A közelmúlt krónikája

Az utóbbi néhány esztendőben az Evangélikus Élet hasábjain rendszeresen foglalkoztunk egyházi szolgálatot végző vagy a világi életben lutheránus hitüket megvalló, munkásságuk során természettudományokat, így a csillagászatot is aktívan művelő 16. és a 17. századi értelmiségiekkel. Közülük többek neve ma is jól ismert (Honterus Jánosé, Jeszenszky Jánosé, Frölich Dávidé, Bayer Jánosé), de egy-egy évfordulóval kapcsolatban megemlékeztünk olyanokról is, akiket azóta vagy elfeledtek, vagy akik csak szakemberek körében ismertek (Schnitzler Jakab, Poprádi Ádám, Thann András, Basch Simon, Hermann Dávid). Alábbi írásunkban is ebbe a korszakba teszünk időutazást; az erdélyi Hentzius Mártont és a felvidéki Leutmann Nándort mutatjuk be. A két evangélikus szerző tudományos tevékenysége kevéssé ismert, működésükről kevés írásos forrás maradt ránk, ennek ellenére érdemes számba venni, amit pályájukról tudunk.

Hentzius Márton 1520 táján született. Vezetékneve Heinz, illetve Hienz formában is ismert. Tanulmányait 1540 körül Heidelbergben végezte. 1543-ban már Nagyszebenben találkozhatunk a nevével. (Szeben első lakói német, flamand és vallon telepesek voltak, akiket 1141 és 1161 között II. Géza király hívott az ország keleti régiójának benépesítésére. A 16. századra a város a Magyar Királyság, majd az Erdélyi Fejedelemség szász önkormányzatának egyik legfontosabb kulturális, vallási és gazdasági központjává vált.)

E korszak egyben az erdélyi protestantizmus megjelenésének és felemelkedésének ideje is. A lutheri reformáció apostolai, illetve a város vezetői alapvető fontosságúnak tekintették a kiművelt, keresztény emberfők képzését. Nagyszeben így 1545-ben hatszáz forintos áron új, az előbbinél tágasabb iskolaépületet vásárolt, s megfelelően berendezte. Ebben a – valljuk be, mai szemmel irigylésre méltó – miliőben tanított a városi iskolában 1543-tól 1547-ig Hentzius. Ezután évtizedeken át, 1582-ig ötven forint fizetéssel lektorként működött. Pályájának csúcsaként 425 esztendővel ezelőtt, 1583-ban ő lett az iskola igazgatója, százhúsz forintos javadalmazással; posztját 1585-ig töltötte be. Írásos munkái ugyan nem maradtak ránk, töredékes életrajzi adataiból azonban tudjuk, hogy az oktatás mellett természettudománnyal foglalkozó emberként, jeles csillagászként is számon tartották.

Leutmann Nándor az 1630-as évek környékén született a Felvidéken, a Nyitra vármegyei Németprónán, melyet egykoron szintén a II. Géza király által betelepített német aranybányászok alapítottak. Meg kell említeni, hogy Leutmann keresztneve a különböző forrásokban Ferdinand, Márton, Martinus és Mátyás alakban is előfordul, illetve van olyan életrajzi említés, mely szülőhelyéül a közeli Tótprónát említi; ez, amint elnevezése mutatja, szlovákok lakta falu volt. A korszak lutheránus értelmiségének tipikus útját bejárva a híres-neves wittenbergi egyetemen kezdte meg tanulmányait háromszázötven esztendővel ezelőtt, 1658. március 10-én.

Az egyetemen szokásos vitaértekezése 1659. november 12-én jelent meg. A légkör jelenségei közül a hó, a havazás eredetével, tudományos kérdéseivel foglalkozó disputáció (Ex Physicis Disputationem Publicam, De Nive, In Electorali ad Albim Academia, Sub Praesidio…) elnöke – a nyomtatott verzió kivitelezésében valószínűleg főszerepet játszó – Georg Caspar Kirchmeiert (1635–1700), az egyetem szónoklattan-professzora volt.

A tanulmány, bár olyan kiváló elmékre hivatkozik, mint René Descartes és Johannes Kepler, teljes egészében skolasztikus nézetekről tanúskodik. Megállapítja, hogy a hó vizes meteor, de tartalmaz levegőt és földet is, csak tüzet nem. Úgy keletkezik, hogy a felhők összesűrűsödnek, ez esőben feloldódik, majd megfagy. Ezt követően az értekezés a korabeli filozófiai gondolkodásra jellemzően az úgynevezett négy arisztotelészi okot tárgyalja. Megállapítása szerint a dolgot létrehozó ok Isten, mert minden meteort ő teremtett. A távolabbi egyetemes ok a csillagokban keresendő, bár nem mindegyiknek van befolyása, csak a Napnak, a hő fejedelmének, a Holdnak, a nedvesség urának, az esőt hozó Plejádoknak és Hiádoknak, a záporesőt hozó Orionnak és a hideget szerető Szaturnusznak. Az anyagi ok adja meg a hó összetételét, a vizet, a földet, a levegőt, de könnyű test lévén főképpen gőznek tekinthető. Végül az utolsó ok szintén maga az Isten, az ő természetben betöltött szerepe.

Leutmann nevével később évtizedeken át Wittenberggel kapcsolatban találkozhatunk. Gyakran jegyzett az akkori egyetemeken szokásos üdvözlő verseket. Többek között 1678-ban Michaelis Pált, 1681-ben Michaelis Györgyöt köszöntette; 1690-ben Pilarik Jeremiás, majd 1707-ben Kassai Mihály halálára emlékezett ilyen formában. Egy 1676–79-es bejegyzéseket tartalmazó emlékkönyv (Manipulus Virorum Excellentissimorum…) is hűen őrzi nevét; ebbe protestáns lelkészek – köztük több magyar protestáns gályarab lelkész – írtak emlékező sorokat, bizonyítva az utókor számára a németprónai születésű, wittenbergi Leuttmann Nándor egyházi kapcsolódásait, evangélikus lelkészi szolgálatát.

Rezsabek Nándor