Keresztutak

Még csak két éve áll ismét a drezdai Frauenkirche, de máris tíz-, sőt talán százezrek tartották fontosnak, hogy elzarándokoljanak a templomba – hogy megértsenek valamit abból, miért lett ez az épület az emlékezés és a kiengesztelődés szimbóluma.

Szokatlan látni, hogy egy „egyszerű” vasárnapon hosszú-hosszú, szinte végeláthatatlan sorokban állnak az emberek a gigantikus építmény összes bejáratánál már az istentisztelet előtt egy-két órával. Várják a sorukat, hogy belépjenek a szent helyre e sokat szenvedett városban.

A drezdai Frauenkirche (Miasszonyunk-templom) a protestáns barokk egyik legszebb darabja. 1743-ban épült fel, és több mint kétszáz éven át rendíthetetlenül hirdette Isten nagyságát. (Kutatások szerint ugyanezen a helyen már a 11. században is állt templom.)

1. februárjában, amikor az ismételt angol–amerikai szőnyegbombázások becslések szerint negyvenezer – vannak, akik szerint százezer – drezdai polgár életét követelték, porig rombolták a templomot is.

A romokat a város újjáépítése során nem távolították el, így lett a kőhalom több mint négy évtizeden át Drezda elpusztításának és a háború rémségeinek szimbóluma.

Voltak, akik számára a templomromok jelenléte természetessé vált, mások azonban ebbe nem nyugodtak bele.

A kelet-németországi városban évtizedeken keresztül nem volt lehetőség a templom felújítására; reális esély csak a kilencvenes években nyílt rá. Ezt követően óriási összefogással, nemzetközi adakozással egy évtized alatt sikerült eredeti állapotában újra felépíteni.

A bombázáskor a templom kiégett, és a kupola két nappal a bombatalálat után hatalmas robajjal beomlott, sok kődarab azonban – ha füsttől és koromtól feketén is – megmaradt. A romtéglákat (összesen nagyjából százezer darabot) óriási munkával azonosították, majd beleépítették az új templomba, a többi követ pedig háromdimenziós számítógépes szimulációs program segítségével csiszolták méretre és helyére. Így elegyedik a fehér új a szürkésfekete régivel. Minden fekete tégla egy-egy felkiáltás, amely nem engedi feledni a háborúk értelmetlen iszonyatát.

Érdekesség, hogy a most még fehérnek tűnő kövek szakértők szerint évtizedek múltán kémiai okok miatt elszürkülnek majd. Összeolvadnak a régiekkel. Mire ez megtörténik, talán száz év is eltelik a bombázástól számítva. Akkorra a lelkek sebei is begyógyulhatnak.

Az éppen két éve óriási társadalmi érdeklődés közepette átadott templom impozáns belső berendezése teljesen új, bár általános meghökkenésre a romok feltárásakor kiderült, sok részlet azonosítható, beépíthető.

A drezdai evangélikus Miasszonyunk-templom azért válhatott a béke szimbólumává, mert újjáépítésekor világméretű összefogás valósult meg; a leginkább szívszorítóak az angoloknak és az amerikaiaknak, a várost egykor lebombázó államok polgárainak a felajánlásai. Összesen vagy hatszázezren adakoztak, együttvéve több mint százmillió eurót adtak össze. Egy orvosi Nobel-díjas a díjjal járó teljes összeget e célra ajánlotta föl. A munkák összköltsége száznyolcvanmillió eurót tett ki. A templom felszentelésére 2005. október 31-én, a reformáció ünnepén került sor.

A hatvanhét méter magas tornyú Miasszonyunk-templomban óriási élmény részt venni egy istentiszteleten a többi háromezer keresztény hittestvér társaságában. Csodálatos a templom akusztikája, a teljesen új orgona hangja, és a lelkészek is érthetően, a lényegről, a krisztusi evangéliumról szólnak. A gyülekezet tagjai közül itt mindenkinek van módja szolgálni a külföldi turisták és a Németország minden részéből idesereglő hívek között.

A több tízezer tagot számláló gyülekezet számára zenés áhítatok, egyéb találkozások, istentiszteletek vannak a hét minden napján, emellett a gazdag egyházzenei programoknak köszönhetően is megtelnek a padsorok.

Félmillió lakosával Szászország székhelye, Drezda – nem utolsósorban a Frauenkirche miatt – ma ismét kulturális fellegvár.

Szegfű Katalin