Kultúrkörök
Johannes Rau igehirdetései magyarul
Bensőséges, kedves alkalom színhelye volt február 21-én a Magyarországi Református Egyház Zsinatának ülésterme. Ekkor került sor a Johannes Rau (1931–2006) egykori észak-rajna–vesztfáliai (szociáldemokrata) miniszterelnök (1977–1998), majd német szövetségi elnök (1999–2004) igehirdetéseit, bibliamagyarázatait tartalmazó kötet bemutatójára. Az eseményre rövid látogatásra Budapestre érkezett özvegye, Christina Rau, Matthias Schreiber, az egykori titkár, a kötet szerkesztője és kiadója, illetve Christian Drägert, a Rajna-vidéki Egyház alelnöke. A bemutatón jelen voltak a magyarországi egyházak vezetői és képviselői, közöttük Ittzés János evangélikus elnök-püspök. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a református zsinat lelkészi elnöke házigazdaként köszöntőjében elmondta: idén Magyarországon a Biblia évében – amelynek mottója: „Boldog, aki olvassa…” (Jel 1,3) – különösen is jelentős egy ilyen kiadvány, amely mindnyájunkat érdeklő kérdésről szól, és amely által láthatjuk, hogy a döntő az, ami összeköti a különböző felekezeteket. Felidézte a könyvből mindjárt az első elmélkedés bevezetését a pap és a rabbi esetéről, akik egy konferencián közös szobába kerültek. „»Tegnap késő este, remélem, nem zavartam, és jól el tudott aludni – bár a lámpát sokáig nem kapcsoltam le« – így kért bocsánatot a pap a rabbitól. »Szóra sem érdemes, egyáltalán nem zavart« – válaszolta a rabbi. Ámde a pap így folytatta: »Tudja, ha esténként legalább fél óráig nem olvasom a Bibliát, nem bírok nyugodtan aludni.« »Milyen érdekes – jegyezte meg a rabbi –, én pontosan fordítva vagyok ezzel. Ha esténként fél óráig Isten igéjét olvasom, nem tudok jól elaludni.«” (9. o.) Christina Rau felidézte férje élményét, amely meghatározó volt abban, hogy harcba szállt az igazságtalanság ellen: egyszer a villamoson látott egy férfit, aki maga elé tartotta az aktatáskáját; az akkor még gyerek csak akkor vette észre az addig eltakart sárga csillagot, amikor a férfi leszállt… Johannes Rau gyakran járt különböző delegációkkal Magyarországon, és fontosnak tartotta az egyházakkal, elsősorban a saját felekezetével való kapcsolatot is. 1985-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli doktorává avatta. Felesége is szívesen emlékezett vissza az Ökumenikus Tanulmányi Központ 1997. évi közgyűlésén, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban A keresztyénség és a politika címmel tartott előadásra, amelynek szövege a könyvben is olvasható (126–134. o.). Szövetségi elnökként viszont úgy látta jónak, hogy nem tart igemagyarázatokat. Matthias Schreiber, az egykori titkár és a kötet szerkesztője ezt az alkalmat ragadta meg, hogy átadja az özvegynek a könyv már korábban megjelent japán fordítását. A kötet témájával kapcsolatban felidézte az ismert dilemmát: szabad-e imádkozás (eredetileg tóraolvasás) közben dohányozni? Azt nem, de fordítva annál inkább. Vagyis a keresztény embernek nem a legfőbb célja a politikában való részvétel, de politikusként is megmaradhat kereszténynek. Christian Drägert egyházi alelnök emlékeztetett arra, hogy Rau ismert politikusként is megmaradt a zsinat és az egyházi vezetés egyszerű tagjának (1965–1999). 1999-ben, búcsúzásakor a zsinat felállva, szűnni nem akaró tapssal ünnepelte, aminél nagyobb megtiszteltetést elképzelni sem lehetett. Tóth Károly nyugalmazott dunamelléki református püspök, az Ökumenikus Tanulmányi Központ elnöke, a kötet fordítója elmondta: nagyon örül, hogy a Biblia éve alkalmából megjelenhetett ez a kötet. Szándékosan nem az eredeti címét adta a magyar fordításnak (Wer hofft, kann handeln – Aki remél, az cselekvőképes [röviden: Cselekvő reménység]), hanem inkább a két, egymástól látszólag távol álló főnevet helyezte egymás mellé. Meghatottan idézte fel az egykori, mindig segítőkész és szeretetteljes jó barát alakját. Befejezésül hadd idézzünk egy hoszszabb részletet a Potsdamban 1993-ban tartott igehirdetésből (38–42. o.), amely azóta csak még aktuálisabb lett: „Isten országa eljövetelének kérése végigvonul minden korban az egész világon és az egyházakban. Még akkor is, ha minket, keresztyéneket már nem érdekel, és az sem, hogy el kell jönnie. Az emberek pedig újra meg újra megkísérlik a mennyországot ezen a földön megvalósítani. Látjuk, hogy az emberek mindenütt szüntelenül megpróbálják, hogy a maguk mércéje és elképzelése szerint határozzák meg, mi az, ami az embereket boldoggá teszi. Hát nem így alakultak ki a nagy ideológiák? És a hírhedt diktatúrák? Ezekben valakik kitalálták, hogy miként kell kinéznie ma a földön Isten országának. Emiatt alkottak emberek ideológiákat, hogy a népek életét ezek szerint formálják. Néha az a benyomása az embernek, hogy a keresztyénektől elpártolt a reménység, és a másik oldalra állt, átpártolt a világnézetekhez és az ideológiákhoz. Míg korábban az egyház története során szólalt meg a reménység, addig ma már azt akarják, hogy a földön valósuljon meg az Isten országa. Különösen az elmúlt évtizedekre volt ez jellemző, pedig mindenütt kudarcot vallott a kísérlet. Némelykor az a benyomása az embereknek, hogy a keresztyének azért olyan szomorúak és kedvetlenek, mert nem hisznek többé abban, hogy eljöhet a földön az Isten országa. Mégis nagyon is szükséges lenne készülni a fogadására.”
Szentpétery Péter