Kultúrkörök

Képes krónika az orgonáról

Meglepetéssel és örömmel vettük kézbe a nyomdából néhány hete kikerült, Az orgona képes krónikája című könyvet. Zászkaliczky Tamás, a kötet szerkesztője és írója hiánypótló művet adott a kezünkbe. Ugyanis magyar nyelven eddig csak főiskolai jegyzetek, egyes földrajzi egységek organológiái jelentek meg; például a Magyarország orgonái vagy a Műemlék orgonák Erdélyben című kiadvány. Az orgonaépítészet egész történetéről eddig csak idegen nyelven kaphatott átfogó és korrekt képet az érdeklődő. Ilyen jellegű, ilyen minőségű és ilyen átfogó tartalmú kötet most van először a magyar könyvpiacon. Már az elülső borító képe is megragadó: a szarvasi Ótemplom hangszerének – minden részrehajlás nélkül Magyarország egyik legszebb orgonájának – homlokzatát mutatja.

A szívesen kézbe vett könyv elsősorban is a legalapvetőbb tudnivalókat közli, hogy a szakismeretekkel nem rendelkező is megértse a mű részleteit. Bemutatja a különféle sípokat, hiszen egy kis falusi orgonában is vagy háromszáz különféle sípot találhatunk. A sípsoroknak nevük van, építési rendjük, különféle hangmagasságuk, hangszínük és hangerejük; a sípok mind egyenként meghatározhatók nevekkel és számokkal. Ezután a könyvben az orgona szerkezete kerül sorra: miként szólalnak meg a sípok a billentyűk lenyomásával és a különféle sípsorok – regiszterek – bekapcsolásával. Az alapvető szakismeretek után következik a könyv tulajdonképpeni tárgya: az orgonaépítés története. Ennek kezdetei a kínaiak szájorgonájáig és a görögök pánsípjáig nyúlnak vissza. Működési elvük azonos: a különféle hoszszúságú sípokat levegővel szólaltatják meg. Majd az ismertetés rátér a rómaiak orgonájára, amelynek egy példánya maradványaiban Budán, Aquincumban látható. Ezzel a víziorgonával kezdődik a Kárpát-medence kétezer éves orgonakultúrája. A Bizánci Császárság korában – és még sokáig – az orgona nem volt egyházi hangszer. A könyv írója részletesen ismerteti, miként vált mégis az egyház hangszerévé, miként utasították el, majd igényelték újra az egyházak az orgona használatát. A hangszer templomokba való építése a 16. századtól egyre jobban elterjedt, de koronként és országonként más-más stílusban. Más az itáliai, más a dél- és északnémet irányzatú, másként alakul a története spanyol földön vagy a franciáknál. Nem véletlen, hogy Bach korára alakul ki az orgona legsajátosabb és legtökéletesebb formája. Bach ezeket az északnémet hangszereket megismerve írta felülmúlhatatlan orgonaműveit. Ahogy a könyvben Albert Schweitzer megállapításában is olvashatjuk: „Amilyenek az orgonák, olyanok az orgonisták. Az orgonaművészet mindig az orgonaépítészet produktuma.” Így érthető, máig is miért Bach orgonaművei a legtökéletesebbek. Zászkaliczky Tamás művéből a hangszer különféle típusainak kialakulására is érthető magyarázatot kapunk. Hiszen a liturgiák és a felekezetek zenei szolgálatai más-más jellegűek. Egy női kolostor templomában a gyengéd gregoriánhoz kell a hangzást igazítani, míg a protestáns gyülekezetek erőteljes énekléséhez más való. Természetesen egy hatalmas katedrális is egyedi hangzást követel, egy hangversenyterem ugyancsak, ahol mindenféle stílusú zene kell, hogy megszólalhasson. Nagy értéke a könyvnek, hogy az érdeklődőt bevezeti az alapvető ismeretekbe, emellett azonban a szakértőknek is kincsesbánya. Számos korabeli metszet, a maitól erősen eltérő kottaírásfajták mintái is megtalálhatók a különböző korokról szólva. Zászkaliczky Tamás szövege rendkívül igényes. Egyszerre fogalmaz a tudós pontosságával, ugyanakkor a pedagógus érthető magyarázatával vezeti az érdeklődőt lépésről lépésre, és mindezt választékos magyar nyelven teszi. Öröm olvasni a nemes fogalmazású szöveget. Természetesen „képes krónika” lévén számos – vagy száz – orgona képe teszi a könyvet nemcsak érdekessé, de széppé is. Díner Tamás fotóművész a tőle megszokott igényességgel örökítette meg az orgonákat, sokszor enged betekintést az orgona belsejébe, sőt érzékelteti a teret is, amelyben a hangszert felépítették. A gyönyörű színekkel nyomtatott képek szinte letehetetlenné teszik e munkát. Bámulatba ejti az olvasót a régi századok orgonaépítőinek művészi ízlése, ahogyan az orgonák külsejét is megtervezték, és nem sajnálták az időt, az anyagot, a munkát az aranyozott díszítések és muzsikáló angyalkák kifaragására. Templomban járva talán nem is vesszük észre ezek gyönyörűségét. Így, a könyvben lapozgatva rácsodálkozhatunk egy-egy képzőművészeti remeknek is beillő orgonahomlokzatra. Ha kézbe vesszük a könyvet, csodálkozással tekintünk vissza azokra a korokra, amelyekben az áldozatot hozó gyülekezetek a templomba nem az olcsót, a talmit állították, hanem a zene- és képzőművészet csúcsán álló remekeket. Ezt bizonyítja tizennégy magyar evangélikus templom orgonájának képe is a kötetben. Köszönjük Zászkaliczky Tamás tudós orgonaművésznek és munkatársának, Díner Tamás fotóművésznek, hogy különlegesen szép és értékes alkotásukkal megajándékoztak bennünket.

Trajtler Gábor