Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 11 - A láthatatlan kéz

Kultúrkörök

A láthatatlan kéz

Musical Eszter könyve alapján

A láthatatlan Isten nagyon is látható és érezhető gondviseléséről tesz tanúbizonyságot A láthatatlan kéz című musical. A darab a bibliai Eszter könyve nyomán született. Az egyes előadásokra összeálló Clean Art Társulat, valamint a Sabbathsong Klezmer Band tagjainak „jubileumiként” aposztrofált, tizedik előadását március 9-én tartották meg a fővárosi Ruttkai Éva Színházban.

A musicalben a klezmer, illetőleg a kelet zenei világa roma elemekkel keveredik. Az előadás során a néző három idősíkban – Eszter korában, 1944-ben és napjainkban – ismerkedhet meg az Ahasvérós perzsa király (Pintér Borus Sándor) uralkodása idején bonyolódó történettel.

A napjainkban játszódó nyitójelenet egy olyan darab próbáján zajlik, amelyet már negyven évvel ezelőtt be szerettek volna mutatni, de ezt annak idején a háború meghiúsította. A múltat az a szereplő idézi, akinek apja egy színház pincéjében üldözötteknek nyújtott menedéket. Zsidók és romák bujkáltak itt, idetévedt az operadíva Bella (Masa Anita), valamint – amint utóbb kiderül – két nyilas is. A rejtekhelyen meghúzódók egyike szövegkönyvekre bukkant: A láthatatlan kéz című darabra, amely a zsidó Hadasszáról (Létay Kiss Gabriella), Mordokaj (Masa Tamás) fogadott leányáról szól. Vasti királyné után ő lett – Eszter néven – Ahasvérós király felesége. Eltitkolta származását, de amikor a király legfőbb embere, az agági Hámán (Szabó Endre) a zsidók ellen fordult, Eszter a saját életét kockáztatva szót emelt népéért.

Azzal az érthetőnek tűnő indoklással, hogy a próbákkal nemcsak elterelik a figyelmüket, de élni akarásukat is kifejezik, a pincében bujkálók kiosztották a szerepeket, és kezdetét vette a darab a darabban.

A láthatatlan kéz című musical vége ismét napjainkba hoz vissza. Megtudjuk, hogy mind az Eszter korabeli zsidók, mind pedig az 1944-ben a színház pincéjébe bújt üldözöttek szerencsésen megmenekültek.

A mesélő szavaira egy holokauszt-emléknapi bejátszás a „válasz”, amelyre valaki így reagál: „Nekem ebből elegem van, a csapból is ez folyik, ez már a múlté! Inkább kapcsold be a friss híreket!” Így lőn, és a nézők a kivetítőn az iszlám térnyerésének szükségességéről szónokló és a zsidók ellen uszító Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt és felfegyverkező arab gyermekeket láthatnak… A színpadon eközben felsorakoznak a darab szereplői, és énekkel búcsúznak a közönségtől – a fél évszázaddal ezelőtt alapított Izrael Állam zászlaja előtt. Izraelt és a zsidóságot – sugallták –, mint Eszter idején, úgy minden bizonnyal a jelenben is megvédi majd a „láthatatlan kéz”…

A láthatatlan kéz. Musical Eszter könyve alapján. A legközelebbi előadásra a tervek szerint májusban kerül sor. Bővebb információ a www.alathatatlankez.hu oldalon.

G. Zs.