Napról napra

Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le! Ézs 30,21 (Mk 10,33; Jn 12,12–19; Fil 2,5–11; Zsolt 88) Egyenesen a kijelölt úton járni nagyon nehéz feladat. Az embert minden irányból csábítják, s igyekeznek elterelni a figyelmét. Nem mindegy, mire figyelünk! Vezetéstanulás közben az oktatóm ezt mondta: „A kocsi arra megy, amerre nézel.” Ha oldalra pillantgatunk, akkor előbb-utóbb le fogunk térni a helyes útról. Jó tudni, hogy ezt nem hagyja Isten, hanem a „hátunk mögött állva” szól hozzánk, vigyázza lépteinket. Ne térjünk le az útról, ne menjünk se jobbra, se balra, hanem csakis arra, amerre az utunkat kijelölte: egyenest az ő örök országába!

Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. 1Móz 1,28a (1Kor 3,22b–23; Róm 5,6–11; Mk 14,53–65) Isten nem csupán egymásnak teremtette az első emberpárt, hanem áldását adva, feladattal indította útnak őket: kettőjük öröme, egymás iránti szeretete jelenjék meg a földön minden kisgyermek képében. A gyermek áldás és ajándék, újra és újra megelevenítve a csodát: a szeretet csak „szorzódni” képes, osztódni sohasem. Milyen szép a magyar kifejezés: áldott állapot a gyermekvárás. Milyen jó, hogy minden új élet Isten áldásával indul!

Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr! Zsolt 40,17b (Jn 14,28; Jób 38,1–11;42,1–6; Mk 14,66–72) Uram, köszönöm neked, hogy minden reggel áldhatom hűségedet és szeretetedet. Tudom, hogy hű vagy hozzám, s én bátran beszélek szabadításodról, irgalmadról, mely körülövez engem. Olyan jó elmondani ezt a hitvallást! Vannak körülöttünk emberek, akik nem ismerik Istent, akiknek az arca fájdalmat, kiábrándultságot, életuntságot tükröz. Szenvedők, akik szabadulásra és Szabadítóra vágynak. Testvéreim, ne szégyelljük az Úrról szóló bizonyságtételünket előttük!

Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 1Kor 11,23–25 (Ézs 41,14; Ézs 26,20–21; Mk 15,1–15) Erre a szeretetre ember nem képes… Én sem tudok így szeretni, sőt még arra sem vagyok méltó, hogy így szeressen engem Isten. Ezt a szeretetet ésszel nem értheti meg senki, csak hittel lehet megragadni. Ha Jézus maga mondja, akkor mégis így van! Ő újra és újra magához akarja ölelni azt, aki nála keres menedéket. Valahányszor úrvacsorát veszünk, ez az öröm kell, hogy átjárja a szívünket: ennyire szeret minket az Isten! Újra és újra átélni, hogy Isten magához ölel bennünket, az ő védelmében otthon vagyunk, és bocsánatot nyerünk a bűneinkre – ez az úrvacsora.

Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből! Jer 25,5a (Mk 14,72; Jn 13,1–15/34–35/; 1Kor 11,23–26; Mk 15,16–23) Mindennap úton vagyunk, és sajnos tény, hogy gyakran a gonoszság és a gaztettek útján. Magunktól nagyon messzire mennénk ezen az úton, egyre jobban eltávolodnánk az atyai háztól. De az Úr nem hagyja, hanem utánunk kiált: „Térjen meg mindenki…!” Isten arra tanít minket, hogy naponta térjünk meg, hagyjuk el a bűnt, és önzetlenül szeressük a másik embert. Nem könnyű lecke ez: néha az Úr szenvedéseken keresztül tanít meg minket arra, hogyan kell élnünk, s terel a jó irányba, hogy elhagyjuk bűneinket.

Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Mk 15,37–39 (Ézs 50,2c; Jn 19,16–30; 2Kor 5,/14b–18/19–21; Mk 15,24–41) A jeruzsálemi templom kárpittal elzárt része titokzatos hely volt. Jézus előtt és után sokan szerették volna látni a templomnak ezt a részét, de a főpapon kívül senki nem mehetett be a szentek szentjébe. A történelem folyamán néhányan erőszakkal mégis belépettek oda, de nem találkoztak Istennel. Nem láttak semmi rendkívülit. Jézus nagypénteken megnyitotta az utat, s a római százados hittel el is jutott Istenhez. Ma Jézus vére által nekünk is nyitva az út, találkozhatunk vele!

Jézus ezt mondta: „Hagyjátok ezt az asszonyt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre.” Mk 14,6.8 (Zsolt 115,13; JSir 3,51–62; Mk 15,42–47) Uram, te nem nézed méltatlanságomat! Annyiszor bántanak az emberek, félreértenek, vádolnak múltam miatt, amelyet nélküled éltem, de te az én védelmemre kelve is így szólsz szelíden: „Hagyjátok! Miért bántjátok őt?” Uram, ismered nyomorúságomat, küzdelmeimet, gyöngeségeimet, bűneimet, mégis közel engedsz magadhoz. Milyen megnyugtató, hogy egyedül te ismered igazán szívünk indítékait. Egyszer majd, amikor eljön a nap, és előtted állhatok, színről színre látva téged, olyan jó lenne, ha azt mondanád nekem is: „Megtette, ami tőle telt…”

Az orosházi gyülekezet fiatal felnőttek bibliaköre tagjainak írásait összegyűjtötte és gondozta:

Deák László