Egyházunk egy-két hete
»Megtelt élettel a ház«
Újév-köszöntő hétvége Révfülöpön
Mégis, valami hiányzott; éppen az, amit az ember elvár egy oktatási központtól: hogy legyen önálló programkínálata. Ne csak helyszíne legyen a csoportok „magukkal hozott” programjainak, hanem aktívan lépjen az érdeklődők elé saját szervezésű rendezvényeivel, és alakítsa ki önálló arculatát. Mindezzel pedig a főszezoni időszakon túl is nagy kihasználtságot biztosítson az épületnek.
Rövid idő elteltével mindenki otthonosan mozgott az épületben, és úgy éreztük, mindannyian régóta ismerjük már egymást. Nagy találkozások, beszélgetések, csocsómeccsek színhelye lett a révfülöpi központ. Bár a Balaton befagyott, a jég egyenetlensége és a metsző hideg szél miatt korcsolyázni nemigen lehetett rajta, ezért a programok nagy része beltérre korlátozódott. A szombat délutáni színes családi program bizonyára még sokáig emlékezetünkben marad. Egy háromtagú gitár-furulya együttes gyermekdalokat játszott, és táncra is lehetett perdülni. Lelkes óvó nénik a népszerű arcfestéssel és farsangi álarcok készítésével tették színessé a délutánt. Mindenki találhatott neki tetsző foglalatosságot; kicsi és nagy egyaránt jól érezte magát, elfelejtve a rövidre sikerült szánkózás miatti bánatát.
Esténként a kápolnában áhítatra gyűltünk össze, majd folytatódott az oly fontos beszélgetések végeláthatatlan sora. Vasárnap délelőtt vízkereszti családi istentisztelettel búcsúztunk egymástól, s kaptunk útravalóul is az egész hétvégén megtapasztalt szeretetből. A személyzet és a vezetés kedves, odafigyelő jelenléte az érkezéstől a távozásig végigkísért bennünket.
Tavasszal még további, remeknek ígérkező tematikus programokat kínál Révfülöp – rendkívül kedvező áron – minden testvérünknek: van köztük Luther-konferencia, borfesztivál, életmódtábor és humoros hétvége. Éljünk a lehetőséggel! Bővebb információk az eseményekről és a jelentkezési határidők a http://revfulop.lutheran.hu honlapon olvashatók.
Bogdányi Mária
Regionális hozzárendelés: (Ordass Lajos) Evangélikus Oktatási Központ