Élő víz

Sámuel első könyve szerint a korábban laza törzsszövetségben élő zsidóság az állandósuló külső fenyegetés miatt kénytelen szorosabb államszövetségbe tömörülni. A nép új politikai rendet követel: a szomszéd népek példájából arra a következtetésre jutottak, hogy csak egy király képes megvédeni a szabadságot. A két könyv névadójának, Sámuelnek jut az a feladat, hogy végrehajtsa a „rendszerváltást”. Sámuel megválasztja és beiktatja Sault, Izráel első királyát. A feladat azonban meghaladja Saul képességeit. A hatalomgyakorlás felelősségének, a reálpolitikai elvárásoknak és a szent háború hagyományainak feszültsége felőrli erejét, és tanúi lehetünk annak, ahogyan elhatalmasodó őrülete előbb az ország válságához, majd személyes tragédiájához vezet. Dávid személyében már egy alkalmasabb utód áll készen az ország vezetésére. Bár Isten nem örült a királyság intézményének, Dávid személyében mégis az Istennek tetsző király ősképe áll előttünk, örök és követhetetlen példaként a későbbi uralkodók számára. A Saul halálát követő bizonytalanságból kiemelkedő Dávid magánseregével előbb elfoglalja Jeruzsálemet, majd egyesíti uralma alatt a törzseket. Azzal, hogy Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját, megteremti a „szent várost”. Sámuel második könyvének visszatérő motívuma, hogy Isten Dáviddal volt minden vállalkozásában: sikeres háborúk sorozatán át komoly középbirodalmat épített fel. Negyvenévnyi uralkodása sikerekben bővelkedett, de ő sem volt tökéletes: emberi gyengeségei magánéleti kudarcaiban és családjának belső konfliktusaiban öltöttek testet. Isten azonban mindezek ellenére is szerette Dávidot, és megígérte neki, hogy utódai örökké uralkodni fognak Izráel felett. Ebből az ígéretből ered a zsidóság messiásvárása, s a keresztény hit is ennek beteljesedését látja a messiás Jézus Krisztusban. Mert tiéd az ország és a hatalom… „…Izráel vénei (…) elmentek Sámuelhez Rámába. Ezt mondták neki: (…) Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! (…) Az Úr pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem (…), hogy ne legyek a királyuk. (…) Ekkor Sámuel elmondta az Úr minden szavát a népnek (…): Ez lesz a királynak a joga – mondta –, aki uralkodni fog fölöttetek: Fiaitokat elveszi, (…) velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását (…). Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfakertjeiteket elveszi és hivatalnokainak adja. (…) A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, hanem ezt mondták neki: Mégis legyen királyunk! (…) Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az Úrnak. Az Úr pedig így felelt Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt!” (1Sám 8,4–22) „Nem a nyomor, nem a mohóság, hanem a hatalom szeretete az emberek démona.” (Friedrich Nietzsche)

Magyar Bibliatársula