Napról napra

Többet ér az engedelmesség az áldozatnál. 1Sám 15,22 (Róm 16,19; Mt 18,21–35; Fil 1,3–11; Zsolt 22,23–32) Hányszor hisszük és mondjuk mi is Saullal: „Teljesítettem, amit az Úr meghagyott.” (1Sám 15,13b) Pedig csak részben hajlottunk az Úr szavára. Hamar megtaláljuk a kiskaput, amelyen át megkerülhetjük Isten törvényét. Csakhogy az engedetlenségnek következményei vannak: elmérgesedett emberi kapcsolatok, harag, eltávolodás, hidegség és közöny, széthúzás, betegség és halál. Ha nincs hit, nincs engedelmesség, nem segít a templomba járás, a pénz és a koszorú sem.

Mit ér a bölcsek bölcsessége, ha megvetették az Úr igéjét? Jer 8,9 (1Kor 1,24; Hós 12,1–7; Jób 42,1–6) „Még a gólya is az égen, tudja költözése idejét, a gerlice, a fecske és daru is vigyáz, mikor kell megjönnie…” (Jer 8,7) – mondja Isten. Csak az ember rohan összevissza, kapkod fűhöz-fához, mert nem találja élete értelmét, mert nem fedezi fel, miért van a földön, mert nem látja meg Istenét, mert nem fogadja el teremtettségét. Pedig a teremtmények között ő a legokosabb, és ő, az ember gyűrte hatalma alá az egész földet, mégis boldogtalan.

Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. Ézs 40,6.8; (Mt 24,35; Jer 19,1–4.10-13; Jób42,7–9) Igen, arról van tapasztalatom, hogyan hervad el a virág, hogyan leszek egyre gyengébbé és öregebbé; hogy az élet miként fogy el. Eltemettem nagymamám, anyám, gyermekem. Az „örökről” még sejtelmem sincs. Csak hitem van és reménységem.

Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” Mt 4,17 (Zsolt 51,15; Mt7,1–5/6/; Jób 42,10–17) „Még nem jött el az én órám” – mondjuk, és alig várjuk, hogy vagy sikeresek, vagy gazdagok legyünk, vagy előrébb lépjünk egyet a ranglétrán, vagy hogy csak egy kicsit jobb legyen. Nem vesszük észre, hogy van valami, ami nem a körülményeinktől és nem a képességeinktől vagy a szerencsénktől függ, hanem „csak úgy van”, itt van. Isten itt van köztünk, jelenlétében élünk, a mennyek országára nem kell várni. Csak észre kell venni.

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. Mt 5,16 (Ézs 2,5; Jel 3,14–22; Jak1,1–12) Mennyi különbség van a látszat és a valóság között? Hányan fordulnak el hittől, templomtól, egyháztól, Istentől csak azért, mert meglátják, hogy amit mutatunk, csak látszat, külső ragyogás, és nincs mögötte valódi világosság, tartalom! Csak akkor lehetünk hitelesek, ha őszinték vagyunk, és szavaink összhangban vannak cselekedeteinkkel. Ha ez így lesz, bízhatunk benne, hogy dicsőíteni fogják a mi mennyei Atyánkat, és egyre többen leszünk.

Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Zsid 4,13a (Ézs 40,27; Mt 26,20–25; Jak 1,13–18) Egyik kedvenc versem Dsida Jenő Hálóing nélkül című költeménye. Ő írja le azt az érzést, amely ennek az igének az olvastán elfog. A költő egy este áll a szobában, meztelenül, hálóing nélkül, és akkor döbben rá, hogy csak ruha volt, ami eddig élt, és nem ér semmit, amit eddig alkotott. Senkinek nem barátja, se szeretője; se szerkesztő úr, se kártyapajtás, „csak ember, aki minden idegével / lágy takaró és melengető vacok után sír / és csak áll a nagy sötétben / s meztelenül / Isten előtt vacog”.

Jézus Krisztus mondja: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” Jn 13,34 (Neh 9,17; Ézs 1,18–27; Jak 1,19–27) Lázár Ervin egyik mesefigurája azért, mert szembesült azzal, hogy mi, emberek milyen összefüggésekben használjuk és mondjuk ki a szót: „szeretlek”, a szeretett lény elé állva csak azt tudta mondani: „Dömdödöm”. Jézus azt kéri, úgy szeressük egymást, ahogy ő minket; ezzel a szeretet módját és a mértékét is megmutatja nekünk. Cselekedettel és önfeláldozóan. Ne szóval és ne önzően.

Heinemann Ildikó