Napról napra

Krisztus mondja: „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik.” Jn 10,9 (1Móz 28,17; Lk 14,/15/16–24; Ef 2,17–22; Zsolt 36) Annyiféle ajtót nyitnak meg ma a kereső emberek előtt, kihasználva, hogy milyen magányos és elkeseredett a támasz nélküli ember. A lelki éhségre, a céltalanság, a létbizonytalanság megoldására, a spirituális vágy csillapítására iparágak épültek ki. Jézus nem „egy lehetőség” a sok közül, nem egy jobb lehetőség a többi jó között, sem szimpatikus tanító vagy bölcs, netán egy különlegesen jó ember, egy alternatíva, amelyet ki lehet próbálni; nem egy ajtó – az ajtó. Minden más „ajtó”, amely megváltást ígér, hamis.

Az Úr azonban ezt mondta Gedeonnak: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, és így nevezte el: Az Úr a békesség. Bír 6,23–24a (2Pt 3,14; Péld 9,1–10; 1Kor 15,20–28) 1898 őszén Wisconsin államban összetalálkozott egy szállodában két utazó üzletember. Nem ismerték egymást, de mindketten keresztények voltak, és esténként együtt imádkoztak. Isten indította őket arra, hogy társaságot alapítsanak keresztény üzletemberek számára azzal a céllal, hogy Isten igéjét terjesszék. Közös ima után a Gedeon nevet választották a Bibliából, a Bírák könyve 6–7. részéből. Gedeon olyan férfiak vezetője volt, akik készen álltak Isten szolgálatára. Isten nagy bírává tette őt, hogy szabadítsa meg Izraelt. A mai gedeoniták szállodákban, kórházakban és börtönökben több száz millió (!) Újszövetséget ajándékoztak el.

Őrizd meg a rád bízott kincset. 1Tim 6,20a (Zsolt 119,6; 2Móz 2,11–15/16–22/23–25; 1Kor 15,29–34) Vannak kincsek, amelyeket nem lehet e világi módon őrizni és sokasítani. Nem széfben elzárva, hogy ne lássa, ne tapintsa senki, nehogy elrabolják, hanem amint kaptuk: teljesen és egészen, amint éppen kell: továbbadva, szétosztva, hirdetve, megélve; akitől kaptuk, azzal kapcsolatban maradva, hogy megtartson benne. Ránk is van bízva kincs. Nem leszünk kifosztva, hanem gazdagodunk. Itt más „logika” működik, s máshogy „kamatozik”…

A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. 1Jn 4,18 (Zsolt 118,6; 1Sám 1,1–11; 1Kor 15,35–49) Ezen az igén nagyon sokat kell és érdemes gondolkozni, hogy valóban megértsük, milyen mély mondanivalója van. Alapvető élményünk a félelem. Nincs emberi élet félelem nélkül. Ez pedig gyötrelem, és lehetetlenné teszi a szeretetet, ahogy az ige folytatja. Mindezen sorok Az Isten szeretet című szakaszban vannak. Isten mindennél hatalmasabb szeretetében elrejtve lehet csak megbékélni.

Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Zsolt 51,4 (Lk 18,13–14a; Mt 15,29–39; 1Kor 15,50–58) A bűnbánatból fakadhat csak megújulás. Dávid akkor írta ezt, amikor igazán nagyon sok „lemosni való szenny” volt rajta, a vétke Betsabéval. Sokan képtelenek kimondani: vétkeztem az Úr ellen. Képtelenek azt kérni: mosd le rólam bűnömet, tisztíts meg engem. És nem tudják letenni a terhet, amelyet pedig letehetnének, mert Isten nem akarja, hogy cipeljék. Ez a régi ószövetségi történet, egyben az egyik legszebb zsoltár ma is a „miénk”, rólunk szól. A bűneitől szabadulni vágyó figyelje Nátán válaszát: „Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg.” (2Sám 12,13) Figyeljünk Jézusra, akiben a megtisztítás, vétkeink lemosása nem várt módon lett valóság, s az úrvacsora által részünk lehet benne.

Ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 1Kor 13,2 (Zsolt 31,24a; Lk 23,39–43; 1Kor 16,1–12) Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében vallja: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban legyőzzük, leküzdjük az elkülönültséget, a magányt. A gyerek az anyai szeretetet éli meg először, amikor megérkezik a világra, és ez az élmény egész életén át elkíséri. A szeretet forrásához kellene megérkeznie a léleknek, ahol az teljesen, bőségesen és változatlanul van jelen, s amelyből feltöltődve mi is szeretni tudunk. Amikor olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk: Jézus nem a szeretet szó használatával, hanem a belőle áradó szeretet megnyilvánulásaival, a gyengéd, odafigyelő, lehajoló cselekedetben megmutatkozó szeretettel szerette övéit. Ilyen az Isten, benne láthatjuk igazán: ekkora a szeretet.

Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját. Péld 14,31 (Fil 2,3; Jer 31,/7/8–14; 1Kor 16,13–24) „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket…” (1Móz 1,27–28a) Egy atyai kéz, egy Alkotó teremtményei vagyunk, meg kellene látnunk – nem csak magunkban – az Isten képmására alkotottat. A nincstelenben, aki fokozott gondoskodásra szorul, vagy a lelki nélkülözőben, akinek az evangéliumot kell elvinnünk. Hogy cselekedeteinket látva dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat.

Kőháti Dóra