Keresztutak

Nem először vettem részt bajor testvéregyházunk zsinatán. Mindig élmény volt. Jó légkör, határozott, néha kemény, de szeretetteljes hang, kiváló előkészítettség, a résztvevők alapos felkészülése, igényesség, magas színvonalra törekvés és mindezek által egyfajta profizmus jellemzi az ott folyó munkát. Most mégis különleges volt az alkalom, és rendkívüli volt az élmény is.

A zsinat ciklusa a végéhez ért, mandátuma lejárt. A Magyarországon is ismert elnök asszony, Heidi Schülke és csapata joggal mondhatta sikeresnek az elmúlt hat évet. Az ügyes átszervezés nemcsak gazdasági eredményeket hozott, de a strukturális megújuláson túl belső megelevenedést is elindított.

Bajor testvéreink olyan tudatos és konzekvens takarékossági intézkedéseket tettek, amelyek nyomán az egykor végzetesen eladósodott egyház ma adósságmentesen zárja a ciklust, sőt fejlesztésekben gondolkodhat. Ennél pedig fontosabb az, hogy úgy tud gyülekezet-központúan gondolkodni, hogy közben nem téveszti szem elől az egyház egészét. A helyi egyházról („Kirche vor Ort”) való gondolkodás hosszú folyamata sok ponton kimozdította bajor testvéreinket a gondok okozta holtpontokról.

Lehetne szólni még a nyitó istentisztelet nagyszerű zenei és liturgiai felépítéséről, az egyszerű, de mély tartalmú reggeli áhítatokról, az igényesen elkészített, igen gazdag püspöki tájékoztatóról, a jól átlátható cikluszáró gazdasági és teológiai jelentésekről. Mindezek esetében úgy érezte az ember, hogy „helyükön vannak a dolgok”.

Valójában azonban nem ezért ragadtam most tollat. Nem formális, csupán kötelességszerű beszámolót szeretnék írni. Lelkesedésemnek próbálok hangot adni.

A leköszönő zsinat tiszteletére fogadást adott a bajor kormány. Bamberg gyönyörű belvárosában, az egyetem aulájában, az egykori dominikánus kolostor épületében a bajor miniszterelnök fogadta az egyház vezetőit és legfelsőbb grémiumát. „Még ez sem hírértékű” – mondhatnák olvasóim, hiszen ilyen fogadásokból van tucatszám. Miért volt hát különleges a helyzet és az esemény? Dr. Günther Beckstein bajor miniszterelnök, korábbi belügyminiszter evangélikus. Hitvalló evangélikus.

Belügyminiszterként a zsinat aktív tagja volt, aki hivatali kötelességeit is úgy rangsorolta, hogy mindig részt vehessen az üléseken, a munkabizottságokban. Magam is több ülésen találkozhattam vele a korábbi években. Közvetlen, kedves ember volt, aki sajátjának érezte egyháza örömeit és gondjait, véleménye volt, és véleményt formált hozzászólásaiban. Szünetekben a folyosón megszólítható volt, magas pozíciója ellenére természetesen mozgott zsinati tagtársai között.

Ez év őszén még magasabb pozícióba került. Bajorország miniszterelnöke lett. Ebben a minőségében fogadta a bajor egyház vezető testületét. Kedves köszöntők, kifogástalan vendéglátás, humoros megszólalások. Méltóság és közvetlenség, elegancia és oldottság a fogadáson. Közben egy evangélikus lelkészből daltulajdonossá lett énekes egy szál gitárjával színesítette az estét. Vidám – frank tájszólást idéző – dalai keresztény szellemben szóltak a mai társadalom kérdéseiről.

Azután elkövetkezett az első munkanap – áhítattal, információkkal, majd köszöntő szavakkal. Az első köszöntő a miniszterelnöké volt. A dobogóra lépő Günther Becksteint nagy taps fogadta. A tetszésnyilvánítás egyaránt szólt a miniszterelnöknek és a zsinati tagtársnak. Azt hittem, hogy csupán kezdetben hangzik majd ilyen ováció. A beszéd folyamán azonban egyre gyakrabban fejezte ki a zsinat tagsága az örömét. A miniszterelnök ugyanis majdnem egyórásra nyúlt köszöntőjében hitvalló evangélikusként szólt az ország dolgairól, a keresztények társadalomban betöltött küldetéséről. Beszédének három fontos pontját elgondolkodtatónak tartom a magyar evangélikusok számára is.

Szólt arról, hogy a vasárnapot meg kell őrizni. Német területen a hét utolsó napján nincsenek nyitva a boltok, az áruházak. Így is meg lehet szentelni az ünnepnapot. Vannak erők, amelyek szeretnék feloldani a vasárnapi munkatilalmat, liberalizálni a vasárnaptörvényt. A miniszterelnök egyértelműen állást foglalt amellett, hogy a vasárnapra szükségük van az embereknek, a családoknak, dolgozóknak és munkaadóknak egyaránt; mint mondta: „Meg fogjuk védeni a vasárnapot.”

A miniszterelnök külön kiemelte a hitoktatóknak a társadalomban betöltött szerepét. Az a munka, amelyet az evangélikus és más keresztény hitoktatók végeznek, páratlan érték, a jövő záloga. Ők adhatnak alapot a felnövekvő nemzedéknek, hogy értékes, hasznos életet élhessenek. A hitoktatók formálhatják az önző embert másokra figyelő közösségi lénnyé. Munkájukért külön köszönet illeti őket.

A harmadik téma a bűnbánat és imádság napjának (Buß und Bettag) a visszaállítása volt. Néhány éve törölték el Németországban ezt a fontos ünnepet, munkaszüneti napot. Bajorország tervei között szerepel, hogy visszaállítsák, hiszen az embernek ahhoz, hogy ember lehessen és maradhasson, szüksége van a bűnbánat gyakorlatára és az imádság életformájára.

Jóllehet az egyház és az állam különválasztva él, egymásrautaltságuk, közös feladataik, bizonyos ponton megegyező küldetésük nem kérdőjelezhető meg. A bajor állam számít az egyház segítségére, szolgálatára.

Miután elhangzott a beszéd, a zsinat elnök asszonya illően megköszönte, majd jelezte, hogy Beckstein zsinati tagtárs a hatodik sor negyedik székén foglaljon helyet. És dr. Günther Beckstein bajor evangélikus miniszterelnök helyet foglalt, táskájából elővette a megfelelő aktákat, majd belesimult a zsinat munkájába. A délutáni plenáris ülésen is ott ült – testőrök nélkül –, és végezte az egyházi tisztségviselő feladatát. Keresztény politikusként és politikus keresztényként. Ez így természetes. Mert helyükön vannak a dolgok…

Hafenscher Károly (ifj.)