Élő víz

Borzasztó látni, ha valaki sír. „Ne sírj!” – mondjuk, mert minket is felzaklat. De van valami, ami ennél is rosszabb. Az, ha valaki nem tud sírni. „Nem tudok sírni” – ezt a panaszt ritkán halljuk.

Van, hogy temetés után panaszolja az özvegy: „Rémes az egyedüllét… és a legrosszabb, hogy nem tudok sírni…”

Sokan nem is foglalkoznak ezzel, észre sem veszik, hogy már képtelenek sírni. Nevetni igen. A nevettetéssel, tudjuk, külön iparág foglalkozik.

Mi van amögött, hogy nem tudok sírni? Nem a könnyek hiánya, hanem egy alapvető keménység… A sírás – mondják – a gyengeség jele. Például egy férfihoz nem illik. De ez nem ilyen egyszerű. Sokszor azért nem jönnek a könnyek, mert mögötte ott van a kemény szív. Nem bánkódik a bűn miatt, persze főleg nem saját bűne miatt.

Mi hát ez a keménység? Szinte azt mondanám, ez a keménység maga a bűn. Ahogy Ézs 3,10-ben olvassuk: „…bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák…” (Károli-fordítás) A keménység pontosan Isten rendje ellen irányul. Némelyek autonóm erkölcsöt hirdetnek. „Ez az én életem, tehát azt teszek vele, amit akarok… Se szülő, se Isten, se más ne szóljon bele!” – mondják.

Egy kép van előttem: síró újszülött. Orvos, bába, anya mind mosolyog… Az élet első jele a sírás – ezt várták. Mert ha sír az újszülött, akkor élni fog.

A hitre jutásnak is az első jele a sírás – amikor már sírni tudok bűneim miatt. Gondoljunk Péterre, amikor nagycsütörtök éjszakáján a kakas megszólalt, és Jézus ránézett. Nem bírta elviselni, amit tett, és keservesen sírt. Péternél is a sírás, a bűnbánat sírása volt az élet jele. – Júdás nem tudott sírni…

Jó lenne idejében magunkba néznünk és felvetnünk a döntő kérdést: tudtam-e már sírni a magam bűnei miatt? Az új élet első jele ez a sírás. Ezért ne légy büszke arra, ha „kemény” vagy, ne szégyelld megsiratni bűneidet! Jézus így biztat: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)

Gáncs Aladár