Keresztény szemmel

Trágár beszédünk

Újra hangos a rádió és a televízió, mert egy mikrofon bekapcsolva maradt, s ezért ország-világ hallhatja, hogyan beszélnek egyesek, még városi és országos vezetők is, durván másokról és a világról. Már kezdjük megszokni?!

A háború előtt ez a beszédmód ismeretlen volt a közéletben. Ha valaki használta, rögtön leértékelődött a tekintélye, „mert így csak a kocsisok beszélnek” – mondták. Kabaré-előadásokban el-elhangzott egy-egy ilyen kiszólás, melyet „polgárpukkasztásként” magyaráztak. Akkor erkölcsi kérdésnek érezték a tiszta és szép beszédet. A háború után kezdett elterjedni a durva beszéd, mert egyesek ezzel akarták igazolni, hogy már nem a régi vezető réteghez tartoznak. A politikusok után használni kezdték a közélet alsóbb szintjén, sőt még az iskolákban is. (Meg is kérdeztem a villamoson a nagyhangú, trágárul beszélő lányoktól, hogy melyik iskolában tanítják ezt a zaftos magyarságot. Nem tartom ugyanis személyiségi jogokba tartozónak azt, hogy valaki a környezetét szennyezze eldobott hulladékkal vagy világgá harsogott trágársággal. Sajnos az egyetemisták – a jövő vezetői – közt ez igen elterjedt.) Mondhatjuk: ez csak beszéd, úgyis nyomtalanul tűnik el. Magyarázhatjuk így: indulataink levezetése. Még fel is magasztalhatjuk: egészségmegőrző hatása van (?), mert feszültségcsökkentő… Szükséges lenne a trágár beszéd kérdését végiggondolnunk és a következményeit is felmérnünk, mert ennek társadalmi hatása van, tehát erkölcsi kérdés is. Ezért beszélünk róla most itt. Miért trágárkodnak az emberek? A trágárság nem őszinteség. Az indulataink szabadon engedése, a környezetünkre és családunkra való ráterhelése csak a könnyebben választható út, de nem megoldás. Helyes az, ha egyesek mégis így vezetik le indulataikat? Vagy az evvel járó hangerővel tulajdonképpen a környezetüket akarják megfélemlíteni vagy az igazságot eltussolni és elferdíteni? Esetleg a saját lelkiismeretüket elnémítani? Milyen hatással van ránk, ha valaki így beszél? A tizenéveseknek tetszik, mert ők is szeretnének nagynak, erősnek tűnni. A többi emberben sajnálatot kelthet – például ha azért hangzik el, mert valaki az ujjára csapott a kalapáccsal – vagy megbotránkozást. (Gondoljunk arra, ha így kezdenének a gyermekeink, unokáink velünk is beszélni!) A durva beszéd rontja az emberi kapcsolatokat, és a társas érintkezés rombolóit nem tudjuk becsülni. Tisztelet nélkül viszont az emberi kapcsolatok nem fejlődhetnek helyesen. Az iskolában például a pedagógus a fegyelmet – normális körülmények között – nem a fizikai vagy hangerejével, hanem a tekintélyével biztosítja. Az esetleges durva beszéd nem a tekintélyét növeli, hanem csak az osztályban lévők félelmét és agresszióját fokozza. Ha nem engedhető meg a trágár beszéd a családban és az iskolában, mert az emberi együttélést rontja és veszélyezteti, hogyan engedhető meg a közéletben: a munkahelyeken vagy a politikában? Nem gondolnak arra az illetékesek, hogy beszéd- és életmódjukkal példát adnak a többieknek, és ellehetetlenítik a normális munkahelyi légkört vagy az ifjúság nevelését? (Ne csodálkozzon a munkahelyi vezető, hogy pontatlanul járnak be a dolgozói, ha ő is késve jár be…) Nem ennek következménye a tanárverés az iskolákban és a romló tanulmányi szint az ifjúságunk körében? A trágár beszéd még azt is jelenti, hogy az illető nem ura még a saját gondolatainak sem. Indulatait, fölös energiáját levezethetné sportolással vagy más, embereket nem bántó és megbotránkoztató gyakorlattal. Ha viszont egy politikus vagy gazdasági vezető nem ura még a saját szavainak sem, akkor hogyan tud helyesen dönteni a nagy politikai vagy gazdasági kérdésekben? Ha olyan helyzetbe kerül, hogy a közösségi érdek és az egyén vagy kis csoport érdeke közt kell döntenie – noha a politikusnak a közösség érdeke mellett kellene állást foglalnia –, nem választja-e a „könnyebb” utat, és dönt a saját érdekében? Vagyis alkalmatlan az önuralommal nem rendelkező, trágárul beszélő ember a közéletben a vezető szerepre! Országunk siralmas gazdasági és erkölcsi állapotának több oka van. Nem a legfőbb, de mégis az egyik – sajnos – a trágárság. Ha segíteni szeretnénk országunkon, küzdjünk az ocsmány beszéd ellen otthon a gyermekeink között, de a közéletben, a munkahelyünkön és a politikában is. Ezért trágárul beszélő embereket ne szavazzunk be a politikába, de olyan pártokat se támogassunk, ahol ilyeneket megtűrnek vezetőik sorában. Ha megtesszük a mi lehetőségeink adta sok kis javító lépést, akkor országunk állapota láthatóan javulni fog.

Missura Tibor