Evangélikusok

A hazai evangélikus egyház történetének ismert fejezete Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944 és 1950 között végzett embermentő és gyermeknevelő tevékenysége. (Az Evangélikus Élet 2005. évi 5. számában közölt róla cikket. Saját feljegyzései halála után Isten kezében címmel jelentek meg.) Most azonban nem róla lesz szó, hanem unokatestvéréről, Sztehlo Lili iparművészről, aki szintén rejtegetett üldözötteket.

Apai ágon mindketten ugyanabból a nagy múltú Sztehlo famíliából származnak, amely kétszázötven éven át szinte minden nemzedékből adott lelkészeket az egyháznak. (Nevük rövid és hosszú ó-val is előfordul.) Lili édesanyja katolikus volt, így őt mint lánygyermeket 1897-ben katolikusnak keresztelték. Bár – Vaszary János tanítványaként – képzőművészeti főiskolát végzett, és olajfestményekkel indult, főként díszítő festészettel, kerámiával és üveggel foglalkozott. Elsősorban a katolikus egyház számára készített festett üvegablakai révén vált ismertté; vagy tucatnyi templomban láthatók a munkái.

A győr-gyárvárosi templom üvegablakára az 1936-ban megrendezett milánói egyházművészeti kiállításon, a városmajori templom egyik ablakára pedig az 1937. évi párizsi világkiállításon kapott nagydíjat. Aranyérmet kapott az 1935-ben tartott brüsszeli és az 1938. évi varsói világkiállításon, valamint több más nemzetközi és hazai pályázaton is.

Férje, Árkay Bertalan és apósa, Árkay Aladár műépítész volt. Hivatásukban jól kiegészítették egymást Lilivel. A városmajori nagytemplomot és a mohácsi fogadalmi templomot például Árkay Aladár tervezte. Halála után mindkettőt fia fejezte be, üvegablakait pedig Sztehlo Lili tervezte. (Jó nevű építész volt Árkay Aladár apósa, Kallina Mór is.)

A II. világháborúban Sztehlo Lili több műve elpusztult. A Budapestre hullott első szovjet bomba – a Déli pályaudvar helyett – az új városmajori nagytemplom szentélye mellé csapódott be, szerencsére a beboltozott Ördög-árokba, amely valamennyire felfogta a detonáció erejét. De a robbanás így is szilánkokra zúzta a nem sokkal korábban elkészült üvegablakokat.

A templom környékét elborították a színes cserepek, mintha Isten megkönnyezte volna a pusztítást. (Romba dőlt a sekrestye, összeomlott a főoltár, lehullott a templom kőlapos burkolata.) A főhajó és a torony vasbeton szerkezete azonban szerencsére épségben maradt, ezért a hívek – hálából az égieknek – elhatározták, hogy minden évben elzarándokolnak Mariazellbe, a becsapódás helyén pedig magas posztamensen álló Mária-szobrot emeltettek.

1. október 28-án egy teherautónak elromlott a fékje a Városmajor utcában, s az akkor még romos Barabás-villa előtti emelkedőről lelépő művésznő a kocsi alá került. Több mint félszáz csonttörést szenvedett, mintha maga is üvegablak lett volna. (A sors iróniája, hogy a kocsi vezetője az ostrom alatt és után elismerésre méltó humanitárius tevékenységet végzett.)

Dr. Molnár Ernő egyházművészeti igazgató sírbeszédében a következőket mondta: „Mily szomorú és megdöbbentő, hogy amilyen gyorsan, pillanatok alatt enyésztek el a második világháború zivatarában legszebb alkotásaid: a győri és a városmajori ablakaid, ugyanoly tragikus hirtelenséggel mentél el tisztelőid köréből.”

Somogyi Aladár, aki később tanulmányt írt Sztehlo Lili művészetéről, búcsúztatójában elmondta, hogy a baleset napján akarta megbeszélni Lilivel a Szent László-hermát őrző győri kápolna elkészült ablakterveit. Tervezőjük már nem láthatta a megvalósulásukat.

Kérész Gyula