Egyházunk egy-két hete
Új munkaév kezdetén
Hagyomány, hogy a közegyházi munkaterületen dolgozók naptári munkaévüket is az ige szavára figyelve kezdik meg egyházunk Üllői úti központjában. Így volt ez január 3-án is, amikor egyházunk székházának kápolnájában gyűltek össze az Országos Egyházi Iroda, a zsinat, a püspöki hivatalok, a gyűjtemények, valamint a Luther Kiadó munkatársai. Az évkezdő együttléten a 121. zsoltár alapján Hafenscher Károly lelkész, országos irodaigazgató hirdette Isten igéjét.
Az áhítatot követően – ugyancsak a hagyományoknak megfelelően – az elnök-püspök és az országos felügyelő értékelte az elmúlt esztendőt, illetőleg szólt az előttünk álló feladatokról.
Beszédében Ittzés János – egyetértve egy világi sajtótermékben aznap megjelent cikkben foglaltakkal – utalt arra, hogy hazánk gazdasági, erkölcsi, politikai és társadalmi válságban van. Míg az elnök-püspök a hitben való helytállás lehetőségét és szükségességét hangsúlyozta, addig Prőhle Gergely országos felügyelő a külső körülményektől, hatásoktól való elszakadás „technikai” lehetőségeit vette sorra.
Kritikai észrevételeket sem nélkülöző újévi köszöntőjében az országos felügyelő a nagyobb áldozatkészséget és a szellemi, anyagi javakkal való ésszerűbb, hatékonyabb gazdálkodást mondta kívánatosnak, valamint szólt az Üllői úti központ helyzetéről, az épülettel kapcsolatos tervekről.
G. Zs.