Keresztutak

Az ’56-os forradalom egyik sokatmondó szimbóluma a lyukas nemzeti lobogó, melynek közepéből a forradalmárok kitépték a zsarnokságot jelképező Rákosi-címert.

Minden tisztulás, megújulás egy határozott „nem”-mel, a régi elutasításával kezdődik. Ma, amikor némi szorongással ünneplünk, sokakat kísért a mindent és mindenkit tagadó keserűség szelleme. Pedig fontos, hogy a határozott nemet világos igen is kövesse. A zászló szíve közepe nem maradhat üresen!

Ezekben a napokban nemcsak az ötvenegy évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emlékét szeretnénk méltóképpen megünnepelni. Október – többek között – a négyszázkilencven évvel ezelőtti lelki forradalom, a reformáció hónapja. Luther Márton is először egy határozott nemet fogalmazott meg mindarra a deformációra, lelki-szellemi szennyeződésre, amely másfél évezred alatt rárakódott Krisztus testére, az anyaszentegyházra. Ő is a centrumot, az egyházi élet szíve közepét akarta megtisztítani és feltölteni az ősi bibliai forrásból. Az újra felfedezett isteni kincsek mindmáig friss, mi több, frissítő ajándékok: egyedül Jézus Krisztus, egyedül a belé kapaszkodó hit, az általa nyert kegyelem és a róla tanúskodó Szentírás.

Ma is kulcskérdés: mi vagy ki uralkodik a szívünkben, ki lép életünk centrumába? Arról a bizonyos legelső vasárnapról, az első feltámadási ünnepről így tudósít János evangélista: bár a félelem miatt a tanítványok zárt ajtók mögött szorongtak, Jézus belépett, megállt középen, és így köszöntötte őket: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,21)

Istennek ez a békessége, amely minden kínzó ürességet betölt, és minden értelmet meghalad, őrizze meg szívünket és gondolatainkat, közös ünneplésünket és hétköznapjainkat az Úr Jézus Krisztusban!

(Lelki útravaló – Elhangzott az MR1 Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának október 21-i adásában.)

Gáncs Péter