ÉnekKincsTár

„Rogate – kérjetek!” Így nevezik a húsvét ünnepe utáni ötödik vasárnapot, többek közt azért, mert az ünnep evangéliuma a helyes kérésről, imádságról szól.

A nap bevezető zsoltárának keretverse a húsvéti örömre emlékeztet: „Örömmel mondjátok és hirdessétek: az Úr megváltotta népét!” (Ézs 48,20; LK), az egyik zsoltárvers pedig így szól: „Hozzá kiáltottam, és ő meghallgatott, (…) kegyelmét nem vonta meg tőlem.” (Zsolt 66,19.20; LK) Az ünnep igéi már a mennybemenetellel összefüggő változásokra figyelmeztetik az egyház népét. Az evangéliumban (Jn 16,23b–27) Jézus az imádság meghallgatását ígéri: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” (23b vers) Az epistola (Jak 1,22–27) az igaz kegyesség ismérveit sorolja: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (22. vers)

Természetes, hogy ezen az ünnepen nemcsak német területen, de Magyarországon is Luther Márton Miatyánk-parafrázisa – Mi Atyánk, ki vagy mennyekben (EÉ 72) – az istentisztelet központi éneke; Bornemisza Péter is ezt ajánlja (többek közt) Foliopostillájában.

Luther a Vater unser im Himmelreich kezdetű éneket először katekizmus, tanítás céljából írta egy számunkra nem ismerős dallammal. A liturgikus meghatározottság és az imádságkarakter előtérbe kerülése után nyilvánvalóvá vált, hogy az eredetileg tervezett dallam erre a célra nem alkalmas. Az általunk ismert dór dallam 1539-ben jelent meg először nyomtatásban, a Schumann-énekeskönyvben. Kiegyensúlyozottságát, katedrálisszerűségét erősíti, hogy a sorok kezdő- és záróhangjai a c-moll hármashangzat hangjait teszik ki. Az ének hatsoros strófáit három páros rím alkotja. A szöveg kilenc versszakban bontja ki az Úrtól tanult imádság kéréseit.

Luther énekét már igen korán lefordították magyarra; elsőként Huszár Gál énekeskönyvében (HG) jelent meg 1560-ban. Ez a fordítás egészen a 18. század végéig a gyülekezetek alaprepertoárjához tartozott. (A 16–17. századi énekeskönyvekben közkedvelt volt az ének hétsoros változata is, olyannyira, hogy többnyire a hatsoros éneket megelőzően közölték. Ez a dallamforma az első sor megismétlésével jött létre. A költemény a másiktól független, önálló Miatyánk-parafrázis.)

Az ének a 19. században kimaradt a gyűjteményekből, így a hagyományozódás megszakadt. A 20. századi énekeskönyvek Zábrák Dénes fordításában elevenítik fel. Ez a változat már közelebb áll az eredeti költemény mondanivalójához, a páros rímek is megegyeznek. Valószínűleg a Miatyánk közismertségére és teljességére való tekintettel ennek az éneknek nem kellett elszenvednie, hogy egyes versszakait kihagyják; minden énekeskönyv kilenc strófával közli.

Az ének műzenei megjelenései közül feltétlenül említésre méltók J. S. Bach orgonára írt korálfeldolgozásai a Clavier-Übung III. kötetéből (BWV 682–683), illetve az Orgel-Büchleinból (BWV 636). Mendelssohn op. 65 d-moll szonátájának első tétele szintén erre a dallamra épülő variációsorozat öt változattal és fúgával.

Következzék most az ének 1. és 9. versszakának 16. századi és 20. századi fordítása, mely keretbe foglalja a magyarországi evangélikusok félezrednyi életét.

„Mi Atyánk, ki vagy mennyégben, / Te fiaid szükségünkben / Hozzád kiáltunk e testben, / Hisszük, meghallgatsz kértünkben, / Mert atyai kegyességben / Vagy hatalmas Istenségben. // Mert te vagy hatalmas Isten, / Uralkodó örök Isten, / Kegyes és irgalmas Isten, / Ki minket könyörgésünkben, / Meghallgattál szükségünkben, / Azért bízván mondjuk, ámen.” (HG, G8v–G9r)

„Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, / Hozzád sietünk lélekben, / És amiként parancsolád, / Imádkozunk, mint egy család. / Add, fohászunk ne az ajkon, / De szívünk mélyén fakadjon! // Tied ma és mindenkoron / Az ország és a hatalom; / Ami jót kérünk, megadod, / Imádságunk meghallgatod. / Dicsőség itt és odafenn, / Néked, jó Istenünk! Ámen.” (EÉ 72)

Ecsedi Zsuzsa