Napról napra

A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 1Kor 13,6 (Zak 8,16a; Mk 8,31–38; 1Kor 13,1–13; Zsolt 31) A szeretet himnuszaként is ismert páli levélrészletből való ez az igevers, amely mérlegre teszi az emberi szeretetet. Nem csak mások szeretetét, amelyet hajlamosak vagyunk kritizálni, netán még megkérdőjelezni is. Hanem elsősorban a saját szeretetünket mérlegeli. Vajon tudunk-e úgy szeretni, ahogy Pál apostol elénk tárja, felsorolva a legszentebb emberi képesség ismertetőjegyeit?

Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Zsolt 127,1a (1Kor 3,9; Lk 13,31–35; 2Tim 4,1–8) A mai, öntelt és magában bízó ember számára megfontolandó útmutatás ez az igevers. Lehet fáradozni sok mindenért. Lehet terveket is szőni. De ne felejtsük el, hogy nem a magunk erejétől, hanem egyedül Isten oltalmától és áldásától függ életünk jövőjének biztonsága és boldogsága! Nem véletlen, hogy egyházkelési liturgiánkban is hangsúlyt kap ez az igevers.

Jézus ezt mondta a tanítványoknak: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Mk 4,40 (Zsolt 84,12a; Lk 5,33–39; 2Tim 4,9–22) Jézus alszik a tanítványok hajójában, miközben kitör a vihar. Küzdenek a hullámokkal, a tomboló széllel. Nem csoda, hogy szemrehányást tesznek Jézusnak: „Nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Ez a jelenet sokszor felbukkan az életünkben. De meg kell hallanunk Jézus válaszát, mai igénket is. Ne szemrehányásként fogadjuk tőle, sokkal inkább bátorításként!

Amikor ehetsz jóllakásig, akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról! 5Móz 6,11–12 (1Kor 10,31; Mt 6,16–21; Tit 1,1–16) Az ígéret földjére belépő nép tagjait figyelmezteti Isten ezekkel a szavakkal. A hosszú pusztai vándorlás viszontagságai és böjtje után titokzatos veszély leselkedett rájuk, a kánaáni jólét – és ezzel összefüggésben a kísértés, hogy az ottani isteneket tiszteljék. Jóllakva meg lehet feledkezni arról, mit tett eddig Isten értünk. Minket is könnyen megkísérthet ez a láthatatlan veszedelem.

Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, harcolni fog értetek. 5Móz 1,29–30 (2Kor 12,10; Zak 7,2–13; Tit 2,1–15) A félelem nagy úr, szoktuk mondogatni. Az ember minden porcikáját képes átjárni. Amikor az izráeli kémek visszatértek a táborba az ígéret földjének megszemlélése után, teljesen reménytelennek tűnt számukra birtokba venni Kánaán földjét. Isten viszont figyelmezteti választottjait, hogy tekintsenek vissza a megtartatásra, és ezúttal is bízzanak benne. Micsoda bátorítás, hogy életünk határmezsgyéin is biztosan tudhatjuk: az Úr előttünk jár…

Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem! Jer 31,18b (Jel 3,20; Jn 8,21–30; Tit 3,1–15) Izráel történetében többször megtörtént, hogy a népnek hűtlensége miatt Isten büntetését kellett elhordoznia. Prófétáik sokszor keseregtek azon, hogy az emberek nem vontak le semmiféle tanulságot ezekből az esetekből. Gyökeres változásra, kegyelemre lenne szükségük, mert nem használt a büntetés. Jeremiás végül kimondja a megoldást: személyesen mindenkinek megtérésre van szüksége. És ennek csodája nem rajtunk múlik, hanem egyedül Isten hitet ajándékozó kegyelmén.

Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Zsolt 84,6 (Ef 6,10; Dán 5,1–7.17–30; Filem 1–25) A 84. zsoltár a Jeruzsálembe vezető zarándokutat írja le, amelyet a választott nép tagjainak rendszeresen meg kellett tenniük ahhoz, hogy kiengeszteljék Istent. Minden vándorút egyben lehetőség az elcsendesedésre, az imádkozásra. Isten áldása nyugszik azon, aki az Úrban reménykedik, és az ő útján jár.

Menyes Gyula