e-világ

Ma, amikor szinte már a szomszéd sarokig is autóval járunk, „különcségével” feltűnik a csupán gyalogló, a bátor kerékpáros, hát még a nemes egyszerűséggel lóháton ügető embertársunk. Thuránszky István bér–bokori evangélikus lelkész a következő beszélgetőtársam.

– Önről az a hír járja, hogy lóháton éli az élete egy részét. Meséljen, kérem, a kezdetekről!

– Amikor tizenöt évvel ezelőtt Nagybörzsönybe kerültem, a nagy udvarunkba, ahol istállónak alkalmas épület is volt, vettem egy féléves parlagi csikót. Nagy örömmel és ambícióval, de még nagyobb szakszerűtlenséggel foglalkoztam vele. Megvettem az idevonatkozó szakirodalmat, mindent elolvastam. Többek között azt állította az egyik lovaglós könyv, hogy kezdő lovas és kezdő ló együttese eleve kudarcra van ítélve. Ez sem szegte kedvemet – ma még mindig ugyanaz a ló, immár tizenöt évesen, itt áll Béren, az udvaromban, és ismeri minden mozdulatomat. Bejártuk együtt fél Nógrád és Pest megyét, mára ha kicsit kehesen is, de még mindig elvisz a hegyen túli szolgálati helyemre.

– Az elmúlt évek nehéz gazdasági helyzetében minden háztartásnak le kellett mondania egy s más hobbiról… Mennyibe kerül manapság egy ló tartása?

– Kezdetben megvettem a legfontosabbakat, mindig a legszerényebbet. A lótartást drágának gondolják, pedig az én körülményeim között a legolcsóbb szórakozások közé számítható. Ehhez persze tudni kell „szénacsinálni”: kaszálni, forgatni, takarni, illetve körmölni és patkolni… Mindezeket Nagybörzsönyben tanultam jó emberektől, akikkel máig kapcsolatban vagyok. Én nem lovagolok lovardában (életemben egyszer voltam), csak terepen, erdőn-mezőn, hegyen-völgyön, este vagy reggel, céltalanul vagy találkozóra igyekezve. Így csak falun – de nem is akármelyikben – lehet lóval élni. Mert én nem lovagolok – jobb szó, hogy lóval élek. Néha napokig nem ülök rá, csak lesétálok hozzá, nézegetem, simogatom, aztán megyek a dolgomra.

– Milyen módon járul hozzá a lova ahhoz, hogy egészségesebben éljen a gazdája?

– A lótartás nemcsak a lovaglásból áll, hanem kaszálásból, szénapakolásból, trágyahordásból, lópucolásból, patkolásból is. Mindez egészséges embert, jó erőnlétet követel. Állatot tartani nem mindig öröm, gyakran nehéz kimenni az esőben itatni, a sárban gumicsizmában a szénát hordani. A mindennapi mozgást tehát anélkül is biztosítja a lovam, hogy ráülnék.

Már látom, hogy eljön az idő, amikor nem lesz lovam, amikor kényelmesebb és lustább leszek már annál, hogy mindezt a munkát elvégezzem a ló körül. De mindig örülni fogok, hogy volt erőm és kedvem évekig ló mellett élni.

– Mit szól a család mindehhez?

– Azt gondoltam, hogy a fiaim majd nagy lószeretők, lovasok lesznek. Nem rágják a fülemet, hogy menjünk már lovagolni, kocsikázni. Többnyire egyedül megyek, kettesben a lóval.

– Azt mondják, az állatokkal való foglalkozás nemcsak állatbaráttá, hanem jobb emberré is teszi a gazdát.

– Ha állatot veszel, mindenekelőtt kutyát, de lovat is, elkötelezed magadat arra, hogy gondját viseled, és a kedvében jársz. Ez nem mindig könnyű, és mindig nehezebb, mint ahogy az elején gondoljuk. Önfegyelem és kitartás nélkül egyszerűbb lovaglóleckét venni egy lovardában, mint lovat tartani. De saját lovad a lovarda vendégeként sose lesz, hiába tetted le az óra árát. Csak az az állat a tied, amelyik tudja, hogy hozzád tartozik. Nagy öröm ez, az élet egyik legőszintébb, legtermészetesebb örömforrása. De ez az öröm csak a hűek öröme. Arra tanít, hogy az emberek között is igaz: bizalmat csak hűség által nyerhetünk.

Bogdányi Mária