Napról napra

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek. 1Pt 1,8 (1Kir 8,27b; Jn 12,20–26; 2Kor 1,3–7; Zsolt 132) „Sátrukon túl, él az Úr ott! // Ő a rugó, ő az élet, / ösztökéje: az öröm; / tőle, tőle jár a létnek / óraműve bölcs körön; / csíra szárba tőle szökken, / mennynek napja tőle kél; / szférákat hajt mély ködökben, / hova látcső el nem ér.” (Schiller) Jézus szava szerint: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,29) Az ennek a vasárnapnak az örömüzenete, hogy boldogok vagyunk!

A ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül. Mt 18,14 (Jób 28,24; 5Móz 8,2–10; Jn 15,1–8) „Ha láttad volna, mint ölelte / Karjával a világot át, / Megszántad vón’ szegény rajongót, / Ki semmiért mindent od’ ád!” (Ady) Mi benne vagyunk az Úristen által átölelt világban, a kitárt karban, ott, a kereszten.

Ne félj, ne rettegj! Józs 8,1a (1Pt 3,13–14a; Jób 9,14–23.32–35; Jn 15,9–17) „Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!” (Balassi) Ki ne mondott volna már ehhez hasonló imát, különösen ezekben a napokban? Mennyire megnyugtatóak e szavak: ne félj, ne rettegj. Nem miattunk, hanem mert „Isten kezén a mérleg. / Ha még oly semmi volnál: / Majd megnagyít a Lélek.” (Sík Sándor)

A szeretet nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát. 1Kor 13,5 (Jer 6,13–14; Jn 15,9–17; Jn 15,18–16,4) Úgy tudom, a szeretet követei vagyunk. Ezért olyan elkeserítő, hogy mennyire nem tudunk szeretni. Pedig lehetőségünk sincs másra, hiszen úgy élünk ebben a világban, hogy egymásnak „tagjai” vagyunk. „Kiszállni” ebből pedig teljesen lehetetlen. Természetesen nem ezért buzdítok a szeretetre, hanem azért, mert valaki úgy szeret, hogy életét adta értünk.

Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé. Jel 12,10 (Zsolt 74,22a; 2Kor 4,11–18; Jn 16,5–15) Üdvösség, erő, királyság, hatalom. Milyen erőteljes szavak! Mégis, Jézus egyszerű volt, önmagával egyenrangúnak látta az ő „embereit”. „Én bennetek vagyok, s ti énbennem” – mondja, és így is éli. Jézusnak, igéjének ereje, hatalma van.

Amikor Jézus közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Jób 1,21b; Lk 7,12–14; Jn 10,17–26; Jn 16,16–24) Jézus szembejön velünk, és megáll előttünk. Óriási találkozás. A halállal szembejön az élet. Csendesen szól, mégis űzi a sötétet, töri a sziklákat, építi a hidat. Visszaadja az életet. Megnyitja a jövő kapuját, és megáldja az előttünk álló utat.

Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Róm 11,36 (Ézs 37,16; Jn 14,15–21; Jn 16,25–33) Nem fér hozzá kétség, tőle, általa, érte van minden. A mindenen én az életet értem, a mostanit és az örök életet, melyet elkészített az Atya mindent átölelő szeretete. Az a szeretet, amely húsvét hajnalra kiteljesedett. Ebben a tudatban járhatjuk a böjti utat, mely egyre közelebb visz Isten dicsőségéhez. „Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját, / Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát…” (Balassi)

Makán Hargita