Egyházunk egy-két hete

Több mint hatvanan gyűltek össze április 19-én, szombaton, hogy részt vegyenek a nyugdíjas papnék és papnők számára meghirdetett idei országos találkozón. Az alkalomnak a tavalyi évhez hasonlóan a Deák téri gyülekezet adott otthont. Jó néhány papné levélben kellett, hogy kimentse magát. Sokan már ágyhoz kötve élnek, vagy testi erőtlenségük tartja őket vissza hoszszabb utak megtételétől.

Az egyik levél Győri Jánosné volt nagytarcsai papnétól érkezett. Amikor néhány nappal az alkalom előtt kedves sorait fogalmazta, a betegségére hivatkozott. Akikhez szombaton elért a levele, már tudták, hogy közben Isten hazahívta szolgálóleányát. Egy élet összegzéseként hangzott vallomása Isten megtapasztalt szeretetéről és áldásairól. Hálát adott, hogy ő, akiről úgy tartották, nem szülhet sohasem, hét élő gyermeket hozhatott a világra, huszonhét unokát és harminc dédunokát tudhatott magáénak.

Levele hiteles illusztrációja lett mindannak, amiről dr. Fabiny Tamás püspök beszélt nyitóáhítatában. Pál apostol szavait idézte: „Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva…” (2Kor 3,3) A püspök két irodalmi példával érzékeltette Isten szerelmes és anyaian féltő szeretetét, amely a hívő emberen kirajzolódik. Krisztus követői egyrészt Isten üzenetének a hordozói, vagyis ők maguk a levelek, másrészt „postások”, azaz feladatuk, hogy az örömhír kézbesítői legyenek. Milyen nagy dolog, hogy Isten azt is fel tudja használni mások épülésére, hogy leveleink túlélnek bennünket!

Hol a helyem, van-e helyem? – az előadók panelbeszélgetés keretében igyekeztek választ adni a csendesnap kérdésére. Az alkalom szervezői öt lelkészt bíztak meg azzal, hogy egyenként tíz-tíz percben világítsák meg a nyugalomba, de korántsem passzivitásba vonult papnék szolgálatának esélyeit a Biblia, a család, az egyház, illetve a mai magyar társadalom kínálta lehetőségek és elvárások fényében. Dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docense szellemes szójátékkal érzékeltette az ember helyét Isten közelségében. Emberségünk záloga, hogy összhangban legyen „ember s ég”.

Zászkaliczky Péter volt Deák téri lelkész a hitvestársak és a testvérek egymást támogató szeretete mellett a felnőtt gyermekekkel kapcsolatban „az egyre kevésbé észrevehető jelenlétre” irányította a hallgatóság figyelmét. Bizony komoly feladat úgy segíteni a fiatalokat, hogy közben ne váljanak teherré az idősek!

Isten családjára, az egyházra terelte a szót a harmadik előadó, ifjabb Hafenscher Károly. Azonosulni tudott a nyugdíjasok helyzetével, hiszen ő maga is „átmeneti állapotot” él meg. Az Országos Egyházi Irodában véget ért hatéves igazgatói ciklusa, és még nem kristályosodott ki teljesen új szolgálati területe. Referátumában az átmeneti állapot adta lehetőségekre és áldásokra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Ez a kincsgyűjtés, az Istenre és egymásra koncentrálás, a bölcs szemlélődés, a csöndes szolgálat, az imádkozás időszaka.

D. Szebik Imre nyugalmazott püspök előadása kérdés elé állította a résztvevőket. A nyugdíjba vonulással valamelyest kikerülnek az egyház „védőburkából” lelkészek és papnék egyaránt. Erőteljesebben szembesülnek a társadalom liberalizálódásával, megosztottságával, az értékek devalválódásával, mint fiatalkorukban, mint szolgálatba állásuk előtt. „Úszunk-e az árral?” – tette fel a kérdést a püspök. Hogy ez a felvetése mennyire aktuális, azt bizonyítja az egyik csoportban folyt beszélgetés. Délután élénk eszmecsere alakult ki arról, hogy a nagyszülőknek szabad-e engedniük az értékrendjükből csupán azért, hogy megnyerjék az unokákat.

Nagy várakozás előzte meg Beate Peschke asszonynak, a Bajor Papnészövetség vezetőjének előadását. A teológiai végzettséggel rendelkező Beate először is kiábrándította hallgatóit. Arról beszélt, hogy a kelet-európaiak által régen oly nagyon vágyott „arany Nyugat” már nem létezik. Szólt az értékek devalválódásáról, a globalizmus, az önzés elhatalmasodásáról. Arról, hogy Németországban maga az emberi méltóság is kezd veszendőbe menni. Ezért tartotta fontosnak, hogy gondolatait egy ézsaiási igére fűzze fel: „Mivel kedves vagy a szemeimben, becses vagy és én szeretlek…” (Ézs 43,4; Károli-fordítás) Hogy hol az ember helye, azt Isten eme vallomása szabja meg. Ő teremtett minket, ő adott nekünk méltóságot, és ő ad feladatot is.

A záróáhítatban dr. Muntag Andorné Bartucz Judit ez utóbbi gondolatot vitte tovább. Reálisan festette meg a jövőt. Minden, amiről aktív lelkészként, papnéként bizonyságot tett, valójában óriási titok. A menyegzői lakoma képe csupán néhány ecsetvonás arról, ami a hívőkre vár Istennél. Titok a holnap, de az biztos, hogy Jézus helyet készített nekünk odaát (Jn 14,3). Amíg tart a ma, addig pedig tart a feladat is: akár szenvedések közepette, betegágyon, akár felszabadult örömben – Isten levelének kell lenni, illetve az evangélium örömhírét kell kézbesíteni.

B. P. M.

Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség