Gyermekvár

Mostani hatrészes sorozatunkban Ákossal és Matyival, a két jó baráttal képzeletben egy gyülekezeti rajzszakkörön vehettek részt, amelyet Szépdombi Zsolt festőművész tart. Zsolti bácsi minden alkalommal egy-egy bibliai személyről és a szüleiről mesél. A szakkörös gyerekek lefesthetik a családot, ti pedig megoldhatjátok a hozzájuk kapcsolódó feladatokat. A helyes megfejtéseket – akár a hatodik rész után összegyűjtve – küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul ajándékcsomagot kaptok.

1. Amikor a fiúk megérkeztek a terembe, az asztalnál mindenkit egy tányér lencsefőzelék várt. – Ez biztosan a mai bibliai történet miatt van itt – mondta Matyi. – De kivel kapcsolatban is tanultunk a hittanórán a lencséről? Nem jut eszembe. – Jákóbbal és Ézsauval. Tudod, amikor egy tál lencséért szerezte meg Jákób a testvérétől az elsőszülöttségi jogot. – Igazad van! De mit gondolsz, megehetjük ezt a főzeléket? Olyan éhes lettem! – Hát persze, azért van itt – mondta mosolyogva Zsolti bácsi. Miután a gyerekek bekanalazták az ételt, körbeültek, hogy meghallgassák a történetet. – Izsáknak és Rebekának sokáig nem született gyermekük. Ám az Úr meghallgatta imáikat, és egyszerre két fiuk született; ikertestvérek. Az idősebbiket, aki vöröses volt és mindenütt szőrös, Ézsaunak, a fiatalabbikat pedig Jákóbnak nevezték el. Amikor felnőttek, a báty vadászatból élt, az elejtett vadból pedig ízletes ételt készített. Izsák, az apjuk jobban szerette őt, míg Rebeka a fiatalabb fiát kedvelte jobban. S ahogyan az óra elején mondtátok, Jákób, a ravaszabb egy tál lencséért megszerezte az elsőszülöttségi jogot. Ezzel az örökségből kétszeres rész járt neki. Később az apai áldást is csalással vette el a testvérétől. Történt ugyanis, hogy Izsák már nagyon megöregedett, és meg is vakult. Magához hívatta Ézsaut, és azt mondta neki: „Menj ki a mezőre, lőj nekem valami vadat. Készítsd el, ahogyan én szeretem. Majd hozd ide, hadd egyek belőle, utána megáldalak, mielőtt meghalok.” Ézsau el is ment, hogy megtegye, amit apja kért. Rebeka azonban hallgatózott, és nem tetszett neki, hogy a férje Ézsaut akarja megáldani. Ezért így szólt Jákóbhoz: „Azt mondom neked, hogy menj ki a nyájhoz, hozd ide a két legszebb kecskegidát! Én majd elkészítem, ahogyan apád szereti. Te pedig beviszed neki, mintha te lennél Ézsau, és téged fog megáldani.” „De hát mi lesz majd, ha megtapogat, és érzi rajtam, hogy én nem vagyok szőrös, mint a bátyám?” – aggodalmaskodott Jákób. Ám anyja erre is talált megoldást: felöltöztette őt Ézsau legszebb ruhájába, a karjára és a nyakára pedig a kecskegidák bőrét borította. Így vitte be Jákób az apjának az ételt. Izsáknak gyanús lett, mert a hang, a melyet hallott, nem Ézsaué volt, de amikor megtapogatta a fiút, a kecskegidabőr miatt szőrösnek érezte a karját. A ruha pedig a mező illatát árasztotta, így végül Jákóbot áldotta meg az apai áldással. A fiú épp hogy kilépett a sátorból, amikor megérkezett Ézsau, és bevitte az ételt az apjához. Ekkor derült ki a csalás. A báty nagyon dühös lett öccsére, és bosszút akart állni rajta. Rebeka, amikor ezt meghallotta, elküldte Jákóbot a testvéréhez, hogy ott várja ki, amíg Ézsau haragja lecsillapszik. Így is történt. Sok év múlva találkoztak újra, de akkor már nem haragudott Ézsau, hanem megbocsátott Jákóbnak.