Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 43 - Megdöbbentő, de tanulságos

evél&levél

Megdöbbentő, de tanulságos

Tanulnunk kellene Gusztos Péter cikkéből, hogy mit nem szabad. Ő mint politikus – úgy gondolja – beleszólhat az egyházi dolgokba, az egyház tanításába, noha nagy hangon hirdeti, hogy a vallás magánügy. Ezért kritizálja Szebik Imre püspökünk elmondott beszédét. De azt is gondolja, hogy neki mint politikusnak meg szabad hamisítania az ott elhangzottakat, hogy bele lehessen kötni a mondanivalóba. Szájába akarja adni püspökünknek, mintha ő mondaná: bűnösök a gyermektelen, meddő párok – de ezt Szebik Imre nem mondta.

Ezek után csak annyit, mert a politizálás vádjával akarják majd egyesek a mondanivalómat leértékelni: óvakodjunk az olyan politikusoktól, akik az igazságot tudatosan elferdítik azért, hogy megtévesszenek embereket, vagy hogy a hatalmat megtartsák. Óvakodjunk azoktól is, akik az erkölcsi értékeket azonnal „anyagiasan” fogják fel, s az „egyházfinanszírozás” szólamával akarnak csalogatni vagy zsarolni.

Keressünk olyan politikusokat hazánk számára, akiknek fontos Isten igéje, hogy Isten áldása nyugodhasson meg országunkon!

A Himnuszban azt kérjük, hogy Isten hozzon ránk jobb világot. De ne feledjük: Istenünk a mi kezünkbe tette le, hogy kit választunk. Ha közömbösek vagyunk, és ezért nem megyünk el választani, vagy ha felületesek vagyunk, és imádság nélkül választjuk a rosszat, akkor ne csodálkozzunk országunk állapotán, és ne vádoljuk érte Istent.

Missura Tibor (Budapest)