Keresztény szemmel

Az alábbiakban személyes, sőt vállaltan „lelkes” hangú beszámolóval kívánom megszólítani lapunk olvasóit. Ez évben eddig szinte minden lapszámban olvashattunk hosszabb-rövidebb híradást a 2008 – a Biblia éve keretében rendezett eseményekről. A most következő tudósítás azonban két „rendkívüli” rendezvényről fog szólni: az egyik a Spányi Antal székesfehérvári katolikus megyés püspök által szervezett biblikus konferencia, amely Fehérváron, a Szent István Művelődési Házban zajlott április 19-én, szombaton.

A másik esemény két, illetve három nappal később történt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. A Biblia éve keretében április 21-én és 22-én az úgynevezett „Lectio Magistralis” előadást prof. dr. Rekha M. Chennattu indiai nővér tartotta. Ő az első katolikus teológusnő Indiában, a pune-i Pápai Filozófia- és Vallástudományi Intézet professzora.

Az utóbbi alkalmon egyik katolikus pap ismerősöm kedvesen felidézett egy általa meghallott beszélgetést, amely a Biblia éve kapcsán a közelmúltban két református atyafi között zajlott: „Te, ezek a katolikusok, ha ráharapnak valamire, úgy elhúznak mellettünk, mint a csík!” – mondta egyikük. Mélységesen átérzem ennek a megállapításnak az igazságát, amikor nap mint nap azt látom, hogy mi, a protestantizmus örökösei, a Biblia egyházai sokszor sajnos csak a nevünkben vagyunk azok. Római katolikus testvéreink köreiben azt tapasztaljuk, hogy ők bizony nagyobb szorgalommal, alázattal és nyitottsággal tanulmányozzák a Szentírást, mint mi, a Bibliánkra oly „büszke” evangélikusok vagy reformátusok. Székesfehérváron az említett szombati napon Spányi püspök meghívására mintegy négyszázötven (!) katekéta, lelkigondozó gyűlt össze; voltak közöttük szerzetesek, nővérek és nagy számban egyszerű világi érdeklődők is.

Mondhatjuk persze azt, hogy ők sokan vannak, hogy a székesfehérvári egyházmegyében mintegy négyszázötvenezer katolikus hívő él, tehát jóval több, mint Magyarországi Evangélikus Egyházunk összlétszáma. Akkor is. Engem nem egyszerűen a nagy létszám fogott meg, hanem az odaadó, figyelő, alázatos jelenlét.

A római katolikus egyházban nem csak a Biblia évében fordulnak a Szentíráshoz: a második vatikáni zsinat utáni katolicizmus „felfedezte” a Bibliát. Magyarországon a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat Tarjányi Béla professzor vezetésével rendszeres tanfolyamokat szervez, füzeteket ad ki, s mindezzel a Szentírás olvasására buzdít. Nekünk, protestánsoknak is tanulságos a Pápai Biblikus Bizottság 1993-as, Szentírás-magyarázat az egyházban című hatvanoldalas tanulmánya, amely az interneten is megtekinthető. A hermeneutikát tanuló teológushallgatóimnak ezt rendszeresen kötelező olvasmányként adom ki.

Szerény véleményem szerint mi, protestánsok az elmúlt évszázadokban a Szentírás tudományos magyarázatát egyoldalúan a világi tudományoknak, különösen a történettudománynak rendeltük alá. Pedig a Szentírás magyarázatának elsődleges helye nem az akadémia, hanem az egyház, a hívők közössége. Amerikában ezt már protestáns tudósok is felismerték, s a Biblia egyoldalú történettudományi kisajátításával szemben mozgalmat indítottak ezzel a jelszóval: „Vissza a Bibliát az egyháznak!” Ehhez a kérdéshez előadásom ismertetésekor majd visszatérek.

Zavarba ejtő megtiszteltetés volt számomra, hogy három római katolikus püspökkel, két katolikus professzorral, egy pápai káplánnal és egy főrabbival együtt tarthattam előadást a konferencián.

Spányi püspök a megnyitóban elmondta, hogy a konferencia áldásaiért sokat imádkoztak, s a program összeállításán is érzékelni lehetett, hogy igen alaposan végiggondolt ívük volt a referátumoknak.

Dr. Gaál Endre professzor nyitóelőadása Alapvető ismeretek a Bibliáról címmel az „emberi szóba öltöztetett isteni beszéd” keletkezéséről, a kanonizáció és az értelmezés kérdéseiről szólt, igen szellemesen és tömören.

Dr. Schweitzer József referátumát – az előadó távollétében – felolvasták, de így is igen tanulságos volt hallani, hogy a zsidó imádságoknak mi a helyük a zsidó liturgiában.

A Biblia hatását gyakorlati szempontból közelítette meg dr. Székely János, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke és Mons. Tajdina József pápai káplán, bajai plébános. Az előbbi arról szólt, hogy milyen szerepet játszik a Biblia az egyház életében, az utóbbi pedig a Biblia és a lelkipásztorkodás kapcsolatát vizsgálta.

Ebéd után dr. Fodor György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, a kiváló arabista a Bibliát más vallások szent könyveivel, elsősorban a Koránnal hasonlította össze. Ezután következett az én előadásom, majd a napot dr. Varga Lajos váci segédpüspöknek a Biblia Pauperum (a szegények Bibliája) témáról szóló, vetítéssel egybekapcsolt előadása zárta.

Szabad legyen néhány mondattal saját mondandómat az alábbiakban összefoglalni (a teljes szöveget az érdeklődők Lelkipásztor című szakfolyóiratunkban olvashatják).

Előadásom a bibliaértelmezés kérdéseit vizsgáló tudományról, a hermeneutikáról szólt, s a címe így hangzott: Biblia és a keresztény hermeneutika. Az első rész a keresztény hermeneutika „szintjeit” mutatta be. Ezek a következők: 1. A „Szó” mint hermeneutika. Gerhard Ebeling (1912–2001) szép szavaival „a hermeneutika a szó tana, a teológiai hermeneutika Isten igéjének a tana”. Fontos tudatosítanunk, hogy Isten igéje maga is értelmezés, s megértenünk, hogy az evangéliumok nem a mai értelemben vett „történeti tudósítást” adnak Jézusról, hanem az Ószövetség próféciáit alkalmazzák a názáreti Jézusra, aki hitük (és hitünk!) szerint a Krisztus, a Messiás. 2. A bibliai könyv is hermeneutika, hiszen az Újszövetség számos idézetet, „vendégszöveget” tartalmaz az Ószövetségből. Ez az úgynevezett „intertextualitás” kérdése. 3. A kánon mint hermeneutika. 4. A keresztény Szentírás mint hermeneutikai mű. (Lásd erről D. L. Baker Két szövetség – egy Biblia című könyvét.) 5. A keresztény teológia is alapvetően egy hermeneutikai rendszer, ahol nemcsak a biblikus tudományok, hanem a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia (vö. homiletika!), sőt maga az egyháztörténet is részben hermeneutikai tudomány. („Az egyháztörténet a Szentírás magyarázatának története” – mondta Ebeling.)

Előadásom második része arról szólt, hogy a keresztény hermeneutika a történelem folyamán általában segítségül hívta a világi tudományokat, amelyek mintegy „rendezőelvnek” (idegen szóval: „paradigmának”) bizonyultak. Ilyen rendezőelv volt a középkorban a filozófia, az újkorban a történettudomány, a 20. század közepétől az irodalomtudomány.

A harmadik részben azt taglaltam, hogy napjainkban egyre erőteljesebben jelentkezik egy új paradigma – véleményem szerint ez a leginkább hűséges a Szentírás szelleméhez –, s ez pedig maga a teológia. Az elmúlt években könyvek, szótárak, új folyóiratok indultak, s a közelmúltban rendezett nemzetközi biblikus konferenciák szekciói mind arról tanúskodnak, hogy a „Szentírás akadémiai fogsága” után megszületett (végre!) a „Szentírás teológiai értelmezésének” eszméje és gyakorlata.

A Biblia teológiai értelmezése nem a bibliatudósok kizárólagos privilégiuma, hanem Isten egész népének vállalkozása, amely az összes teológiai diszciplína közös, felelősségteljes összefogásán alapul. A Biblia teológiai, konfesszionális, keresztény (ezek az én szóhasználatomban rokon értelmű szavak) olvasása három dolgot jelent:

1. Teológiai érdekkel való olvasás. Tehát ne „történeti érdekkel” közelítsek a szöveghez, amely mögött az úgymond „igazi” valóságot, a történelmet felfedezhetem, mint ahogyan ezt a modernitás történetkritikai módszere tette, de ne is úgy, hogy önmagam ideológiai (szociológiai, feminista stb.) feltevéseinek igazolását kutassam, mint ezt ma a posztmodernitás teszi. A Bibliát akkor olvassuk hűségesen önmaga szelleméhez, ha teológiai és nem történeti vagy ideológiai érdekkel olvassuk.
2. A bűnbánatra (megtérésre) való nyitottsággal való olvasás. Ha a Bibliát úgy tesszük le, hogy „éppen ez volt, amit vártunk”, akkor nem ér bennünket meglepetés. Ilyenkor nemcsak rosszul olvastuk, hanem bűnt követtünk el, mivel az Írást saját előfeltevéseink igazolása céljából olvastuk, s lázadtunk az ellen, hogy Isten új módon szóljon hozzánk. A bibliaolvasás célja elménk és értelmünk állandó megújulása kell, hogy legyen (Róm 12,2)!
3. Az Ószövetséget a Krisztusról szóló tanúságtételként olvassuk! Hiszen éppen ez az Újszövetség evangéliuma, hogy Krisztusban nyilvánvalóvá lett, hogy mire, illetve kire mutattak az Ószövetség próféciái, előképei, áldozati ünnepei!

Mindezzel együtt hasznos a Bibliát a mai zsidósággal dialógusban is olvasni. Veszélyes, ha mi, keresztények egyedül olvassuk a Szentírást. Rá kell döbbennünk arra, hogy nemcsak a keresztények olvassák „hittel” a Biblia első harmadát. A hívő zsidóság hittapasztalatát is vegyük figyelembe a Biblia olvasásakor! A mai kor egyik legnagyobb hermeneutikai kihívása az, hogy a kereszténység bánja meg több mint ezeréves keményszívűségét. Ezért keressük a zsidósággal való aktív kapcsolatot, a teológiai barátságot. Ne gondoljuk azt, hogy a zsidóságnak feltétlenül az imponál, ha mi, keresztények az Ószövetséget mint „másnak szóló postát” olvassuk! A kereszténység és a zsidóság közötti teológiai barátság alapja: misztérium.

A Szentírás teológiai értelmezésének illusztrációjaként a Lelkipásztor áprilisi számában (137–139. o.) immár magyarul is olvashatjuk a Kilenc tézis a Szentírás értelmezéséről című programot, amelyet neves amerikai teológusok állítottak össze.

A másik eseményről már rövidebben tudósítok. A Károli Gáspár Református Egyetem portáján figyeltem fel egy rendkívül vonzóan és ízlésesen szerkesztett plakátra (lám, mennyire számítanak az ily kicsinynek tűnő dolgok!), amely az érdeklődőket az indiai Rekha nővér előadására invitálta. Két nap alatt két előadást hallhattunk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Veres Pálné utcai Hittudományi Karán. A szervező Kránitz Mihály professzor volt, s a hallgatóság körében a reverendás tanárokon és hallgatókon kívül voltak Teréz anya rendjéhez tartozó nővérek, katolikusok és reformátusok, magyarországi Krisna-tudatú hívők és szép számmal világiak is. A második napon még egy (!) evangélikus hittestvéremmel is találkoztam.

Az angol nyelvű előadásokat tolmácsolták. Rekha nővér első előadása Tanítványság és szövetség: János 15–16 interpretációja címen arról szólt, hogy noha János apostol nem említi a szövetség (diatheke) szót evangéliumában, a figyelmes olvasó az ótestamentumi „szövetségteológia” reinterpretációját ismerheti fel az evangéliumban. A második nap Az indiai bibliai exegézis lehetőségeiről és kihívásairól címen az előadó az indiai keresztény bibliatudomány „holisztikus” jellegéről beszélt: figyelemmel kísérik, hogy mi van a szöveg „mögött” (történetiség), mit jelent a szöveg (hermeneutika), és mi van a „szöveg előtt” (a kontextualitás). Ez utóbbi szempont azt jelenti, hogy az indiai értelmező nem tekinthet el saját indiai kontextusától, mint ahogyan a magyar értelmező sem az ő magyarországi kontextusától.

Nemcsak az előadások voltak informatívak, tartalmilag is rendívül összeszedettek és gazdagok, hanem a hallgatóságot az is mélységesen lenyűgözte, ahogyan a fiatal professzor asszony válaszolt a feltett kérdésekre. Válaszaiban a szellemesség, a kitűnő anyagismeret és az alázat nyilvánult meg. Szemének játékos mozgása gondolatainak intenzív működéséről, sugárzó csillogása az ügy iránti benső elkötelezettségről tanúskodott, s az előadó testi-szellemi-lelki harmóniáját, mondjuk ki: e távolról érkezett jelenség „szépségét” még karjainak ritmikus mozgása is felerősítette.

Közeledik május 17-e, a misszió napja, amikor egyházkerületeinkben majd a Bibliáról szóló előadások is elhangzanak. Június végén pedig a Magyar Bibliatársulat Alapítvány nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez Esztergomban. Készüljünk ezekre az alkalmakra lélekben és szellemileg egyaránt! A két fenti eseményről szóló személyes – s vállaltan „lelkes” – tudósítás, valamint a teológiai reflexió is részint ezt a célt kívánta elősegíteni.

Fabiny Tibor