A vasárnap igéje

NAGYCSÜTÖRTÖK – Jn 13,1–17

Az idő végtelennek tűnő múlásában mindig vannak olyan percek, órák, napok, melyek kitűnnek a többi egyhangúságából, melyekben egy-egy cselekedet felértékelődik, s amelyeket az emlékezet örökre megőriz. Nagycsütörtök estéje éppen ilyen.

Jézus jól tudja, hogy eljött az ő órája. Ez az utolsó este, az utolsó tettek lehetőségének ideje – ma, még ma meg kell tennie Jézusnak azt, ami halaszthatatlanul fontos. És Jézus kendőt köt maga elé, vizet önt a mosdótálba, és nekifog megmosni tanítványai lábát. Ez az a cselekedet, amely nélkül még nem mehet el, nem hagyhatja egyedül tanítványait, és nem adhatja át magát a halálnak mindannyiunk üdvösségére!

Miért is fontos Krisztusnak ez a cselekedet? Mit akar vele mutatni egykori és mai tanítványainak?

Jézus cselekedete gazdag tartalmat hordoz. Mindenekelőtt még egyszer, földi pályája során utolsó alkalommal kifejezi tanítványai iránti szeretetét. Azt, amit igénk így fogalmaz meg: „…szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.” Ez a szeretet indította őt arra, hogy embergyerekként megszülessen közénk a földre. Ez a szeretet indítja őt az utolsó útra is, a szenvedésbe és a halálba. Ez a szeretet az, mely nem fáradt bele sohasem a megbocsátásba. Ez a szeretet az, melyet semmi el nem mulaszthat, sem ellenségeskedés, sem gonoszság, sem hitetlenség, sem szeretetlenség. Ebbe a szeretetbe belefér az ellenség szeretete is. Jézus megmossa Júdás lábát is. Pedig ő az egyetlen, aki tudja, hogy Júdás árulásra készül.

A lábmosás történetének ez a mozzanata előremutat a keresztre. Jézus ott sem válogat – „teérted meghalok, de teérted nem” –, hanem meghal Júdásért is, Péterért is, a többiekért is, miértünk is, énértem is. Bizony, nagycsütörtök estéjét és nagypénteket is nevezhetnénk a szeretet ünnepének, mert Jézus szeretetének nagysága és mélysége, tökéletessége és teljessége csak ott és akkor mutatkozott meg igazán!

A lábmosás cselekedete ugyanakkor egy új rendnek – Krisztus kegyelmi rendjének – a jelképe is, mely merőben ellentétes a világ rendjével. Ott a hatalom, az erő, az elnyomás, a rangnak megfelelő kapcsolatok, a törtetés uralkodnak. Krisztus kegyelmi rendjében a megalázkodásnak, az áldozatvállalásnak, a másik magam elé helyezésének, az önfeláldozásnak van helye. Krisztus kegyelmi rendjében az, aki igazán nagy, áldozatot hoz a kicsiért; aki igazán erős, az megmenti a gyengét; aki igazán hatalmas, az hatalmát a többiek szolgálatába állítja. Krisztus kegyelmi rendjében maga Krisztus az igazán nagy, erős és hatalmas, akinek mindent kezébe adott az Atya, s aki mégis – vagy éppen ezért – megmossa tanítványai lábát, majd néhány óra múlva vállára veszi a keresztet, hogy feláldozza magát.

Péter tiltakozik ez ellen a rend ellen. De nem tehet semmit, mert Jézus azt mondja neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Tehetünk-e mi is mást, mint Péter? Ha tanítványai akarunk maradni, akkor nem! Mert azt csak így lehet: átadni magunkat hálás szívvel az ő akaratának, megváltó kegyelmének, és elfogadni a nekünk kijelölt helyet Krisztus kegyelmi rendjében.

Ha pedig ez megtörténik, akkor részesedünk Krisztus bűnbocsánatából is, hiszen a lábmosás cselekedete a bűnbocsánat, a megtisztulás jelképe is. Utal a keresztségre, amelyben a keresztelendő fejére hulló vízcseppek lemossák szívéről-lelkéről, egész életéről bűnös voltának szennyét. Utal az úrvacsorára is mint a keresztség egyszeri és megismételhetetlen megtisztító hatása mellett a mindig újra szükséges „mosakodásra”, megtisztulásra, bűnbocsánatra. „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg…”

A lábmosás nemcsak gazdag jelképű, de példaértékű cselekedet is mindannyiunk számára. Megtapasztaltuk a mindenkiért meghaló, az ellenségéért is halálra menő isteni szeretetet? Tegyünk bizonyságot róla, s gyakoroljuk egymás között az akár ellenségünkért való áldozatvállalást is! Megtapasztaltuk az Úr Jézus kegyelmét, az érdemtelenségünk ellenére ránk sugárzó megváltást? Sugározzuk tovább, amit kaptunk és elnyertünk! Megtapasztaltuk a bűnbocsánat örömét? Részeltessünk benne másokat is, és bocsássunk meg mi is egymásnak! Ez legyen a rendje a keresztény együttélésnek, a tanítványi közösségnek, a gyülekezetnek – a példa, melyet Jézus, az Úr és Mester állított elénk nagycsütörtök estéjén a lábmosás cselekedetével!

Áldott legyen Krisztusunk szeretetéért! Áldott legyen kegyelmi rendjéért! Áldott legyen bűnbocsánatáért! Áldott legyen példájáért most és mindörökké! Ámen.

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy halálig teljesítetted Atyád akaratát, és mindent elvégeztél üdvösségünkre. Kérünk, szüntelenül emlékeztess minket szeretetedre, kegyelmedre és bűnbocsánatodra, hogy soha el ne felejtsük: minden értünk történt, s példádat sugározzuk szerte a világban a te dicsőségedre! Ámen.

Isó Dorottya