Keresztény szemmel

A Fraterneten olvastuk…

Kedves Testvéreim! Elmondok egy történetet. Budakeszi szórványunkba több éve igen hűségesen jár át Pátyról egy idősebb bácsi. Minden vasárnap reggel fél kilenckor már ott van az istentiszteleten, rendszeresen ő osztja ki az énekeskönyveket. Már több hete ígértem neki, hogy egyszer meglátogatom Pátyon, hogy egy kicsit elbeszélgessünk.

Nem utaztunk el hosszú hétvégére, s ma délelőtt egyedül vagyok itthon, ezért reggel nyolc után felhívom, hogy ha alkalmas, ma kimennék hozzá Pátyra. Elmagyarázza, hogyan jutok el az utcájába. Megtalálom a Hajnalka utcát, de a bácsi, mint utólag kiderült, kigyalogolt a főútra, nehogy eltévedjek. A mobilján hívom, azt mondja, mindjárt visszatér, de jobb, ha kitolatok az utcából, mert egyirányú.

Elkezdek tolatni, s a nagyra nőtt fű miatt nem veszem észre: egyre jobban balra és mélyebbre csúszok, s máris az árokban vagyok. Az árok sáros: se előre, se hátra.

Majd öt perc után egy Astrát vezető hölgy jön be az utcába. Szokatlan, hogy nem zsörtölődik, hogy egy balek elállja az útját, hanem megpróbál azonnal segíteni, s hátrafelé kihúzni a vontatókötelével. Ám ezáltal csak még mélyebbre merülök az árokba.

Mitévők legyünk? Az egyik szomszéd azt javasolja, hogy próbáljak egy teherautót leállítani, csak az tud kihúzni. De hát hétvége van, mostanság alig járnak erre teherautók.

A hölgy továbbra is készségesen segít, megpróbál majd szólni egy fuvarozó ismerősének Pátyon. De a telefonszám nincs nála, haza kell érte mennie, ezért adjam meg én a mobilomat.

Diktálom: 824… „Aha, maga evangélikus!” – mondja. Rajtam is átvillan, mintha láttam volna egyszer a hölgyet valahol. „Csak nem Garádi?” – kérdezem. „De igen! – feleli. – Szólok a Gézának, akivel épp pár perce beszéltem!” (Garádi Géza a budakeszi bibliaóránk oszlopos tagja, s neki van egy kisteherautója.)

Telefonál Gézának, aki tíz percen belül megérkezik. Mindkét első kerék trapézához kötözi a vontatókötelet, s még hátulról is bebiztosítja, nehogy nekimenjek a kerítésnek. A második próbálkozásra, öt percen belül kint vagyok az árokból. Az autón egy karcolás sem esett, csak jól besározódtam.

Gézától és húgától elbúcsúzom, a bácsi végre betessékelhet otthonába.

Hát valakinek ezek után még van kétsége afelől, hogy „az Úr csodásan működik”?

Fabiny Tibor