Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 23 - Tarzuszi Pál nyomdokában

Egyházunk egy-két hete

Tarzuszi Pál nyomdokában

Tarzuszi Pál nyomdokában
Magyarország egyik legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régiójában, félmegyényi területen kezdte meg parókusi munkáját Gerlai Pál, a Fancsal–Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség beiktatott lelkésze. Május 31-én, szombaton állította őt hivatalába Sándor Frigyes, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese.

Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke ApCsel 20,17 alapján tartott igehirdetésében egyebek mellett rámutatott, hogy az új lelkésznek is úgy kell hirdetnie Isten igéjét, amiként azt tarzuszi Pál tette: nyilvánosan és házanként.

Gerlai Pál a Fóti Kántorképző Intézetben kapott elhívást a lelkészi szolgálatra. 1999-ben kezdte meg teológiai tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A 2004–2005-ös tanévben a kelenföldi gyülekezetben dr. Blázy Árpád mentor mellett végezte hatodéves szolgálatát, majd 2005-ben szerzett teológus-lelkészi diplomát. Az aszódi evangélikus templomban Gáncs Péter püspök avatta lelkésszé negyedmagával, majd D. Szebik Imre püspök a fancsali gyülekezetbe küldte beosztott lelkészként. A gyülekezet a múlt évben letett sikeres parókusi alkalmassági vizsgálat után választotta meg lelkészévé.

Az újonnan beiktatott lelkész ApCsel 20,20 alapján hirdette Isten igéjét. Prédikációjában kiemelte, hogy az új idők új kihívásaival csak a gyülekezettel együtt lehet sikerrel megbirkózni. A reformáció idején komoly hídfőállása volt a megyében az evangélikusságnak, de felekezetünk mára kisebbségbe került. Reményt adhat az itt élőknek, hogy Gerlai Pál személyében most egy fiatal pásztor végzi munkáját. Az iktatást követő közgyűlésen az egyházmegye lelkészei mellett a református és a katolikus egyház képviselői is köszöntötték szolgatársukat.

– CZÖNDÖR –