Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 17 - Az 54.

Egyházunk egy-két hete

Az 54.

Az ige, az énekek és a megélt közösség hatása alatt vagyok még. Alig három órája, hogy véget ért a Budai Egyházmegye énekkarainak budaörsi találkozója. Nem készítettem interjút, csak beszélgettem Csorba Istvánnal, aki évtizedek óta szervezi a Cantate vasárnapi egyházmegyei kórustalálkozókat. Tőle tudtam meg, hogy az idei volt az ötvennegyedik. Pontosabban az 1954 óta tartó sorozat egyszer szakadt meg, valamikor az „átkosban”: nem Cantate vasárnapján tartották, mert az éppen május 1-jére esett, amikor is kötelező felvonulás, utána pedig virslievés és sörivás volt – létszámellenőrzéssel. De bepótolták a kórusok; abban az esztendőben adventben rendeztek találkozót.

Az idén – Csorba István szerint – rekordlétszámban jöttek el a gyülekezetek képviselői. Még soha nem történt meg, hogy hét énekkar vett volna részt az eseményen! Istennek legyen hála ezért. Felsorolni is nehéz azoknak a szerzőknek a nevét, akiknek a darabjait a budahegyvidéki, budavári, érdi, kelenföldi, pesthidegkúti, óbudai és budaörsi gyülekezet énekkarai előadták… A betanítás és karvezetés fáradságos szolgálatát a következők végezték: Hikisch Zoltán, Csorba István, Bán Ildikó, Bence Gábor, Illés Adél, Hollóné Kovács Márta és Kecskésné Papp Ágnes.

Endreffy Géza, a vendéglátó gyülekezet lelkésze áhítatában elmondta, hogy a hétköznapok taposómalmából, a megkötött lelki kompromisszumok kötelékeivel és nyomasztó gondolatokkal templomba érkező ember fölé az Isten dicséretét nem csak zengő, hanem sugárzó karvezetők és énekkarok szivárványt vetítenek. Annak a számára, aki életében komor felhőket lát, az Istent magasztaló ének fénysugárként hat. És ez a fénysugár Jézus Krisztusra, minden élet megoldására mutat.

Hisszük és reméljük, hogy a hazai és valószínűleg nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló sorozat folytatódik, és találkozunk Cantate vasárnapján jövőre is, meg azután is, meg azután is… És egyszer majd a mennyei Jeruzsálemben abban a hatalmas kórusban talán a Budai Egyházmegye énekkarosai külön dicséretet is zenghetnek.

Garádi Péter

Regionális hozzárendelés: Budai Egyházmegye