A hét témája

– Talán olvasóink emlékezetében is élénken él még karácsonyi lapszámunk szilveszterre hangoló összeállításából az a fénykép, amelyen Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke egy kifeszített íjjal a kezében látható. A képaláírás szerint a fotó az esperesi vizitációkra való felkészülésének egyik pillanatát örökíti meg…

– Nagy szeretettel, hangsúlyozottan nem mindenáron hibákat keresve, hanem segítő szándékkal jártuk végig az elmúlt évben a püspök úrral egyházkerületünk mind a hat esperesi székhelyét – szögezi le rögtön beszélgetésünk elején Szabó György, akit 2006 nyarán választottak meg az egyházkerület felügyelőjévé. – Hasznos volt megismerni a helyi adottságokat, az örömöket, gondokat, terveket. Nem volt olyan hivatal, ahol működést gátló problémát, ellehetetlenülést okozó szabálytalanságot találtunk volna. Viszont mindenhol volt kisebb-nagyobb észrevételünk, javaslatunk a további munka ésszerűsítésére, a hivatali nyilvántartások egyszerűsítésére vagy pontosítására, kiegészítésére.

Próbáltuk mindenhol tudatosítani, hogy a gyülekezeteknek és az egyházmegyéknek nemcsak az éves terveiket és a költségvetésüket kellene elkészíteniük, hanem a hosszú távú – tíz, húsz, harminc évre előremutató – elgondolásaikat is meg kellene fogalmazniuk, mert csak így tudnak folyamatosan fejlődni vagy egyáltalán fennmaradni. Ugyanígy nem elég évente egyszer végiglátogatniuk az egyháztagokat és adakozásra kérniük őket, mert ez önmagában nem erősíti a közösséget, nem teszi élővé a gyülekezetet. Olyan alkalmakat kell szervezniük, amelyeken mindenki részt tud venni, és amelyeken mindenki jól és hasznosnak érzi magát – legyen az egy ünnepi esemény vagy akár a közösen végzett temetőtakarítás.

– Végzettsége szerint Ön építész üzemmérnök, ezenkívül épületfelújítási szaküzemmérnöki diplomája is van. Jól sejtem, hogy az egyházkerületet járva – akár az esperesi vizitációk során, akár más alkalmakkor – ilyen szemmel is figyelt?

– A legtöbb helyen felmentem a templomtoronyba is, és ez bizony a legtöbbször meglepte a vendéglátóinkat. Őszintén szólva az volt a ritkább, hogy rend és tisztaság fogadott odafent… Kérdésére válaszolva: mivel épületállomány-kezeléssel, -fenntartással, -megóvással is foglalkozom, ösztönösen mindenhol megfigyelem az épületeket. Minél előbb észreveszünk egy kis hibát, annál olcsóbban lehet kijavítani; ha késlekedünk, a kár egyre nagyobb lesz. Ezért ahol csak tudtam, végigjártam az összes ingatlant. Nagy többségükben jó állapotban találtam őket. Természetesen vannak felújításra váró-szoruló épületek a kerületben – néhány helyen most is zajlanak ilyen jellegű munkálatok –, de azért, mert életveszélyes lenne, egyiket sem kell bezárni.

A püspök úrral egyébként számos olyan megbeszélésen voltunk, amelynek a témája egy-egy templom vagy közösségi épület építése, illetve felújítása volt, és jó néhány átadási és felszentelési ünnepségen is részt vettünk. Kamondon és Nagyalásonyban gyülekezeti házat, Celldömölkön parókiát, Kőszegen új szeretetotthonszárnyat szenteltünk. Befejeződött a templom külső és/vagy belső felújítása Bakonytamásiban, Bokodon, Dabronyban, Csurgón, Kemenesmihályfán, Taliándörögdön és Zalaegerszegen, és pont került a fonyódi közös református–evangélikus templom renoválásának végére is.

Megható volt látni a gyülekezetek örömét egy-egy munka befejezése után. A maga erejéből a legtöbb egyházközség képtelen ilyen nagy beruházást végrehajtani, de a különböző pályázatok révén, az adott település, valamint az országos egyház anyagi támogatásával sok helyütt megújultak épületek. Sőt előfordult, hogy lelkek is: a közös munka örömének, illetve Isten végtelen és kimeríthetetlen szeretetének megtapasztalása többeket megérintett, néhányan hitre jutottak, és rendszeres templomba járókká váltak. Volt, akit az Isten gyermekáldással ajándékozott meg a munkájáért.

– Ha a kerületben található oktatási intézmények közül csak a középiskolákat nézzük, láthatjuk, ezen a területen is mozgalmas volt az elmúlt év. A soproni líceum fennállásának négyszázötvenedik évfordulóját ünnepelte. Győrött az oktatási központ tizenöt évvel ezelőtti újraindítására emlékeztek. A soproni egészségügyi szakközépiskola új épületrésszel bővült, és bár a kőszegi szakközépiskola új kollégiumi szárnyát még 2006 őszén szentelték fel, azért ez az intézmény sem maradt különleges esemény nélkül: akárcsak a soproni líceumban, itt is iskolalelkészt iktattak. És akkor a szombathelyi új evangélikus általános iskoláról még nem is beszéltünk…

– Szombathelyre az új intézménybe még nem tudtam eljutni, de nagyon kíváncsi vagyok rá. A Jóisten segítségét látom abban, hogy tavaly szeptemberben újabb iskolával gyarapodott nemcsak egyházkerületünk, de egész egyházunk. Ha sok óvodánk, iskolánk van, az azt jelenti: van utánpótlás.

Jó kezekben érzem az ifjúságunk nevelését. Intézményvezetőink, pedagógusaink, iskolalelkészeink rendelkeznek azzal az elhivatottsággal, amely garancia arra, hogy az egyház iránt elkötelezett gyerekeket-felnőtteket nevelnek. Az oktatási és nevelési bizottság tagjaként belelátok a jogszabályok és bürokratikus eljárások szövevényébe; úgy tapasztalom, az államigazgatás nem minden esetben segíti kellő mértékben az egyházi iskolákban folyó munkát. Hit nélkül az itt dolgozók talán nem is tudnák tartósan végezni a feladataikat.

Összességében hiányolom, hogy a templomba járók példamutatásának az iskolákban nincs igazán visszhangja. Pedig jó lenne, ha a hétfő reggeli áhítatokon kívül a vasárnapi istentiszteleteken is együtt vennének részt a diákok és a tanárok; ha nem is az egész iskola, a teljes osztály, de legalább egy része. Ez is egy olyan találkozási alkalom lehetne, amely erősítené a fiatalokat a közösséghez, az egyházhoz való tartozásukban.

– Székfoglaló beszédében is megfogalmazta, hogy több közös élményre lenne szükség mind az egyházközségekben, mind egyházmegyei és egyházkerületi szinten. Az egyházkerület eseménynaptárát a másik két kerület eseménynaptárával összevetve – akár a tavalyit, akár az idei évre vonatkozót nézzük – két olyan programot is találunk, amely csak a nyugatiban van. Kérem, árulja el olvasóinknak, melyek ezek.

– Az egyik az egyházkerületi nap, amelyet minden évben február végén, a kerület megalakításának évfordulójához legközelebbi szombaton, arra emlékezve „ülünk meg”. Az alkalomnak hagyományosan jó a látogatottsága. Így volt ez tavaly is Sopronban, és bízunk benne, hogy így lesz idén is, február 23-án Celldömölkön. A másik „egyedülálló” programunk a Cantate vasárnapjához kapcsolódó egyházkerületi kórustalálkozónk, amelyre minden egyházmegyéből egy-egy kórust várunk. Ahol a megyén belül több jó kórus is van, ott „előselejtezőt” szerveznek, így teremtve meg annak a lehetőségét, hogy ne mindig ugyanaz az énekkar vegyen, vehessen részt az alkalmon – természetesen a színvonal megtartása mellett. Most tavasszal, április 20-án Répcelakra várjuk a kórusokat és az érdeklődőket.

Az elmúlt évben egyébként – örvendetes módon – új, egyházmegyei szintű kezdeményezések is születtek. Tavasz végén, nyár elején a Veszprémi és a Vasi Egyházmegye tartott – Pápán, illetve Kőszegen – egyházmegyei találkozót. Mindkét rendezvényen sokan voltak. Úgy néz ki, lesz folytatás – és nem csak ezekben az egyházmegyékben.

Elsősorban nem az egyházkerület programja, de „nálunk” lesz július 16. és 20. között Kőszegen a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó. Nagyon reméljük, hogy a közelsége miatt nyugatról lesznek rajta a legtöbben, mind a résztvevők, mind az önkéntesek között.

– A Nyugati Egyházkerület még nincs tízéves. Érzik-e a hívek, hogy igen, ők a Dunántúli Egyházkerület tagjai?

– Azt tapasztalom, hogy igen, és ez nem kis részben a Dunántúli Harangszónak is köszönhető. Büszkék vagyunk kerületi újságunkra. Nagyon jó a visszhangja, akárcsak a színvonala – ez szerkesztőjének, Menyes Gyula püspöki titkárnak az érdeme.

– Eltávolodva kissé – de nem messzire – az egyházkerülettel kapcsolatos kérdésektől, végezetül beszéljünk kicsit arról, hogy Önnek szívügye a család jövője. Annak idején székfoglaló beszédében is felhívta a figyelmet a gyermekek számának drasztikus csökkenésére.

– Az esperesi vizitációk egyik mellbevágó felismerése volt, hogy vannak gyülekezeteink, ahol ha valamit meg kell igazítani a templomban, az időseken kívül nincs, aki egy szöget beverjen. A legtöbb helyen több a temetés, mint a keresztelés, és a vasárnapi alkalmakról borzasztóan hiányoznak mind a házaspárok, mind a (kis)gyermekes családok.

Nagycsaládos, gyermek-, egyház- és nemzetszerető emberként úgy látom, a történelmi egyházakban a megújulás a családokból jöhet, az ige befogadása, megőrzése és ápolása útján. Minél szilárdabb alapra épül a család, minél buzgóbbak a szülők a példamutatásban, minél inkább igyekeznek a gyermekeikkel közösen befogadni az evangéliumot, annál inkább van remény arra, hogy a család intézménye áldássá válik az egész társadalom számára. A családban lehet az evangéliumot a leghatékonyabban megélni és teljesíteni az Isten önzetlen szeretetének továbbadására vonatkozó kötelezettséget.

Szeretném ebben az évben is segíteni a protestáns szervezésű Házas Hétvége mozgalmat, hogy ezeken az alkalmakon minél több házaspár tagjai kerülhessenek férjként és feleségként újra közelebb egymáshoz, hogy kapcsolatuk felfrissüljön és elmélyüljön. Hogy felfedezzék, házastársi kapcsolatuk sok év után is lehet olyan bensőséges, mint a házasságuk kezdetén volt, és hogy közben hitükben is megerősödjenek. Ezúton köszönöm meg a 2008. évi Evangélikus naptár végén olvasható Evangélikus szaknévsor nyújtotta lehetőséget: élve az alkalommal, jeleztem, hogy a vállalkozásomban vállaljuk – természetesen a Házas Hétvégében dolgozó közösséggel együtt – a házaspárok „szerelmespárrá” való képzését és hitükben való megerősítését. Jó lenne, ha ezt a csodát nem hagyná ki életéből egy házaspár sem.

Vitális Judit