Élő víz

Jézus egyszer a tanítványaival Jeruzsálemben meglátott egy embert, aki már születése óta vak volt. A tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus azonban válaszában tagadta, hogy közvetlen összefüggés lenne az ember szenvedései és bűnei között.

Ezzel a kérdéssel vívódik Jób könyve is. Egy olyan korban keletkezett (a perzsa és a hellén uralom időszakának határán), amelyben az egyén már nem talált támaszt és magától értetődő világmagyarázatot az őt hordozó közösségben. A saját és környezete sorsát kritikusan szemlélő ember a tapasztalatai alapján többé nem tudta elfogadni azt a régi tanítást, hogy a sorsunk a tetteink eredménye. Az élet ugyanis nem azt mutatja, hogy aki elég okos, és Istennek engedelmes életet él, annak csak jól mehet a sora.

Jób könyve szélsőséges példán mutatja be, hogy néha az ember bűnének csekély volta vagy éppen az illető ártatlansága nincs arányban az őt ért szerencsétlenségekkel. Az olvasók a könyv nyitójelenetéből tudhatják, hogy Jób „ártatlan”: Isten mennyei udvartartásában megjelenik a vádló sátán, aki szerint az istenfélő Jób csak addig szereti és imádja Istenét, amíg boldog, áldott élete van. Isten engedi, hogy a sátán válogatott szenvedésekkel sújtsa Jóbot, aki vétlensége tudatában teljesen értetlenül áll az őt ért szerencsétlenségek előtt. Türelmes hite is csak akkor válik keserű, Istennel szembeni lázadássá, amikor sorra meglátogatják régi barátai, és el akarják vele fogadtatni, hogy a szenvedést „biztosan megérdemelte”.

A „vigasztaló” barátok és a szenvedő Jób hosszú oldalakon át ívelő meddő vitájának Isten megjelenése vet véget. Mennydörgő szavaiból kiderül, hogy Jób minden vakmerő lázadásával együtt is sokkal közelebb áll hozzá, mint a barátok a maguk előre gyártott teológiai igazságaival. Ugyanakkor Jóbnak is be kell látnia, hogy gőgös az az ember, aki ítélkezni merészel Isten tettei felett. Ő bölcsen rendezte be ezt a világot, és bölcsen uralkodik is felette. Ezt mindnyájunknak el kell fogadnunk, még akkor is, ha saját pillanatnyi sorsunkban képtelenek vagyunk felismerni jóságát és szeretetét.

Jób könyve arról beszél, hogy Isten nem „kiszámítható”, ugyanakkor hűséges szeretetében reménykedve nincs más lehetőségünk, mint hogy rábízzuk magunkat, még akkor is, ha sokszor homályos, fájdalmas és érthetetlen utakon vezet bennünket.

„Krisztus szenvedése magában foglalja azt a kérdést, amely radikális módon jutott kifejezésre Jób könyvében. Krisztus azonban nemcsak magával viszi ugyanezt a kérdést, hanem hordozza a kérdésre adható legtökéletesebb választ is. Krisztus nemcsak az evangéliummal felel a szenvedést s annak értelmét kutató kérdésre, hanem mindenekelőtt saját szenvedésével, amely szervesen és elválaszthatatlanul épül be az örömhír tanításába.” (II. János Pál pápa)

Magyar Bibliatársulat