A vasárnap igéje

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP (EXAUDI) – Jer 31,31–34

Universitas Leadership Sanctuary néven luxuskolostor építését tervezik Amerikában, a nevadai sivatagban a világ csendre és magányra vágyó vezetői számára. Testi-lelki megtisztulásra és új kezdetre nemcsak nekik van szükségük, hanem az „egyszerű embereknek” is. Jeremiás próféta könyve szerint az is előfordul, hogy egy nép egészének kell megváltoznia.

Izráel – a választott nép – Jeremiás közvetítésével kapta a figyelmeztetést: váltson irányt, térjen vissza Istenéhez, az Úrhoz. Kr. e. 627-ben, a próféta fellépésekor Jeruzsálemben mindenfelé asszír csillagistenségek szobrai és oltárai álltak. A Sion hegyén idegen istenek képei előtt mutatott be áldozatot Júdea királya, Jósiás és az előkelőségek. A bálványimádás odáig fajult, hogy Moloknak, az ég királyának áldozták elsőszülött gyermeküket is! Mindezt abban a (tév)hitben tették, hogy Izráel Istenét, az egy igaz Istent tisztelik… Nemcsak a vezetők jártak rossz úton. A nép a kánaáni termékenységisten, Baal előtt hajtott térdet.

A helyzet idővel megváltozott: Babilónia elszakadt Asszíriától, és ez lehetővé tette, hogy Júda királyának többé ne kelljen az uralkodónak hízelegve az asszír divatot követnie a kultikus tér és az oltár kialakításában. Az istentiszteleti életet végre megtisztították az idegen elemektől.

Ám – hívta fel a figyelmet a próféta – nem elég a külső reform, nem elég csak a templom oltárának eredeti formában való helyreállítása. A szíveknek kell megváltozniuk! A népnek a szerint kell élnie, amiben hisz, különben elkezd hinni abban, ahogyan él…

A kétségek, az állandó megvetés és üldöztetés közepette is engedelmes Jeremiás újra meg újra könyörög népéért. De hiába… Luther az 1532-ben Jeremiás könyvéhez írt előszavában így fogalmaz: „Jeremiás rendkívül szomorú próféta volt, siralmas és nehéz időkben élt, s amellett igen nehéz volt az igehirdető szolgálata, mert több mint negyven esztendeig kellett vívódnia rosszindulatú és csökönyös emberekkel. Nem sok haszna volt belőle, hiszen azt kellett látnia, hogy azok egyre gonoszabbak lettek: többször meg akarták ölni, és sok csapást mértek reá. Meg kellett érnie és a saját szemével látnia az ország elpusztítását és a nép fogságba vitelét…”

Mert Isten egyszer azt mondta: elég! Sokáig várt, de Kr. e. 586-ban türelme véget ért. Babilon hódító királya, Nebukadneccar hosszú és heves ostrom után bevette Jeruzsálemet, feldúlta a várost, felgyújtotta és porig rombolta a Sion hegyén álló templomot, és az atyákkal kötött szövetség benne őrzött szimbólumának, a szövetségládának nyoma veszett. Ez a régi szövetség megszűnését jelentette, amit csak megerősített Júda királyának, Jójákimnak a nemesek egy részével és a papsággal történt elhurcolása Babilonba.

A próféta előtt azonban már ekkor felsejlik a reményteljes jövő. Mert nem gonosz és kegyetlen az Isten. Hiszen a fenyegetések valóra válásakor szeretetét és kegyelmét is kinyilatkoztatja: „Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” (31,31)

És csakúgy, mint egykor, a régi szövetség megkötésekor, most is igaz: az új esélyt nem a nép érdemelte ki, hanem Isten ajándékba adja. A régi szövetség Izráel hűtlensége miatt felbomlott, ezért szükség van egy új „megállapodásra”, amelyet ismét az Úr munkál. A bűnök elismerése és valódi bűnbánat után hajlandó arra, hogy megbocsásson, és törvényét az emberek szívébe írja. Az új szövetséget Isten nem kőtáblákra, hanem a szív „hústábláira” vési. Alapja pedig Isten hűsége és szeretete, amely nagyobb haragjánál és ítéleténél.

De a szívbe írt törvény megtartása sem lehetséges emberi erővel. Miként maga a szövetség, úgy megtartásának képessége is Istentől van. Az Úr az, aki folyamatosan alakít és formál mindannyiunkat – teljes engedelmességre. Ez egykor Izráelnek is csak a megtérés által vált lehetővé – és ez az egyedüli út számunkra is. Erre naponként szükségünk van. Hiszen – miként Luther is tanította – egyszerre vagyunk bűnösök és igazak, és a magunk erejéből nem tudunk megállni Isten előtt. Ehhez nap mint nap neki kell formálnia a szívünket, amely a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy egész egyéniségünket.

Ezért bízzuk bátran egész valónkat arra az Istenre, akinek olyan hatalmas volt a szeretete, kegyelme és irgalma, hogy bűneink büntetését egyszülött Fiára vetette, hogy szívünk és egész életünk megújuljon, és békességünk legyen az ő szeretetében.

Imádkozzunk! „Ó, Üdvözítő Úr Jézus Krisztus, üdvözíts engemet, minthogy teremtettél, és a te kínszenvedésed s drága vérednek kiontása által megváltottál. Ó, mindenható, kegyelemmel bővölködő Atya Úr Isten, jövel, és siess az én segedelmemre. Ó, Szentlélek Úr Isten, ó, szent hatalmas Isten, ó, örökké élő Isten, könyörülj énrajtam, szegény bűnös szolgádon, és tarts meg épségben, az én elmémet, lelkemet és testemet pedig ártatlanságban mind a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak eljöveteléig. Ámen.” (EÉ 731. oldal, Torkos András imádsága, 1709)

Gazdag Zsuzsanna