evél&levél
Örökös tiszteletbeli kántor Harkán
Utódja unokája, Haris Péter lett, aki ugyanezen az istentiszteleten tette le a kántori esküt, miután a gyülekezet közgyűlése egyhangúlag kántorává választotta. És – ahogy mondani szokták – nem esett messze az alma a fájától, hiszen Péter ugyanolyan ügyesen és ugyanakkora szeretettel játszik, mint a nagymamája.
Az ünnepi istentiszteletet szeretetvendégség követte. Bár az alkalom az evangélikus gyülekezet ünnepe volt, nagyon sokan eljöttek rá más felekezetek tagjai közül is, és az egész falu együtt ünnepelte ezt a szép jubileumot.
Gosztola Eszter