Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 44 - Műsor a szeretetotthonban az idősek világnapja alkalmából

evél&levél

Műsor a szeretetotthonban az idősek világnapja alkalmából

Október 14-én az albertirsai evangélikus templomban a tízórai istentisztelet keretében egy kis műsorral emlékeztek meg a Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon lakói, az ezüsthajúak – az idősek világnapjáról.

Már az istentisztelet prédikációja is részben az idősekről szólt, így műsorunk szépen belesimult az istentisztelet menetébe. Időszerű versek, prózák hangzottak el. A leghosszabb vers négy-négy sorát folytatólagosan egy-egy idős asszony olvasta fel. A versszakokban más-más okból és más-más tartalommal, de a kívánság mindig ugyanaz volt: Istenem, ha lehetséges, még egy-két évvel hosszabbítsd meg életünket. Igaz, hogy sok baj, nyomorúság és veszteség jutott osztályrészül mindegyikünknek, de a Jóisten segítségével túléltük. Úgy érezzük, hogy mégis szép az élet, és még sok mindent jó lenne megélni.

Kedves mementóként egy keresztelőn is részt vettünk. Biztosan mindannyiunknak eszünkbe jutott, hogy mindegyikünk így indult hetven-nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt.

Műsorunk zárószámaként Lőrincz Mária – e sorok írójának kíséretével – művészi átéléssel adta elő a „Fogjad kezem…” kezdetű énekszámot.

Barth Györgyné (Albertirsa)