Élő víz
Tavaszváró, életváró
Alighogy elkezdődött, én már a végét várom. Tél. Számomra nem más, csupán a korai sötétség, a hideg, a fagy és a csúszós utak ideje. Tél. A nemszeretem három hónap időszaka. Másfelől persze a csend ideje is. A hófödte szántóföld látványát ajándékozza nekünk. A levegő éles és tiszta. A tüdő fellélegzik, az arc kipirul.
A tél a magány és az elgondolkodás ideje is. A várakozásé, hiszen közeleg a karácsony, és mi Krisztus születésére készülünk. A Gyermek világra jötte azonban csupán akkor gazdagítja életemet, az ünnep utáni napjaimat, ha a kisded „bennem is meg tud születni, keresztre lesz feszítve, és fel is támad”. Ezért jó az advent csendje, ajándéka.
Visszavonulni. Tűnődni. Kérdéseket feltenni és válaszokat keresni. Feleleteket várni önmagamtól, és „engedni” Istennek is, hogy a hétköznapok rohanása után megállva végre ő is „szóhoz juthasson”… Mert csak így, rá figyelve, Jézust követve halhat meg az óemberem, és „támadhatok fel” új életre.
Jó az advent csendje, ajándéka. Visszahúzódni egyfajta téli álomra, amely azonban nem tétlenség, hanem „szellemi ébredésemet” szolgálja. Visszavonulni, amint az erdei csiga teszi. Ezt az állatot ábrázolták a Nürnberg város szentjéről, Szent Sebaldról elnevezett templom számára alkotó művészek, id. Peter Vischer (1460 körül – 1529) és fiai, Peter és Hermann is, akik díszes sárgaréz ereklyetartót készítettek a szentnek.
A síremlék négy delfinen és tizenkét csigán nyugszik. A csigákban a középkor írni-olvasni nem tudó embere a feltámadás szimbólumát látta. Ezek az állatok ősszel mészréteget képeznek, ezzel borítják be házuk bejáratát; kívülről nézve úgy tűnik, mintha elpusztultak volna. Ám tavasszal „új életre kelnek”… Így – vélték az előttünk jártak – támadunk fel mi is az utolsó napon. A halál tehát, kívánták kifejezni a művészek, nem a véget, hanem egy új élet kezdetét jelenti.
Tél. Tavasz. Új élet, új kezdet számomra is…? Még nem tudom, csak remélem, Isten megadja hozzá erejét, kegyelmét, Szentlelkét. Hisz meg van írva: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mt 7,7–8)
Ezért is olyan nagyon jó most az advent csendje, ajándéka. Visszavonulni. Tűnődni. Kérdéseket feltenni és válaszokat keresni. Feleleteket várni önmagamtól, és „engedni” Istennek is, hogy „szóhoz jusson”… Mert csak így halhat meg az óemberem, és „támadhatok fel” új életre.
GaZsu