Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 50 - Szeretetvendégség

Keresztény szemmel

Szeretetvendégség

Szeretetvendégség – avagy egy falat bukta, egy szívből jövő mosoly. Solymos Tamásnak a Kerékvilág című kiállításon is látható felvétele a tavalyi Bárka-karácsonyon készült. Az alkalmat idén december 9-én is megrendezték, és a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a lágymányosi ökumenikus központban tartották meg. A több mint kilencven résztvevő fele a mozgássérültek közül került ki.

A közös éneklés, kézműves-foglalkozás és kötetlen beszélgetés mellett „rendkívüli” programként két vendégelőadást is láthattak a jelenlévők: egy óvodáscsoport betlehemes bábjátékot mutatott be, a pilisi nevelőotthon fiataljai pedig rövid táncbemutatóval készültek. A nap záróakkordjaként Kézdy Péter piliscsabai lelkész tartott úrvacsorai istentiszteletet.