e-világ

Karácsony előtt pár nappal a buszmegállóban állva két hajléktalan beszélgetésére lettem figyelmes; örültem, hogy valami elvonja a figyelmemet a dermesztő hidegről és a szeles időről. Miután szakadt táskáikban elrendezték a közeli szelektív hulladékgyűjtőkből kiszedett visszaváltható üvegeket, valamint megbeszélték a tb-kártya beszerzésének előnyeit és hátrányait, az időjárásra terelődött a szó – noha számukra valószínűleg nem volt szokatlan a hidegben való ácsorgás.

Nem a heti meteorológiai előrejelzésről beszélgettek angolos udvariassággal; egyikük a következőt mondta: „Azért van hideg, mert jön az éghajlatváltozás. Tudod, globálisan változik meg az egész Föld időjárása, ezért van egyszer nagyon hideg, máskor meg nagyon meleg. De ezt úgysem veszi senki komolyan…” Sajnáltam, hogy megérkezett a busz, mert nagyon kíváncsi lettem volna a folytatásra.

Érdekelt volna, hogy akik mindennap közelebbről szembesülnek faggyal és kánikulával, jégesővel és szélviharral, miként vélekednek, hogyan beszélgetnek a globális éghajlatváltozás valószínűségéről. Az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon milyen gyakran szoktunk elgondolkodni olyan témákról, amelyek nemcsak saját magunkkal, hanem a környezetünkkel is kapcsolatosak. Vajon én figyelek-e a másikra s így az egész teremtett világra? Ismerem-e a saját környezetemet úgy, mint aki valóban benne él? Teszek-e valamit azért, hogy teljességében megőrizzem? Nem múló fellángolásból, nem világmegváltó szándékkal, de nem is bűntudatból, hanem egyszerűen csak azért, mert így jobb élni? Vagy azért, mert egyetértek Nietzschével: „Egyetlen gondolat sem lehet igaz, amely nem a szabad levegőn fogant.”

A Biblia korában az ember saját maga által teremtett környezete nem állt ellentmondásban az isteni teremtéssel, legfőképpen nem mellőzte azt. A mai világ technikai eszközei és lehetőségei sok esetben hasznosak és fontosak a számunkra, de tudunk-e úgy élni velük, hogy ne a hálózatok, rendszerek és csatornák határozzanak meg minket, hanem mi irányítsuk őket úgy, hogy közben megőrizzük természetes világunkat? Tudjuk-e úgy formálni az életünket, hogy helye legyen benne a természetnek; hogy ne csak műanyag, fém és üveg vegyen körül minket, hanem a tiszta, szabad levegő is?

Rovatunk idei cikkeiben a teremtett világ és természetes környezetünk megőrzésével kapcsolatos kérdésekről szeretnénk szót ejteni; az egyes írások a fenntartható közösség különböző jellemzőit járják körbe. Azonban nem az a célunk, hogy kész receptet adjunk a keresztény közösségeknek a környezettudatos életmód kialakításához. Nem is tehetnénk ezt meg, hiszen minden egyes család és templom, minden egyes iskola és iroda adottságai, lehetőségei mások és mások. Ezzel szemben úgy véljük, hogy a közös gondolkodás, egy közösség együtt felépített terve, egy gyülekezet vagy egy család közösen átgondolt életvitele erőt rejthet magában, olyan ötleteket adhat, amelyek megvalósításával nem is kis lépéseket tehetünk a környezettudatos életmód felé.

Igyekszünk ellenállni a kísértésnek, hogy mindennek a megváltoztatását tűzzük ki célul. De azokkal a véleményekkel sem értünk egyet, melyek szerint a mi életünk személyes döntései nem befolyásolják világunk jövőjét, hanem kizárólag a multicégek és nagyhatalmak döntései lesznek azok, amelyek – esetleg – meghatározzák a természetet és a környezetünket befolyásoló tényezőket. A cikkek írói sem tökéletesek a környezettudatos életvitel megvalósításában, de az a törekvés mindannyiunkban jelen van mindennapi döntéseink során, hogy valamit tegyünk szűkebb és tágabb környezetünk értékeinek megóvásáért; hogy egymásra és mind a lokális, mind a globális világunkra figyelve cselekedjünk úgy, hogy évek múlva is legyen olyan levegőnk, amelyben tiszta gondolatok fogalmazódhatnak meg.

Mi mindannyian keressük az utat. Keressük azokat a lehetőségeket, amelyek – az egyébként gyakran erősen behatárolt életvitelünk, adottságaink között – lehetővé teszik, hogy egyénként és közösségként is figyeljünk a természetre, a többi emberre és saját magunkra egyaránt, mert Teréz anya szavaival élve „úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. E csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger.”

Ehhez az útkereséshez különféle szempontok szerint szeretnénk megvizsgálni élettereinket: milyen a lakásunk, a templomunk, az irodánk vagy az iskolánk mint épület, mint a tanulás helyszíne, mint spirituális tér, mint ünnepeink helyszíne, mint energiafelhasználó hely, mint életközösség? Terveink szerint aktualitásokról is hírt adunk majd, és szeretnénk egymás segítését több szinten is előmozdítani.

Útkeresésünk során fontosnak tartjuk, hogy olyasmivel foglalkozunk, amit nem lehet – és nem is szeretnénk – egyedül megoldani. Örömmel fogadunk minden segítséget, minden kritikát és észrevételt, ötletet és javaslatot a témáinkat illetően, híradást a gyülekezetek vagy egyes emberek személyesen megvalósított ötleteiről. Ezek megbeszéléséhez létrehozunk egy fórumot, ahol bárkinek a véleményét szívesen fogadjuk. Terveink szerint ez az internetes oldal pár héten belül bővülni fog további elemekkel is, ezért kérjük, kísérjék figyelemmel írásainkat és a hamarosan elinduló honlapot.

Kodácsy-Simon Eszter