e-világ

Előző cikkünkben arról esett szó, hogy milyen formában találkozhatunk a teremtett világgal kapcsolatos problémákkal az istentiszteleten az igehirdetés, az énekek, az imádságok által. Az alábbiakban azt szeretnénk körbejárni, hogy az egyházi intézményekben folyó környezeti nevelés és a hitoktatás hogyan kapcsolódik a környezettudatos szemléletmód kialakításához.

A környezeti nevelés fogalma mára minden oktatási intézményben – így az egyháziakban is – ismert, hiszen a pedagógiai programon belül ki kell dolgozniuk a tantárgyak összességét átfogó környezeti nevelési elképzelést, ezen túlmenően pedig meg kell fogalmazniuk saját környezeti nevelési stratégiájukat is.

A környezeti nevelés tartalma sokat változott az elmúlt évtizedek folyamán: a környezetvédelmi neveléstől eljutott a világgal való harmonikus együttélésre való nevelésig, amely magában foglalja az egészséges ember-természet, illetve ember-ember kapcsolatra való nevelést is. A hitoktatás (illetve a keresztény nevelés) ezt a kapcsolatrendszert kiegészíti az Isten-ember viszonnyal. Hitünk szerint az ember Istenhez való viszonya határozza meg ember mivoltunk lényegét és feladatát, és ebből következik az embernek a többi emberhez és a természethez, az egész világhoz való viszonya.

Kiemelhető az is, hogy a hitoktatás – és tágabban értelmezve a gyermek- és ifjúsági munka is – közösségteremtő ereje révén (hittantáborok, csendeshétvégék, tanévnyitó kirándulások) jó lehetőséget teremt a környezettudatos magatartásforma kialakítására.

Több evangélikus intézmény is fontosnak tartja megemlíteni képzési, szervezési sajátosságainak felsorolásánál a környezeti nevelést. Több helyen szerveznek programot, játékos vetélkedőt a jeles környezetvédelmi napok – a víz világnapja, a Föld napja, a madarak és fák napja – köré. Főleg vidéken segítséget nyújthat a gyermekek, fiatalok környezetszemléletének alakításához a természet közelsége, az évszakok változásának megfigyelése, a mezőgazdasági munkákhoz (aratás, szüret) kapcsolódó ünnepekről való megemlékezés.

A soproni evangélikus líceum így fogalmaz pedagógiai hitvallásában: „Mivel az ember Isten teremtménye, akit saját képére és hasonlatosságára alkotott, így az embert képesnek tartjuk az őt körülvevő természeti, társadalmi és technikai környezet megismerésére, a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a szép és a rút közötti választásra. Célunk tehát a fentiek megkülönböztetése és a helyes döntésből fakadó életvitel megmutatása.”

Maga a hittantananyag is számos lehetőséget rejt magában, hogy a teremtett világról, környezetünkről, a környezeti problémákról és a saját felelősségünkről beszélgessünk. Minderről az életkor előrehaladtával és a tanagyagban való haladással párhuzamosan egyre részletesebben lehet szót ejteni.

A környezet, a teremtett világ már az első osztályos tanmenetben megjelenik mint Isten ajándéka, amely a teremtéstörténetek, egyszerűbb példázatok, rövidebb elbeszélések, imádságok, énekek segítségével a kisebbek számára is megfogalmazható. A pusztai vándorlás, a csodatételek (vízfakasztás a sziklából, manna), Jézus példázatai (a jó pásztor, a magvető, az irgalmas samaritánus), a bűnbeesés, a Noéval kötött szövetség története, Istennek a mindennapi életre vonatkozó parancsolatai vagy a 8. zsoltár gyakran emlegetett példák, amelyek többször is előkerülnek a hitoktatás során.

Az ember helyéről és feladatáról a világban, Istennek a természetben való egyetemes kinyilatkoztatásáról, Isten országáról, a világ újjáteremtéséről már a felső tagozatban esik szó. Itt említhetők a 19. és 20. századi példaképek (Albert Schweitzer, David Livingstone, Martin Luther King, Teréz anya), akiknek az életét a békétlenség, a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem, az embertársak és minden élőlény iránti mélységes tisztelet határozta meg. A középiskolában pedig olyan aktuális etikai kérdések is előkerülnek, mint a klónozás, a génmanipuláció, a háború vagy az éhínség.

Számos lehetőség van rá – a fent említett példákon kívül –, hogy a hittanórák keretein belül is körüljárjuk a teremtett világ megőrzésének, fenntartásának egyéni, családi, társadalmi vetületeit. Nem arról van tehát szó, hogy bármi újat kellene bevezetni a tananyagba, hanem inkább kicsit új megvilágításba kellene helyezni a benne foglaltakat.

– JCsCs –