Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 13 - Ima Magyarországért

Egyházunk egy-két hete

Ima Magyarországért

A magyar kulturális és szellemi hagyományt megjelenítő együttléten közösen kérték Isten áldását hazánk sorsának jobbra fordulásáért a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ tizedik osztályos tanulói, a gyülekezet lelkészei és az iskola tanárai múlt szerdán a győri evangélikus Öregtemplomban.

Hallgatóné Hajnal Judit, az oktatási intézmény igazgatója megnyitójában hangsúlyozta, hogy az ember életét, magatartását nagyban meghatározza az a kulturális közeg, amelybe beleszületik. A magyar protestáns iskolák minden korban nagy hangsúlyt fektettek a haza iránti tisztelet, szeretet erősítésére. Napjainkban különösen fontos hangsúlyozni, hogy van feladatunk ezen a téren. Van okunk együtt fohászkodni hazánkért, nemzetünkért – fejtette ki.

Az Öregtemplomban összegyűlt szépszámú gyülekezetet köszöntötte dr. Ottófi Rudolf, Győr város alpolgármestere is. „Csak az tud a hazáért imádkozni, akinek van hazája, aki hazájának érzi a helyet, ahol él. Akinek fontosabb a haza, mint az önös érdek. Aki tesz is hazájáért, és nem hallgat, ha szólni kell. Akiben van erő visszautasítani a Kossuth-díjat is, ha kell. Akinek van erkölcse hozzá, és aszerint is él. Aki tudással rendelkezik ahhoz, hogy imádkozni tudjon a hazáért, magyarul. Ezért kell tanulni, kultúrát szerezni, erkölcsösen élni és építeni a hont, nem bontani” – hangsúlyozta.

Az irodalmi műsorban írók, költők, neves történelmi, közéleti és egyházi személyek versei, imái, gondolatai hangzottak el. A programot az iskola tanárai – az irodalmi anyagot Dunst Eszter, a zenét pedig Módosné Hatvani Zsófia – állították össze. Felcsendültek egyházi és népénekek, továbbá Erkel Ferenc dallamai. A Himnuszt, a székely himnuszt és a Szózatot a gyülekezet együtt énekelte el.

Az esemény bevétele is nemes célt szolgált, hiszen az összegyűlt perselypénzt az iskola tizedik osztályos tanulóinak erdélyi utazására fordítják.

Kiss Miklós

Regionális hozzárendelés: Gy?ri Evangélikus Egyházközség