evél&levél
Tisztelt Olvasónk! Kedves Lászik Mária!
Sajnálom, hogy a név- és címtárnak az Evangélikus naptár 2008. évi kiadásából való kimaradása megdöbbenést és felháborodást keltett Önben.
Bár megszoktuk az utóbbi évtizedekben, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház név- és címtárának az Evangélikus naptár ad helyet, mégis meg kell állapítani, hogy ez nem része a naptárnak, és még csak nem is melléklete. Sokáig azért jelent meg a kettő együtt, mert a név- és címtár elfért pár tucat oldalon, és közzétételének a legkézenfekvőbb formája a naptárban történő közlés volt.
Az utóbbi évtizedekben – örvendetes módon – megszaporodott gyülekezeteink, intézményeink, lelkészeink száma, így a név- és címtár folyamatosan terebélyesedett a naptár végén. 2007-ben már a határon túli magyar evangélikus egyházak, gyülekezetek is szerepeltek benne, így a hozzá tartozó mutatókkal együtt 79 oldalt foglalt el a naptárban. Mindemellett a 2008. évi név- és címtárban annak az ugyancsak régi igénynek is meg kellett felelni, hogy a nyugdíjas lelkészek elérhetőségei is szerepeljenek benne. A teljesebbé alakítandó mutatókkal együtt így a név- és címtár majd százoldalassá bővült, az Evangélikus szaknévsor anyagával együtt pedig már 130-140 oldalt tett volna ki a 212 oldalnyi „valódi naptáranyag” mellett.
A felborult arányokra való tekintettel döntöttünk úgy, hogy a név- és címtárat külön kiadványként jelentetjük meg. Ennek szerkesztése még folyamatban van. Terveink szerint egy „gyűrűs könyvben” jelenik majd meg a névtár, lehetőséget adva arra, hogy egy éven belül akár többször is aktualizálni lehessen az adatokat a bekövetkezett változásoknak megfelelően.
Az Evangélikus szaknévsor megjelentetése nem helyettesíteni akarja a név- és címtárat, sokkal inkább az egész magyarországi evangélikusság jövőkeresésének egyik apró lépése. Egyre többet, de talán még mindig nem eleget beszélünk arról, hogy egyházunk anyagi helyzete – elsősorban amiatt, hogy legnagyobb részt külső, állami forrásoktól függ – korántsem ad okot az optimizmusra. Az országos egyház bevételeinek több mint 95%-a állami forrásból származik. A gyülekezetek többsége olyan anyagi helyzetben van, hogy jó esetben a mindennapi működést tudja ugyan finanszírozni, de akármilyen kisebb-nagyobb beruházást már csak országos támogatással tud megvalósítani. Az állami normatíva és támogatás nélkül intézményeinket (azaz iskoláinkat, szeretetotthonainkat) nem tudnánk működtetni, templomaink esetében pedig várhatnánk, hogy mikor dőlnek össze. Sőt sok helyütt – állami forrás nem lévén – a lelkész megélhetését sem tudná a gyülekezet biztosítani. Egykor a gyülekezetek saját erőből vagy egy-egy tehetősebb „mecénás” megnyerésével képesek voltak templomot, parókiát, iskolát építeni – ma már saját erőből ezeket fenntartani és működtetni sem tudjuk.
Ugyan igaz az, hogy egy iskola vagy egy szeretetotthon működtetésével, fenntartásával az egyház állami feladatot vállal át (bár azt is tegyük hozzá, hogy azért erre az átvállalásra nem minden esetben kérték), és ezért természetesnek vesszük az állami normatíva folyósítását, mégis felvetődik a kérdés: megtennénk-e ezt, azaz alapítanánk-e iskolákat, szeretetotthonokat, ha mindezeket nekünk is kellene fenntartanunk? Fontos-e nekünk annyira a gyerekek, a fiatalok nevelése, taníttatása vagy az idősek, betegek gondozása, hogy ezért – ha kellene – akár saját forrásainkat is feláldoznánk (már ha lennének)? Lehetünk büszkék iskolarendszerünkre, diakóniai intézményeinkre – de egyúttal tudnunk kell azt is, hogy nem minden esetben a mi pénzünkből épültek és működnek. Mint ahogy a következő nagyobb templomfelújítás költségeit sem az adott gyülekezet tagjai fogják összeadni.
Nem akarok nagyon bántóan fogalmazni, de sokkal inkább ezen a helyzeten kellene megdöbbennünk és felháborodnunk, semmint azon, hogy megpróbálunk – ha nem is óriási lépésekkel, de – változtatni rajta. A szaknévsor ebben a folyamatban egy apró lépés: segíteni szeretne abban, hogy az evangélikus gyülekezetekhez kötődő vállalkozások a gyülekezetektől, intézményektől lehetőleg több megrendelést kapjanak, ezáltal erősödjenek.
Egy adott gyülekezethez tartozó, jobb helyzetben lévő vállalkozás vezetőjétől elvárható – és ha valóban módja van rá, meg is teszi –, hogy az eddiginél nagyobb mértékben vállaljon szerepet a gyülekezet vagy az országos egyház anyagi forrásainak biztosításában. Mert azt is látnunk kell, hogy rövid távon jelentősebb növekedést (a belső forrásainkat tekintve) leginkább a vállalkozói rétegtől várhatunk – ha a vállalkozóknak módjuk nyílik arra, hogy az egyházi közösség által nyújtott lehetőségeket az eddiginél nagyobb mértékben használják ki.
A szaknévsor ebben akart segíteni – és úgy, hogy nem csak helyi érdekeltségű építési vállalkozók adatait közli, ahogyan az Ön levele sugallja. Olyannyira segíteni igyekezett, hogy a szaknévsorban való megjelenést a kiadó ingyenesen biztosította (tehát a kiadót nem anyagi érdek, azaz a megnövekedő reklámbevétel lehetősége vezérelte, amikor a szaknévsor összeállítása és közlése mellett döntött).
Mindenesetre nagyon örülnék, ha a név- és címtár kimaradása okot szolgáltatna arra, hogy a fentiekben – a kelleténél talán kissé provokatívabban – felvetett kérdésekről egyre többet beszéljünk a lehető legtöbb fórumon. Nyitottságot és a további párbeszéd lehetőségét kérve, tisztelettel:
Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója