Élő víz

Aki veszít, az nyer! Ez a – csak az első pillanatban ellentmondásos – mondat volt egy kereskedelmi csatorna egyik műsorának szlogenje. A nagy fogyás című show-ban a versenyzők két – a piros és a kék – csapat tagjaiként mozgással és egészséges táplálkozással küzdöttek fölös kilóik ellen, képzett szakemberek, Béres Alexandra és Schobert Norbert segítségével.

Fél év elteltével, a megmérettetés végén a versenyzők együtt összesen 480 kilótól (!) szabadultak meg. A döntőben az nyert közülük, aki a kezdéskor mért testsúlyának legnagyobb részét adta le. Esetünkben ez a negyvenkét esztendős István volt, aki 193,7 kilóról indult. Végül saját súlyának 46,8 százalékával, azaz 90,6 kilóval lett könnyebb, így most már „csupán” 103,1 kilogrammot nyom.

Mély tisztelettel adózom mindannyiuknak, amiért képesek voltak kitartani és ilyen hosszú időn keresztül szó szerint sanyargatni magukat, koplalni – legalábbis jóval kevesebb táplálékot magukhoz venni, mint korábban tették –, elfelejteni az édességet, a fehér kenyeret és a kristálycukrot, képesek voltak idejük java részét edzőteremben vagy a szabadban sportolva tölteni.

Küzdelmükről egy másik „nagy harcos”, a Saulból Pállá lett apostol jutott az eszembe, illetve az az ókori olimpiai játékokra utaló kép, amely Pálnak a korinthusbeliekhez írt első levelében elevenedik meg előttünk: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.” (9,24–25)

A fogyishow résztvevőit motiválhatta a nyeremény is – egy lakás megszerzése és egy luxusutazás – vagy „mindössze” az, hogy soványabbá, így egészségesebbé is váljanak, és példát adjanak sorstársaiknak.

Az ő kitartásuk és küzdelmük, valamint az apostol kitartása és küzdelme egyaránt elgondolkodtatott: előbbiek mindent a vágyott cél, a fogyás elérésének rendeltek alá, Pál pedig minden átélt szenvedés és megpróbáltatás – amelyekről 2Kor 11,23c–28 tudósít – ellenére is kész volt arra, hogy Jézus Krisztust hirdesse az embereknek, és elvégezze apostoli szolgálatát.

De én magam – merült fel bennem a kérdés – vajon kiért vagy miért lennék hajlandó ennyi időt, erőt és energiát áldozni? Ki vagy mi az, akiért vagy amiért ilyen szívósan és kitartóan tudnék küzdeni?

Egyedüli reménységem – és hadd kérjek elnézést a profán összehasonlításért–, hogy miként a fogyókúrát, úgy a hitelesebb és igazabb, tőlünk akár áldozatokat is követelő, Krisztus-követő életet is bármikor el lehet kezdeni. Isten – ha kérjük tőle – mindig megadja az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy úgy cselekedjünk, mint Pál apostol, aki úgy futott, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözött, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatta és szolgává tette a testét, hogy amíg másoknak prédikál, maga ne legyen alkalmatlanná a küzdelemre. (1Kor 9,26–27)

GaZsu