Szószóró

„Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívből kereslek téged. Mert ha ítéletet tartasz a földön, igazságot tanulnak a világ lakói.” (Ézs 26,9)

Meghatározó része életünknek a keresés. Kisgyermekkorban a játékszereink után kutattunk, serdülőként társat, az általános iskolát követően szakmát, majd munkahelyet kerestünk magunknak; öregkorunkban pedig nyugalmat keresünk. Utat járunk be földi életünk során, amely kinek egyenesebb, kinek pedig kitérőkkel teli. De valamennyien a helyes utat keressük, amelyet Istenünk tud megmutatni nekünk. Kutatunk utána, de olykor fel sem fedezzük jelenlétét.

Istenkeresés. Hányszor hangzik el szánkból ez a szó akár templomba menet vagy éppen istentiszteletről hazafelé tartva. Úgy gondoljuk, ha megtaláljuk, akkor elértük végső célunkat. De valóban így van?

Nagyon szeretek túrázni. Barátaimmal napokon keresztül járjuk az erdőt, gyönyörködünk a természetben, élvezzük a csendjét. Egy valamit azonban sosem tévesztünk szem elől: az ösvény menti fákra felfestett jelzéseket. Figyelnünk kell arra, hogy a jelzett úton maradjunk, mert csak így jutunk el célunkhoz! A jelzések azonban semmit sem érnének, ha nem folyamatosan mutatnák a követendő utat, hanem elszórva lennének a rengetegben. Van, hogy elágazáshoz érkezünk, de a jelzés hiányzik, esetleg lekopott a fáról. Ilyenkor elő kell venni „térképünket, iránytűnket�, hogy a helyes úton folytathassuk földi túránkat.

Az egyházi esztendő végéhez érve sokan visszatekintünk az elmúlt évre. Észrevesszük mulasztásainkat, eltévedéseinket, de az adventi bűnbánati időben valamennyien igyekszünk visszatalálni a helyes útra. Ám aztán újra és újra letérünk róla, mert csak a saját lábunk elé nézünk, és nem tekintünk föl a jelzésekre. Nekünk azonban nemcsak meg kell találnunk a helyes ösvényt, hanem meg is kell rajta maradnunk, és végig kell rajta mennünk. Nem elég a karácsonyi jászolig eljutni, tovább kell menni a keresztfáig és pünkösdig! Csak így juthatunk el Teremtőnkhöz, aki az út végén már vár bennünket!

A négyszáz évvel ezelőtt született énekköltő lelkipásztor, Paul Gerhardt mindezt így fogalmazza meg: „És bár tovább élek ezen a világon, / Maradni nem kívánok, ez idegen sátor. / Azon az úton járok, amely hazámba visz, / Ott Atyámat meglátom, szívem csak Benne hisz.”

Az új egyházi esztendőben és azután is járjunk valamennyien a jelzett úton! Bár keskenyebb, de valamennyien elférünk rajta, és csak az vezet el célunkhoz!

Györe Balázs