Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 20 - Sátoros ünnep Vargabokorban

Egyházunk egy-két hete

Sátoros ünnep Vargabokorban

Pünkösdhétfői csendesnap az imaház kertjében

72.jpg
A nyíregyházi gyülekezet tagjai immár hagyományosan Vargabokorban, ezen a városhoz közeli bokortanyán ünneplik az egyház születésnapját, hogy a kert közepén álló alkalmi sátor árnyékában, az ott még tiszta levegőjű környezetben, a körülölelő csendben a Lélek szavára hallgassanak. A ragyogó tavaszi napsütésben nemcsak figyelő szemeket, hanem figyelő s az ige üzenete előtt megnyíló szíveket is lehetett látni – amint a körzet lelkipásztora, Adámi László megfogalmazta. Az ünnep evangéliumi igeszakasza (Jn 3,16–21) alapján két meghívott igehirdető szólt a nap főtémájáról: a Szentlélek a sötétségből Isten szeretetének a világosságába, a Fiúban való hitre hív.

Az egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás nyitóáhítatában (képünkön) az „arany evangéliumra” (Jn 3,16) utalva hangsúlyozta, hogy Isten szeretete nem értékkereső szeretet, miként a miénk, hanem ő értékteremtő módon szeret minket. Üdvterve van velünk, azt szeretné, hogy megtérjünk, és új emberré váljunk.

Ezt a gondolatot folytatta Bozorády András, a szomszédos Emmaus gyülekezet lelkésze; a Szentlélek döntési helyzetbe hoz, s ajándéka az elfogadás által lesz a mienk. Az ember megosztott személyiség, de a Lélek megtisztít; kérjük tehát az Atyát, és ő ad Szentlelket ma is.

A Szentlélek megítél! Ezt az üzenetet már az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) nevű szervezet fiatalokból álló akciócsoportja által előadott jelenet tolmácsolta. Az ország számos részéből érkezett ifjak mai gondolatokkal is fűszerezve érzékeltették a tanítványok pünkösd előtti lelkiállapotát, Jézus és Lélek nélküli helyzetüket. A látottakhoz Adámi Mária fűzött rövid igei értelmezést.

A mintegy kétszáz fős gyülekezet számára igazi pünkösdi információt jelentett lelkészük személyes bizonyságtétele megtéréséről. Adámi Lászlót pünkösdkor keresztelték, ekkor konfirmált, és nyáregyházi lelkészi beiktatása is a Szentlélek kitöltetésének ünnepén történt. A lényeg azonban, hogy Krisztusban számára is felragyogott a kegyelem, ördögi megkötözöttségekből szabadította meg az Úr; így lett építészmérnök helyett lelkész.

Délután három kiscsoportban intenzív beszélgetések zajlottak lelkészek vezetésével a nap főtémájáról. Hamar elszaladt ez a Lélek világosságát is kiábrázoló, szép, fényes nap, s a záró úrvacsorai istentiszteletre ismét a nyitott sátor várta az egybegyűlteket.

A püspök is arra hívott fel, hogy járjunk Krisztus igéjének világosságában. „De mit cselekedjek?” „Higgy az Úr Jézus Krisztusban!” – hangzott az igazi, evangélikus válasz. A sátoros ünnep lezárásaként a gyülekezet tagjai átélhették Jézus testének és vérének közösséget teremtő erejét is.

A csendesnap hanganyaga MP3 formátumban meghallgatható a http://www.garainyh.hu/hangzooromhirtar címen.

Garai András

Regionális hozzárendelés: Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség