Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 43 - Orgonaszentelés Dunakeszin

Egyházunk egy-két hete

Orgonaszentelés Dunakeszin

Dunakeszi öt temploma közül ez idáig az evangélikus templom volt az egyetlen, ahol nem orgona kísérte a gyülekezet énekét. A templomot 1938-ban felépítő elődök pénz híján kénytelenek voltak egy későbbi nemzedékre hagyni az orgona beszerzését.

1987-ben Mónus László lelkész és a gyülekezet közös elhatározása volt egy alapítvány létrehozása, melynek kifejezett célja az orgonára való gyűjtés. A néhai lelkésznek, Mezei Józsefnek a nevét viselő alapítvány számlájára igen vékonyan csordogált a pénz. Pedig nem is kell messze menni orgonáért: Dunakeszin működik egy orgonaüzem.

A templomba tervezett sípos orgona tíz éve mintegy tízmillió forintba került volna. Az egyházkerület egyik legkisebb gyülekezete számára ez azonban elérhetetlen összeg. Így hát – alkalmazkodva a takaró hosszához – a legjobbnak tűnő megoldás felé indult a közösség: egy kétmanuálos, harmincnyolc regiszteres, elektromos hangkeltésű hangszerre esett a választás, melyet a holland Johannus cég gyárt. Az időközben az alapítvány számára is elérhető, adóból adható 1%-os támogatás, a budahegyvidéki testvérgyülekezet adománya és az egyházmegye támogatása egészítette ki a gyülekezeti tagoktól és más pártolóktól kapott összeget: a nyár végén megvehették az orgonát.

A kis gyülekezet életében nagy ünnep volt, mikor október 21-én délután Mekis Ádám esperes hálaadó istentisztelet keretében fölszentelte az új orgonát. Az istentisztelethez rövid hangverseny csatlakozott: Mekis Péter orgona szakos hallgató mutatta be a hangszert. Az értő füllel, zenére nyitott szívvel és lélekkel hallgató, a templomot teljesen megtöltő ünneplő gyülekezet szép élménnyel gazdagodott. Mekis Péter, a most felnövekvő evangélikus orgonistanemzedék tehetséges tagja ügyesen kiválasztott kompozíciók megszólaltatásával illusztrálta a hangszer sokoldalú képességeit.

Az evangélikusok ünnepében sokan osztoztak a református és katolikus testvérgyülekezetekből is. Dunakesziről négy fiatal tanul a fóti kántorképző tanfolyamokon. Külön öröm, hogy haladásukat immár egy jó gyakorlóhangszer segítheti. Ezenkívül az adventi és böjti egyházzenei áhítatokon is fontos szerepe lesz az új orgonának.

Kovács László

Regionális hozzárendelés: Dunakeszi Evangélikus Egyházközség