Élő víz

Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. (Dán 9,18)

Hetvened hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az elbizakodottságot levetkőzve odaadó istentiszteletre szólítanak fel, és elmondják, mit adhat oda az ember, s mit adott Isten ennek érdekében. Dániel bűnvalló imádsága közben kijelentést kapott a fogság hetven évéről és az elkövetkező hetven évhétről. „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallotta hangomat.” (Zsolt 18,7; LK) A Krisztus-év új szakaszába, böjt felé igaz megtéréssel induljunk el! De mit is adhatunk oda Istennek az ő tiszteletére? Paul Gerhardt minden kincsét elvitte Jézus elé: szívét, lelkét s életét (lásd EÉ 161). A zúgolódó szőlőmunkások csak néhány órányi munkájukat – ki többet, ki kevesebbet – adták a gazdának egy dénárért, amely egyeseknek napi, másoknak órabér lett. Íme, „így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók” (Mt 20,16)! Az Úristen munkájára történő elhívatásunk és kiválasztatásunk kérdésében viszont – reformátorunk szerint is – „megszűnik minden érdem, s egyedül Isten kegyelme dönt, hogy az elsőből esetleg utolsó, s az utolsóból első legyen. A helyzet ez: nem ti választottatok engem!” Mégis futnunk kell az örök életért? Teljesen félreérti Pál tanítását, aki az olimpiai játékokból vett hasonlatát így értelmezi. Isten irgalma meghaladja az ember értelmét, és az üdvösség nem emberi teljesítmény, hanem Isten ingyen kegyelmi ajándéka; jutalom, amelyet a hervadhatatlan koszorú jelképez. De a keresztény élet hasonlítható versenypályához, s Pál az örök jutalom biztos tudatában versenyez: „…úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél (…), hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet…” (1Kor 9,26.27) Zákeus a vagyona felét adta oda a szegényeknek, de nem ezért lett üdvössége, hanem „mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 19,10). Az istentelen Ézsau egyetlen tál ételért adta oda elsőszülöttségi jogát; így még utolsó sem lehet Isten országában, „mivel a megtérés útját nem találta meg” (Zsid 12,17). Viszont aki akár csak egyetlen pohár friss vizet ad inni Jézus egy kicsiny tanítványának, „semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát” (Mt 10,42). És mit ad Isten egyházában? Növekedést, és munkatársai közül „mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan” (1Kor 3,8); ez nem bér, hiszen Isten gyermekei országának örökösei, nem pedig bérmunkásai. És mit ad az ő Fia értünk, hogy istentiszteletünk odaadó, testünk temploma pedig tiszta lehessen? Életét és vérét, amely megtisztít minket minden bűntől. Tanítványai pedig „hittek az Írásnak” (Jn 2,22). Lehet-e ennél fontosabb feladatunka Biblia évében? Ezért ne dicsekedjünk, hiszen Isten „munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá…” (1Kor 1,30) Ó, „Krisztusom, hív egy szegény szív… / Hogy övé légy, lakozást végy / Benne, ég-föld Királya!” (EÉ 375,1)

Garai András