e-világ
Túlnépesedés vagy túlfogyasztás?
Nagycsaládosként nem először találkozom a kérdéssel: vajon mennyire vagyunk felelősek földünk túlnépesedéséért? Állítólag túl sokan vagyunk ezen a glóbuszon. Ökológiai lábnyomunk már messze lelóg róla, nem sok idő kell hozzá, hogy ne tudja kielégíteni a homo consumens igényeit. De biztos, hogy ezért mi, több gyermeket nevelő családok vagyunk a felelősek? Nekünk kell, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen? Erről leveleztünk nemrégiben a KukaBúvár Egyesület levelezőlistáján is.
Érdekes volt látni, tapasztalni, hogy tagságunk körében igen sok a nagycsaládos. Nem készült persze pontos statisztika, de biztos, hogy az országos átlag felett vagyunk. Vajon mi ennek az oka? Aki odafigyel a környezetére, az könnyebben vállal több gyermeket? Azt hiszem, nem errefelé halad a világ. Jóval többen vannak, akik – látva a tendenciákat – inkább azt gondolják: erre a világra szüljek? Lesz még élhető környezet, mire felnő a gyermekem? Talán inkább az az ok, hogy aki gyermeket vállalt, jobban odafigyel a környezetére. Mert nem áll meg ott, hogy aggódjon a környezetért és gyermekei jövőéért, hanem tenni is akar valamit.
De talán nem is az a baj, hogy sokan vagyunk, hanem az, hogy túl sokat fogyasztunk. Feleslegesen sokat. Vannak dolgok, amelyeken egy több gyermeket nevelő család – főleg ha vidéken, iskolától, munkahelytől távol él egy gyér tömegközlekedésű országban – nem tud spórolni. Én sem tudom nap közben kikapcsolni a fűtést, ha otthon vagyok a kisgyerekkel egész nap. Hatfős családomra szinte mindennap mosnom kell. Ha már eljárok dolgozni, tömegközlekedés híján kénytelen vagyok az autót használni. Nem is akármilyet, hanem nagy, családi autót. Ezt kellett megvennünk, másban hogyan férnénk el? Mivel nem egy helyen dolgozunk a férjemmel, ő egy másik autót használ.
Egy hatfős család nyilvánvalóan többet eszik, több vizet fogyaszt, és több szemetet termel, mint egy háromfős. Abszolút értékben többet fogyasztunk, mint egy egygyermekes család. (Megjegyzem, több fogyasztási adót is fizetünk.) De biztos, hogy nem fogyasztunk kétszer annyit, mint egy háromtagú család, és nem fogyasztunk hatszor annyit, mint egy egyedülálló. Főleg akkor nem, ha tudatosan törekszünk arra, hogy ne fogyasszunk feleslegesen semmit, és szemetet se termeljünk feleslegesen.
Érdekes eredményre juthat, aki elkezdi figyelni saját és családja fogyasztói szokásait. Mi az, amit csak a kényelmi szempontok, társadalmi elvárások miatt vásárol meg; mi az, amit csak megszokásból fogyaszt, holott helyettesíthető lenne környezetkímélőbb cikkekkel, esetleg teljesen el is hagyhatná anélkül, hogy rosszabbul érezné magát a bőrében, vagy a megszokott életszínvonalából engednie kellene? És vajon nagy baj lenne, ha egy kicsit eltérne a már megszokott, kényelmes életétől?
Biztos, hogy attól boldog egy csecsemő, ha szuper nedvszívó képességű pelenkába csomagolva huppanhat a földre? Vagy esetleg attól, hogy aki pelenkázza, közben rámosolyog, beszélget vele, énekel neki? Biztos, hogy attól tudjuk biztonságban gyermekünket, ha már hat-nyolc éves korában mobiltelefont nyomunk a kezébe? Biztos, hogy az az olcsó, ami akciós a szupermarketben? Biztos, hogy akkor szép egy nő, ha manökenalkata van, ha hibátlan a bőre, a szempillája háromszor hosszabb és ötször dúsabb, a haja pedig csillog, és persze nincs egy ősz hajszála sem? A férfit pedig természetesen a dezodorja és az autója teszi igazán férfiassá, ugye? Biztos, hogy azoknak az elvárásoknak kell megfelelnünk, amelyeket a média sugároz felénk nap mint nap?
Azt gondolom, egy nagycsaládosnak sem kell, hogy lelkiismeret-furdalása legyen a föld túlnépesedése miatt. Azért viszont mindenki sokat tehet, hogy a túlfogyasztást csökkentse. Az pedig már csak a ráadás, hogy a környezettudatos családokból kikerülő gyerekek is nagy valószínűség szerint ezt az életformát viszik majd tovább. Ha csak ezért vállalnák a több gyereket, már az is megérné!
Mozsár Gabi (Megjelent a KukaBúvár 2007. tavaszi számában)