Élő víz

Sokan bizonytalanok ebben a kérdésben: Máriához vagy Mártához hasonlítok-e? Pedig a válasz egyszerű: Mária élő volt, Márta pedig hitben halott. Mária ott ül Jézus lábainál, és szívében ott a vágy, hogy Jézus szavait hallgassa. Ott van benne a vágy, hogy növekedjék a hitben. Mi a különbség? Máriában megvan a gyökér, amely Krisztusban gyökerezik, és Krisztushoz vezeti el őt, ahogy a fa gyökere a talaj mélyében veszi fel a nedvességet és a táplálékot.

Mária szívében ott van a vágy, ahogy 1Pt 2-ben olvassuk, ahogy a most született csecsemő vágyakozik a hamisítatlan tejre. Ott van az „igevágy”, ebből akar növekedni. Nem magából él, hanem ismeri a forrást.

Amikor ott ül, és hallgatja Jézust, tulajdonképpen az élettel van kapcsolatban. Az élet azzal kezdődött nála is, hogy Krisztus megszólította. Krisztus szava hozza létre bennünk az életet.

Olyan ez, mint mikor gyermekkoromban kaptam egy kis zseblámpát: mivel nem volt benne elem, legfeljebb annak tudtam örülni, hogy amikor a nap felé tartottam, úgy látszott, mintha valami kis fény derengene benne. Egy alkalommal valaki kölcsönkérte tőlem a zseblámpát. Amikor néhány nap múlva visszahozta, az előszobaajtó üvegén át megdöbbent örömmel láttam, hogy világít. Barátom benne hagyta az elemet. Óriási volt a különbség! Ettől kezdve ez a lámpa élt, világított… Volt benne elem, egy forrás, és már nem kellett a nap felé fordítani. Ilyen fényt sugároz a Jézussal kapcsolatba került keresztény ember élete.

Az életet, a fényt Jézus adja, és ennek az útja az ige! Ezért mondja Jézus, hogy aki hallja az ő szavát, és hisz, annak örök élete van. Tehát az élet, a feltámadás, amelyről Jézus beszél, nem csak azt jelenti, hogy a halál után feltámadunk (persze azt is jelenti!). Az élet titka az, hogy Isten megszólít minket, és ha hittel fogadjuk, akkor élünk. Akihez az ige szól, aki ilyen belső hallást kap, annak van élete.

Az idézett helyen – Jn 5,24 – Jézus azt is mondja, hogy aki hisz, az átment a halálból az életbe. Tehát az igazi sorrend nem az, hogy élek, és utána a halál következik, hanem fordítva. Aki így nyert életet az ige által, az mindig újra kívánja hallani az igét, ahogy a fa kívánja gyökereivel újra meg újra megkapni a talajban lévő éltető erőt és táplálékot.

A Jelenések könyvében Jézus szemére veti a laodiceai gyülekezetnek, hogy így dicsekszik: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem.” Ez a lelki halál jele.

Egy alkalommal a lelkészi hivatalban ültem, amikor megszólalt a telefon. Mikor – felvéve a kagylót – azt mondtam a hívónak, hogy a lelkészi hivatallal beszél, gúnyosan válaszolt: „Bocsánat. Nincs szükségem papokra, még nem haltam meg!”

Itt térünk rá Mártára. Szimpatikus, szorgalmas háziasszony. Miközben Mária hallgatja Jézust, Márta sürög-forog. Rendbe teszi a lakást, gyönyörűen megterít, drága edényeket, még virágot is tesz az asztalra. Gondoskodik Jézusról. De ő az, akiről az ige azt mondja: „…az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jel 3,1c) Nincs benne vágy az ige után. Ő az a gazdag, akinek semmire nincs szüksége. De ez a gazdagság és siker csupán látszólagos. Élet csak akkor van, ha belső hallás van. Vágyakozás az ige után.

Márta a sorrendet tévesztette el. Ő szerette Jézust, hiszen adni akart neki – a magáéból. De nem ismerte fel az alkalmat és azt, hogy a vendég, Jézus az örök élet ajándékát adhatja neki is.

Végül vessük fel a kényelmetlen kérdést: én kihez hasonlítok a kettő közül? Jézus véleménye világos: „…Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.” (Lk 10,42b; Károli-fordítás)

Gáncs Aladár