Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 21 - Közösségi élményfürdő Siófokon

Egyházunk egy-két hete

Közösségi élményfürdő Siófokon

Közösségi élményfürdő Siófokon
A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben rendezett missziói napnak az idén a siófoki gyülekezet adott helyet – a kerület evangélikusai a Balaton-parti város kulturális központjának színháztermében gyűltek össze. A mintegy kétszázötven résztvevőt dr. Balázs Árpád polgármester köszöntötte, Ittzés János püspök pedig a városnak köszönte meg a befogadó szeretetet.

Az egyházkerület lelkészi vezetője emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedek diktatúrája az egyházat a templom falai közé szorította ugyan, de az utóbbi időben kiléphettünk a nyilvánosság elé. Élnünk kell ezzel a lehetőséggel – szögezte le –, jóllehet ez nem is olyan könnyű, hiszen a visszavonultság egyfajta védelmet is jelentett. Egyházkerületi alkalmainkkal meg kell próbálnunk a templom falain kívül tanúságot tenni arról, aki elhívott bennünket. Siófokon is ez történik, s bízunk abban, hogy a ránk bízott üzenet messze hangzik – zárta köszöntőjét a püspök. A délelőtt programja két előadással folytatódott. Elsőként Hogyan olvassuk a Bibliát? (ApCsel 8,26–40) címmel dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár lépett a pulpitusra. Arra kereste a választ, hogy miként, milyen szempontok alapján olvassuk, értelmezzük a Szentírást. Előadását történelmi visszapillantással kezdte, majd teológiai összefüggésben járta körül a témát, és arra a következtetésre jutott, hogy a bűnbánatra (megtérésre) való nyitottsággal kell olvasnunk a könyvek könyvét, beleértve persze az Ószövetséget is, mely szintén Krisztusról szóló tanúságtétel. Végül gyakorlati szempontokat sorolt fel a Biblia olvasásával kapcsolatban. A közös énekléssel tagolt délelőtt színesítéseként Lampért Gábor helyi lelkész és Szentes Ernőné gyülekezeti felügyelő bemutatta a siófoki gyülekezetet. A második előadást Hanvay László győrújbaráti lelkész tartotta Hogyan olvas a Biblia bennünket? (Róm 7,24–25a) címmel.