Kultúrkörök

Részletek néhai Szabó József evangélikus püspöknek, Madách-kutatónak az Evangélikus Életben – a költő halálának 100. évfordulója alkalmából – közölt cikksorozatából (1964. szeptember 20. és 27.).

Ma fejlődő, élénk szlovákiai falu. Dolná Strehová. Madách Imre nagyobbik bölcsője.

„Olim Castellum” volt a régi Madách-kastély neve, oda tartunk. „Egykor vár”, s a felirat szerint már 1430-ban a Madáchok ősi nemzetsége lakta. Az ős-Madách és Madách-ős, Radon de Oszlán léptei döngtek itt II. Endre idején a 13. században. „Fiam keresztneve Madách legyen” – mondta Radon, s később ez lett a családi név.

Rimay János – énekeit ma is énekeljük – szintén járt e boltívek alatt. Madách Krisztina volt az édesanyja. A 16. századnak ez a kitűnő embere sógorát, Madách Pétert az evangélikus hitre segítette. A Madáchok aztán századokon át hívek maradtak a reformációhoz. Különösen buzgó evangélikus volt Péter ötödik ivadéka, János, a költő dédapja. Vallásos énekeket írt, például a Tranoscius 916., ma is énekelt énekét.

Aztán jött a nagy sztregovai tűz, 1758-ban minden leégett. Madách János mindent felépíttetett, ebbe tönkrement, és gondjaiba belehalt. Kis árváját, Sándort Migazzi váci püspök ügyes szimattal magához vette és római katolikussá neveltette. Unokája, a költő, már így született…

…előttünk az evangélikus templom; szerves része a hajdani várnak. Homlokán latin nyelvű felirat hirdette: „Sztregovát, Kisfalut, Kislibercset, Kelecsént / Luther szent tanításai jól átjárták.” A templomban külön Madách-pad, s az oltár alatt pihennek az evangélikus Madách-ősök.

Olim Castellum, hajdan vár, ez is Madách-bölcső. Petőfi után három héttel ebben született a Tragédia költője. Meghatva nézem a régi sztregovai keresztelési anyakönyvet: „Natus 1823 21. Januarii. Emericus Madách…”

De milyen érdekes: a római katolikus Madách Imre keresztapja az ottani-akkori evangélikus lelkész: Bukva György.

Balassagyarmaton 1858-ban, baráti körben azt kérdezte Madách Imre: „Mit szólnátok ahhoz, ha olyan drámát írnék, amelyben szerepel az Isten, az ördög, az ember meg az egész világtörténelem?” „Képtelenség” – vélték a barátok. Madách megírta. Nemcsak legnagyobb művének, hanem közéleti pályájának is Balassagyarmat a bölcsője. Tizenkilenc éves korában már vármegyei aljegyző, tiszteletbeli főjegyző.

Már Petőfi is megcsodálta Balassagyarmat híres, ma is szép vármegyeházát. A fiatal Madách itt figyelgeti a dohos vármegyei bürokráciát, s ír róla éles tudósításokat. Itt szólal fel huszonegy éves korában a „karok és rendek” ámulatára a vegyes házasságokba belerontó királyi leirat ellen, bátran, élesen. „Kegyetlen rezolúció ez – mondja –, mely a házi oltárt vásárpiaccá, a szülőket gyámolókból lélekvásárlókká alacsonyítja, ezernyi viták tanúivá téve a gyermekeket… Írassék meg Őfelségének férfiasan ez is” – fejezi be kemény szavait. 1861. március 12-én itt mondja el „Politikai hitvallomás”-át a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről. Felcsattan a taps, ahogy végzi; „Luther Márton világtörténelmi szavaival: nem tehettem másképp, Isten engem úgy segéljen, ámen.” Itt választják meg egyhangú lelkesedéssel képviselőnek, innen indul ellenzéki programmal az országgyűlésre. Itt, a vármegyeház nagytermében látja meg a megyebálon Fráter Erzsit, leendő feleségét.

Madách Imre nemcsak földrajzilag volt nógrádi. Lelkületileg is az volt. Zárkózott, mint a körülölelt, csöndes nógrádi völgyek, szemlélődő, mint a kanyargó utak errefelé. Legnagyobb művét, a Tragédiát is nem – Petőfi, Vörösmarty, Arany tollán jól pallérozott – országos irodalmi nyelven írta, hanem a zárt, különleges, vidékies nógrádi nyelven. De ma épp ez a darabosság jelenti a Tragédia egyik nagy nyelvi értékét: nemes pátoszát, gyönyörű zordonságait.

Megyeszerte sok barátja volt, gyakran látogatták egymást. Szontágh Pál – először neki olvasta föl Madách a Tragédiát –, Sréter János és Horác, Veres Pálék.

Madách tele volt Nógráddal, és Nógrád tele volt Madáchcsal. Termelőszövetkezetek és mozik, művelődési házak és utcák, kis tanyák és múzeumok őrzik a nevét. Bölcsője az egész megye.

„A haza dísze vagy te már, nem csak Nógrádé” – írja néki barátja, Nagy Iván 1861 őszén. Ennek az évnek a tavaszán vitte fel Budapestre nagy szorongással Az ember tragédiájának százötven oldalas kéziratát. Arany János kezén aztán elindult a nagy mű az országos hírnév útján. Ma is járja ezt az utat. Iskolákban tanulják, színházakban adják, számtalan kiadásban olvassák, közmondássá lett szállóigéit mondogatják az emberek.

„Madách tér, végállomás” – mondja a 60-as villamos kalauza. Leszállok, s ahogy nézegetem fővárosunk lüktető forgalmát a sztregovai remete nevét viselő téren, ismét eszembe jut: „Nem csak Nógrád, a haza dísze vagy te már!”

Itt, Balassagyarmaton köszönti szép bronzszobra a Budapest felől érkezőket, jobb kezével felfelé, bal kezével lefelé mutatva: „Ember, küzdj, és bízva bízzál!”

Egy kis Luther-szobor állt Madách íróasztalán. Elfogult anyja sokszor zsörtölődött a reformátor szobra miatt, de a költő csak ott tartotta továbbra is. Egyebek mellett nyilván ennek a szobornak mindennapos látása is magyarázza, hogy Madách több iratában hivatkozik Lutherre, a Tragédiában pedig kétszer is. A falanszterjelenetben Madách a történelem négy jelese között elsőnek Luthert lépteti színre a meggyőződés példájaként. A reformátor megrovást kap, mert „mértéktelenül fűtötte a kazánt”. Büntetésül aznap nem kap ebédet. Milyen jellemző, hogy a római katolikus Madách feleletül ezt adja Luther ajkára: „Nem ismered te a tűznek varázsát, / Ki csak fazék alatt ismeréd azt… / De holnap újra szítom a tüzet.”

Madách könyvtárában ott volt a Káldi-féle római katolikus bibliafordítás is. De íróasztalán a Károli-Bibliát találjuk. Ebből idézi a konstantinápolyi jelentben négyszer is a 22. és a 35. zsoltárt.

Haladó és protestáns jellegű kicsengései mellett valószínűleg ezért írta Madách művéről a század elején dr. Dudek János a Katolikus Szemlében, hogy a Tragédia nagy hírnevének magyarázata Madách Imre evangélikus volta, és hogy csupa protestáns bíráló karolta fel: Arany János, Szász Károly, Erdélyi János. Madách persze anyakönyv szerint nem volt evangélikus, de hogy egy római katolikus író ilyen következtetést von le Az ember tragédiájából annak szerzőjéről – az érdekes. Mint ahogy jellemző az is, ahogy Prohászka Ottokár vélekedik: „Igazán bensőséges, vallásos lelkekre Madách Tragédiája kínos benyomást tesz, mint akik imádság helyett káromkodást, isteni tervek helyett inkább kontárságot, nagy teremtő stílus helyett inkább cinizmust s az ördög tűrhetetlen pökhendiségét érzik ki, s elzarándokolnak az ilyen földről Dante poklába, hogy áhítatot és kegyeletet tanuljanak…”

Mi azokkal tartunk, akik Madách Imre halálának századik évfordulóján hálásan tartják számon a Tragédia maradandó értékeit. Azokkal, akik sztregovai dolgozószobáját most múzeummá tették, akik hazánkban és világszerte értékelően emlékeznek róla.

Madách Imre íróasztala némán hallgat a balassagyarmati Palóc Múzeumban. És mégsem: ez az elárvult íróasztal íróasztalok százait mozgósította már: a bel- és külföldi Madách-irodalom szinte beláthatatlan.