Napról napra

A pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen az Úrnak követe ő. Mal 2,7 (1Kor 4,1–2; Lk 21,25–33; Jak 5,7–8; Zsolt 80) Az ószövetségi papság Isten követeként tanította Isten népét. Másik funkciója a népért való közbenjárás volt, imádsággal és áldozatok bemutatásával. Jézus kereszthalálával a lévita papság megszűnt. Az új szövetség egyetlen és örök főpapja, Jézus a maga személyében egyesíti a pap, az áldozat és az oltár szerepét. A papi funkciók közül a másokért való imádság és közbenjárás gyakorlását minden követőjének megengedi, sőt kötelességévé teszi. Hasonlóképpen a róla való tanúságtételt is. Ebben az értelemben beszélhetünk egyetemes papságról. Isten népének tanítását azonban az erre elhívott tanítványokra bízta, hogy Isten követeként hívják megtérésre és vigasztalják a bűnbocsánat evangéliumával egyháza népét.

Békességet adok az országban; ha lefeküsztök, senki sem riaszt föl benneteket. 3Móz 26,6a (Lk 1,78–79; Zsid 6,9–12; Ézs 43,14–28) Isten itt az első kőtábla parancsolatainak megtartásához fűzi a békesség ígéretét. De az Úr napját hétköznappá silányító népétől sem vonja meg azonnal a béke ajándékát. Türelme nem elbizakodottságra ösztönöz, hanem megtérésre. Ha a vasárnapot és az ünnepnapokat semmibe vevő kereszténységet régóta megkíméli a fegyver okozta nyomorúságoktól, mennyivel inkább meg fogja menteni a veszedelemtől, ha megtér, és újra komolyan veszi az első kőtábla parancsolatait!

Amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! Ézs 53,8 (2Kor 5,18; Jel 2,12–17; Ézs 44,1–5) A bűn törvény szerinti büntetésének átvállalása az a papi funkció, amelyet egyedül Jézus tölthetett be. A próféta szava először azok vétkére vonatkozik, akiknek tevőleges szerepük volt a Megváltó halálra adásában. Másodszor azokéra, akik nem vettek részt a passió eseményeiben, de szívükben hasonló bűnös indulatok égtek. Harmadszor az Isten mindenkori népének bűneire, így a mi vétkeinkre is vonatkozik.

Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál! 2Sám 7,9a (Jn 15,4a; Jel 2,1–7; Ézs 44,6–20) Isten Náthán próféta által szól így Dávid királyhoz, aki templomot akar építeni. Figyelmezteti, hogy a kőből épülő templom elveszíti azt a jelentést, amelyet a szövetség sátora hordoz. A sátor bár egyszerűbb, mégis a lényeget fejezi ki: Isten a földön népe között lakik, vele vándorol. Ezt Dávid is tapasztalhatta, amikor Saul elől a pusztában bujdosott, majd a filiszteusok földjére menekült. A sátor a mobilitás jelképe, a kőből épült templom helyhez kötöttséget sugall. Pál apostol – a sátorkészítő (!) – már teljességében megérti Náthán próféta üzenetét: a valódi templom nem kőből épül, sem vászonból szőtt sátorlapokból, hanem Isten népe maga kell, hogy élő templommá váljék, úgy, hogy a nép minden tagja testében hordozza a Szentlélek Istent.

Nem olyan-e az én igém, mint a tűz – így szól az Úr –, vagy mint a sziklazúzó pöröly? Jer 23,29 (Zisd 4,12; 2Kor 5,1–10; Ézs 44,21–28) Magyarázat helyett a folytatás: „Ezért rátámadok az olyan prófétákra, akik egymástól lopkodják igéimet! – így szól az Úr. Rátámadok az olyan prófétákra (…), akik csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés. Rátámadok az olyan prófétákra, akik hazug álmaikat beszélik el (…), és félrevezetik népemet… Pedig nem küldtem őket, nem adtam parancsot nekik, és használni sem tudnak ennek a népnek – így szól az Úr.” (23,30 kk.)

Ne vedd ki számból teljesen az igazság beszédét! Zsolt 119,43 (1Jn 4,1; Lk 22,66–71; Ézs 45,1–8) A próféta egyik kísértése, ha saját gondolatait adja elő Isten igéjeként. De éppúgy veszélyes, ha nem meri kimondani az Istentől kapott igét a hallgatók várható reakciója miatt. Ilyenkor joggal félhet, hogy Isten megvonja tőle az igazság beszédét.

Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő vad hajtásává? Jer 2,21 (2Tim 2,13; 1Thessz 4,13–18; Ézs 45,9–17) Jeremiás a maga korában hűtlenné vált népének teszi fel ezt a kérdést. A 21. század egyháza vajon elháríthatja-e magától?

Véghelyi Antal