Keresztény szemmel
Leplezetlenül
A világtörténelem egyik művészzsenije, az 1452-ben született Leonardo da Vinci tréfás kedélyű ember hírében állt. élyű ember hírében állt. Egy gazdag firenzei vendéglős elhatározta, hogy megfesteti magát Leonardóval, csak azt nem tudta, hogy milyen pózban. Mivel abban az időben nemesi birtokot vásárolt, s nemesként is akart élni, úgy döntött, hogy lovagként örökítteti meg magát. Meg is mondta a festőnek, hogy bármit kérjen, megfizeti, ha a kívánságát teljesíti. Leonardo elkészítette hát a vázlatot, amelyen a vendéglős lovagként parádézik teljes harci díszben. A megrendelőt megragadta a kép szépsége, csak arra kérte a festőt, hogy élénk színeket használjon. A művész egy szobát rendeztetett be magának, ahol zavartalanul dolgozhatott. Meg is hagyta, hogy senki se zavarja, amíg el nem készül a kép. Végre elérkezett a várva várt nap. A vendéglős minden rokonát és ismerősét meghívta a festmény ünnepélyes leleplezésére. Mindenki megcsodálta rajta a lovagot. A vendéglős azonban nem látszott teljesen elégedettnek, mert a színek nem voltak elég harsányak. – A színek halványságában rejlik a művészetem titka – mondta Leonardo. – Hagyja csak a képet tizennégy napig száradni. Akkor majd ebbe a folyadékba, amelyet most odaadok, mártson bele egy szivacsot, és törölje át az egész képet. A színek sokkal élénkebben fognak előtűnni. Az új kép tulajdonosa erre megnyugodott, gazdagon megajándékozta a festőt, s tiszteletére nagy lakomát rendezett. Alig telt el a két hét, a vendéglős a kíváncsiságtól űzve fogott egy szivacsot, bemártotta a csodavízbe, és elkezdte a képet törölni. Zavara és haragja leírhatatlan volt, amikor látta, hogy a lovag alakja fokozatosan eltűnik, s helyette egy szakács képe sejlik elő. A konyhahősnek sisak helyett fehér sapka díszelgett a fején, kötény került a pajzs helyére, a lovagcsizmák cipőkké változtak, a kard óriási késsé, s a zászló helyett egy nagy főzőkanalat tartott a kezében. A harci jelenet szintén eltűnt, és egy konyha volt látható helyette – a hadi jelvényeket üvegek, poharak, konyhaedények váltották fel. A böjti időszak bűnbánati elcsendesedésében nem baj, ha megszívleljük a vendéglősből lett lovag történetének tanulságát, és közben fülünkben cseng Pál apostol szava: „…mindannyiunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszt.” (2Kor 5,10) Hiszen az a Krisztus, aki életét is kész volt értünk feláldozni, nem arra kíváncsi, hogy mi minek szeretnénk látszani, hanem egy jelképes szivacs segítségével pillanatok alatt megmutatja, milyenek is vagyunk valójában. S milyen kegyelem lesz, ha az előbukkanó kép netán szebbet mutat majd, mint amilyennek mi gondoljuk!
Boda Zsuzsa